A szobabicikli öl, butít, nyomorba dönt

Megyesi Gusztáv

2009. 07. 01. · Hócipő 2009/13

lök a szobabiciklin, és nem vagyok biztos benne, hogy van értelme az életnek. Olvasom ugyanis, hogy a torontói egyetem kutatói hosszú vizsgálatok után arra a megállapításra jutottak, hogy a túlsúllyal küszködő emberek tovább élnek. Éveken át mintegy 11 ezer embert vizsgáltak meg, s vonták le azt a tanulságot, hogy a kövér embernek igenis nagyobb az esélye a halhatatlanságra.

Mármost én két álló esztendeje mást se csinálok, mint igen reménytelen, viszont annál költségesebb erőfeszítéseket teszek annak irányába, hogy testsúlyomat egy meghatározott érték alá vigyem. Pár évvel ezelőtt ugyanis negyven év után egyik napról a másikra letettem a cigarettát, azóta tényleg nem gyújtottam rá, sőt nem is hiányzik a cigi, sem az íze, sem a rágyújtással járó szertartás. Hozzáteszem, hogy úgy tizenöt évvel ezelőtt hasonló hirtelenséggel hagytam abba a kávéivást is, pedig napi hat-nyolc dupla volt a penzumon. Azt mondta az ismerős orvos, aki tényleg ismer, hogy ritka szerencsés szervezetem van, mindig időben jelez, ha valami már nem kell neki, ám ezt nem fájdalom vagy betegség formájában teszi, hanem már jóval előtte, csak a pszichémre hatva. Én nagyon szívesen a szervezetemre bízom magam, főleg, hogy a jelzései szerint a sör fogyasztása több évtizedes próbákat kiállván továbbra is nagyon megfelelő neki, sőt kifejezetten örömét leli benne.

A torontói tudósok megállapítása azért sújtott le, mert a dohányzás abbahagyása hirtelen hízással járt együtt, mondhatnám, kövér lettem, mint a disznó, ami hagyján, de aránytalanul híztam meg: hatalmas, lepényszerű arc, lecsüngő tokával, szülész-nőgyógyászokat gondolkodóba ejtő hasforma, pálcavékony lábak, s ez ezzel járó totyogó, pingvinszerű lépegetés, a cipőbefűzés s egyáltalán mindenfajta hajoló művelet elhagyása. E sorok írója életének értelmét tehát egy ideje különféle szobabiciklik, fogyasztógépek, hasvibrátorok, egyéb inkvizíciós eszközök tanulmányozása, esetenkénti rendszeres használata adja, ennek jegyében a világ legkorszerűbb s elképzelhetetlenül költséges szobakerékpárját szereztem be, annak a nyergében ülök most is korsó jéghideg serrel a kezemben, s képzelem el tekerés közben, amint sárga trikómban pálcavékonyan haladok előre a világmindenségben.

Kilencvenöt kilóról lementem nyolcvanötre. Erre fel most kiderült, hogy az egésznek semmi értelme, mert a kövér ember tovább él, ennél fogva tovább ihatja sörét és fogyaszthatja csécsi szalonnáját reggelire, míg az egészséges életmódomnak és tudományosan megtervezett fogyókúrámnak köszönhetően esetleg még ebben az évben elhalálozom, árvák sokaságát hagyva magam után.

Mint jeleztem már, a szervezetem kvázi helyettem is gondolkodik. S csakugyan, midőn szó szerint hízásra adtam a fejem, a derék- meg térdfájdalmak mellett azzal is figyelmeztetett, hogy szinte egyik napról a másikra elvonta étvégyam korábbi szerény früstökeimtől, úgy mint fél kiló fejhús tormával, disznósajt ecetes céklával, csécsiszalonna lilahagymával, estéről megmaradt csülkös bablevesből a csülök hidegen, töltött káposzta megdermedt tölteléke, disznótoros; viszont a sört továbbra is ugyanúgy kívántatta velem, mint korábban, olyannyira, hogy most már megfelelően behűtött serital fogyasztása kifejezetten a szobabiciklin esik a legjobban, tekerés közben.

Ami természetesen némi lelkifurdalást von maga után, hogy helyes-e ez az eljárás, különös tekintettel az emberiség ősi „az alkohol öl, butít és nyomorba dönt” szlogenjére, minek következtében az alkoholfogyasztás soha nem látott mértékben növekszik évről évre. Az ember óhatatlanul bizonyosságot akar szerezni arról, hogy nem feltétlenül káros az, amit tesz, ehhez mindössze követni kell a tudomány legújabb eredményeit.

Nos, a tudomány nem ismer tréfát, és nem ismer előítéleteket sem. Az ember azért sörözik a szobabiciklin ülve, mert még egy januári hírből tudja, hogy leginkább az átlagosnál intelligensebb emberek isznak alkoholt, „az átlag IQ fölötti minden 15 pont 1,27-szeresével emeli a felnőtt kori alkoholfogyasztást” (mno.hu, 2009. január 4.), ergo mi nem akárkik vagyunk, jókora potrohunkkal. Dán kutatók (Pedersen prof. és munkacsoportja) kimutatták, hogy a rendszeres alkoholfogyasztás csökkenti a szívhalál bekövetkeztét (nem véletlenül mondják a pálinkát szíverősítőnek), ám ha mondjuk az alkohol mégse kíméli a delikvenst, akkor curryport kell vele etetni, mert az ebben lévő kurkuma megkíméli a májgyulladást és a májsejtek elhalását (MTI, 2003. május 25). Az most más kérdés, hogy egy-egy este több kilogramm curry-por vagy kurkuma elfogyasztása igencsak terhelné a társaság hangulatát, viszont Perry Bartlett, a queenslandi agykutató intézet professzora szerint napi egy üveg bor fogyasztása (tehát nem pohárka, ahogy alkoholista magyar orvosok szokták ajánlani a televízióban), csökkentheti az időskori elbutulást, azaz lehet, hogy az alkohol öl, de nem butít (inforadio.hu 2007. július 10.)

Ülök tehát a szobabiciklin korsó, jóféle sörrel a kezemben, patakzik rólam a víz, s arra gondolok, vajon a szervezetem miért nem jelzi, hogy le kellene zuhanyoznom, holott a feleségem szerint is már igen büdös vagyok. Csak késő este tudom meg a választ az internetről (transindex.ro, 2005. július 7.), hogy dr. John Spangler, az észak-karolinai Wake Forest egyetem tudósa szerint hosszú távon agykárosodást okozhat a napi zuhany, mert a zuhanyzáskor felszálló gőz mangánt tartalmaz, ami a vezetékes meleg vízből származik.

Megiszom a sört, majd villámgyorsan leugrom a bicikliről.