Isten kertje
Andrassew Iván
2009. 07. 01. · Hócipő 2009/13
Már nem vagyok egészen biztos abban, hogy amerikai elnök szeretnék lenni. De hogy a Fehér Házban légy nem, az biztos.Ha az amerikai elnök a Rádió és Televízió Tudósítók szövetségének 65. évi washingtoni vacsoráján egy interjú közben lecsap egy rovart, akkor igen nagy bajba kerülhet. Nekimennek az állatvédők.
Történt, hogy Obama a kamera előtt, dumcsizás közben észrevett egy legyet. Azt mondta neki, hogy „tűnj el innen!”, de az nem tűnt, mert fogalma sem volt, hogy a világ leghatalmasabb emberével van dolga, aki akár egy országot is megsemmisíthet - mondjuk, terrorgyanúra hivatkozással - pár perc alatt. A hülye légy maradt. Nem tudta, hogy ráadásul egy amerikaival van dolga. Az amerikai férfi meg az elegáns gyorsaságáról híres. Nem is férfi az, aki kétszer üt vagy lő, ha úgy adódik.
Obama megvárta, amíg leszáll, aztán putty, agyoncsapta.
Aztán folytatta az interjút, bár megjegyezte Juhn Harwoodnak, a CNBC csatorna riporterének, miszerint: „Ez azért elég jó volt, nem? Elkaptam a kis vérszívót.”
Hangsúlyozzuk: Obama úgy is elkaphatta volna ezt a szarszopogató állatot, hogy életben maradjon, és ha ott, a kamera előtt kitépi a szárnyait, mutogathatta volna, hogyan mászik az a szerencsétlen…Pláne, ha kitépi a hat lábából négyet, hát akkor aztán ott csúszik-mászik világnak csúfjára. Sokak örömére. Mert vannak ám ilyenek.
De nem, Obama kegyes volt: csak egyet csapott. (Jó, talán politikailag korrektebb, ha még kétszer figyelmezteti.)
Na, ezt az állatvédők nem hagyhatták szó nélkül: egy, zavaró rovarok barátságos elfogására alkalmas eszközt postáztak neki. Sőt, a PETA - ez egy állatvédő szervezet - ki is oktatta: a nem túl szimpatikus állatoknak is joguk van az élethez.
Természetesen van igazuk, hiszen a normális ember védi az életet, lehetőleg mindet, és nem lehet azon az alapon válogatni, hogy egy állat szép-e, ronda-e, lehet-e simogatni…
De nem is ezen az alapon ítélünk. Én például egyáltalán nem találom szépnek a gilisztát, eszembe sem jutna simizni, de még soha nem fordult elő, hogy egyet is készakarva megöltem volna. Sőt, ha például egy a betonra téved, szépen visszasegítem a jó, kövér talajra. A hernyót se bántom. És nem azért, mert tudom, hogy lepke lesz belőle, hanem azért, mert kár lenne nélkülük. Akkor is, ha okoznak némi kárt.
A legyet viszont lecsapom. A lakásban azért, mert könnyen lehet, hogy öt perce még a szomszéd kutya fosába lakomázott, én meg nem örülök, ha a mocskos lábával az ételre száll. Annak se, ha csucsókáját a bőröm alá dugja. A kertben sem. Azt sem szeretem, ha bármibe belepetézget. Ez például úgy fordulhat elő, hogy ügyesen beröppen a hűtőszekrénybe, aztán ott abba dugja a tojócsövét, amit talál. Nem mondom, hogy csúnyák egy darab parizeren azok a kis fehér göbtojáskák, de mégis hányok tőlük.
Nekem szúnyogokkal sincs semmi bajom, nem is csípnek, de nem bírom, ha a feleségemet, meg a gyerekeket bucira szurkálják éjszakánként. És nem vagyok hajlandó arra alkalmas szúnyogfogóval élve elkapni őket, aztán kiereszteni a kertben…
Az élettel kapcsolatban a legfontosabb parancs az, hogy ha lehet, ne ölj, de soha nem kínozz. Aki tehát szúnyogot, bolhát, legyet és más ilyen apró jószágokat egy csapással, vagyis fájdalom nélkül leterít, az nem vét semmi ellen.
Amúgy értem én, hogy mindenből ügyet kell csinálni, pláne ha az élettel és az amerikai elnökkel kapcsolatos. Jogos, mert ott aztán az emberekkel is törődnek. Most olvasom a jó hírt: „Az Egyesült Államok átképzésre küldi Afganisztánban szolgáló összes katonáját. Ezzel az a célja, hogy csökkentsék a hadműveletekben életüket vesztő polgári lakosok számát.” Biztató, hogy a sok százezer közel-keleti áldozat lassan fölkelti az érdeklődésüket.
Bizonyára fölhívják a katonák figyelmét arra, hogy a nem túl szimpatikus embereknek is joguk van az élethez. Akkor is ha arabok. Majd ha egyszer odáig jutunk, hogy „akkor is, ha katonák”…
Mindig meg akarnám kérdezni az állati jogok védőitől - akiket amúgy nagyra becsülök, mert legalább fontos kérdésekről beszélnek - , hogy jó, de mi van a bacilussal? A vírussal? Vagy a nagyobbacska rühvel, ami emberbőr alá is bújik? Vagy a borsókával, ami belakja az izmainkat, ha fertőzött, nyers - kolbászba kevert - vaddisznó húsát esszük. Vagy ott van mindjárt a kullancs. Hagyjuk, hogy jól érezze magát a gyerekünkön? Aztán pár óra múlva belehányjon a vérébe némi Lyme-kór vagy agyhártyagyulladás paránykoncentrátumot ? Biztos, hogy joga van ehhez?
Ha meg már ezekről a hülye kis lényekről esik szó, nem nagyon értem, miért nem gondolják azt is, hogy rossz a répának, ha kirántjuk, megkopasztjuk, apróra vágjuk és főzzük. Eléggé régóta matatok növényekkel, és évek óta meggyőződésem, hogy igenis éreznek. Érez a retek, a spenót, a sóska, a spárga, meg még mit tudom én, mi minden, amit tépve, aprítva gyömöszölünk magunkba. Az nem fura, hogy ezeket megöljük, pedig nem is ellenszenvesek, a muskátlit meg locsolgatjuk, pakolgatjuk, mert az állítólag szép?
A korrekt az lenne, ha az igazi életvédő csak magot és gyümölcsöt enne.
A muskátli szebb, mint a csalán?
Komolyan kérdezem: jogunk van a kiirtani a parlagfüvet, csak azért, mert ugyanolyan kártékony, mint a légy vagy a szúnyog? Vagy arra alkalmas humánus eszközzel ki kell emelni a földből, és átvinni oda, ahol zavartalanul éldegélhet?
Mondjuk, a Fehér Ház kertjében?