Álomoktatás

Megyesi Gusztáv

2009. 07. 29. · Hócipő 2009/15

Mély megdöbbenéssel, és ha lehet, még mélyebb felháborodással fogadtuk szülőtársaimmal a hírt, miszerint a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete meg akarja szüntetni azt a felsőoktatási gyakorlatot, hogy a végzős hallgatóknak addig nem adható ki a diploma, ameddig be nem mutatják a C típusú nyelvvizsga-bizonyítványt.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint ugyanis a diplomakiadás nyelvvizsgához kötése etikátlan és diszkriminatív, aminek az igazságtartalmával nem kívánnánk mélyrehatóan foglalkozni, ámbár annyit azért megjegyeznénk, hogy a nyelvvizsgapapír megkövetelése már hogy a csodába’ ne volna diszkriminatív, hiszen azokat különbözteti meg hátrányosan, akiknek nincs meg a nyelvvizsgájuk.

Ám itt másról van szó. Én és jó pár ezer sorstársam, akik hamarosan szintén egyesületbe tömörülünk, hogy megmentsük tudás alapú társadalmunkat a szellemet béklyóba kötő gondolatoktól, az utóbbi években fejenként legalább két, két és fél nyelvvizsgát vásároltunk gyermekeinknek súlyos, kemény forintokért, sőt - mert az idő sajnos szalad -, immáron unokáinknak is a szürke, tehát nem látható, de nagyon is virágzó nyelvvizsgapiacon. Mi több, néhányan, gondolván arra, hogy bármi megtörténhet, kisunokáink számára már most megvettük a tetszés szerinti angol, német vagy a magyar diákság körében oly népszerű lovári és eszperantó nyelv ismeretét igazoló oklevelet, hogy majdan a diplomavédés napján diszkréten a zsebükbe dugjuk, még mielőtt beszállnak újonnan kapott BMW-jükbe, minek következtében az egyetem már nem tud velük szívózni, s ha fájó szívvel is, de kiadja részükre a diplomát.

Hosszú évek fáradságos küzdelmeivel igazodtunk végre a felsőoktatás körülményeihez, gyermekeink életét sínre tettük, erre fel most értéktelenné akarják tenni az utánunk következő nemzedékek drágán megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványát, a mentális következményekről nem is szólva. Be fogjuk perelni a Magyarországi Szülők Országos Egyesületét, és visszaköveteljük a nyelvvizsgapapírokra költött pénzünket, hacsak e nemes és csupa bölcs férfiúból és hölgyből álló szervezet önként nem kártalanít bennünket.

Mert amúgy tényleg meghajlunk bölcsességük és valóságlátásuk előtt.

Hiszen semmi sem fölöslegesebb a mai világban, mint a nyelvtudás. Az egyetemeinkről, főiskoláinkról kiáramló s a legkorszerűbb ismeretekkel felvértezett diplomásaink előtt sorban állnak a világcégek, a földkerekség legjobb felsőoktatási intézményei, a kutatóintézetek, tolmács kíséretében persze, hogy saját anyanyelvén szólíthassák meg a fiatal magyar diplomást, sőt százával tudunk olyan esetről, amikor Nobel-díjas tudós kifejezetten azért tanult meg magyarul, hogy személyesen kérhesse meg a magyar végzős diákot, ugyan már, keresné fel intézetét, ha nem is azonnali szerződéskötés céljából, de legalább hogy körülnézzen kicsit, hátha kedvet kap a munkához.

Bizony, ezek most olyan évek, sőt évtizedek, amikor minden tudás, magas fokú ismeret oly szerteágazó és árnyalt, hogy kizárólag már csak magyar nyelven önthető szavakba, miként szintén csak magyar nyelven appercipiálható; a magyar a legjobb úton halad afelé, hogy végül aztán a nem túl távoli jövőben a világ legjelentősebb tudományos centrumaiban, kulturális és kereskedelmi központjaiban ő legyen a közvetítő nyelv.

Ezt szeretem a magyar civil szervezetekben, ezt az előrelátást, perspektivikus látásmódot, kreativitást.

Igaz, a történelem ismer olyan eseteket, amikor egy-egy társadalmi szervezet vezetője azért szorgalmazta egy-egy vizsga, sőt tantárgy beszüntetését, mert gyereke par excellence hülye volt hozzá, sőt a szervezet többi vezetőjének a gyermeke sem különb, ám a történelemnek ezt a setét korszakát összefoglaló néven kommunizmusnak hívjuk, ennek az időnek örökre vége.

Én következő lépésként el tudok képzelni olyan megoldást is, hogy a diplomakiadást az avítt és macerás diplomavédéshez se kössék, hiszen ez is igen súlyos diszkrimináció azokkal szemben, akik például el sem készítették a diplomamunkájukat, következésképpen, ha akarnák, sem tudnák megvédeni. Attól persze, hogy valaki elkészíti a diplomamunkáját, még minden további nélkül diszkrimináció áldozata lehet, példának okáért az internetről letölthető plágiumvizsgáló program kimutathatja, hogy a hallgató összeollózta, netán egy az egyben lemásolta valahonnét a diplomamunkáját, és ez megintcsak negatív megkülönböztetés azokkal szemben, akik saját kútfejükből írták a szakdolgozatot.

A távlati fejlődés felmérhetetlen. El tudok képzelni olyan egyetemi képzést is, amelyben nem kötik vaskalapos módon vizsgához, beszámolóhoz, de még zárthelyihez sem a tudás számonkérését, a hallgató teljesen diszkriminációmentesen, önként jelenti be az intézménynek sms-ben, hogy tud vagy nem tud, ám ha olyan hülye, hogy véletlenül azt vallja be: nem tud, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének még mindig van vétójoga kimondani, hogy a gyerek tévedett, mert igenis tud.

Ez volna az álom oktatás. Azzal a csekélyke gyakorlati változtatással kiegészítve, hogy a tudásról szóló okleveleket nem az egyetemek, hanem egyenesen a magyarországi szülők adnák ki, s hogy minimális legyen a bürokrácia és a visszaélések lehetősége, ki-ki a saját gyermekének.

Hogy aztán a szülők miféle tudást, ismeretet adnának hozzá az oklevélhez a saját fejükből, erősen kérdéses, ám ettől fájjon a világ feje.