Egy offshore forradalmár

Trunkó Barnabás

2009. 06. 17. · Hócipő 2009/12

Az a gyanúm, hogy Hollywood már régóta készült egy Guevara-eposzra, csak még valahogy nem mertek belevágni. A Warner fiúk íróasztalainak a mélyén is ott lapulhatott jó pár forgatókönyv: nyilván volt közöttük gyilkolós, partraszállós, szivarozós, cukornád-szüretelős és gerilla-playboyos is. Végül aztán kiválasztottak egyet, mielőtt még Webber musicalt csinálna a sztoriból. Nem biztos, hogy a legjobb könyvet választották ki, viszont az bizonyos, hogy a leghosszabbat. Napjaink pörgő, rohanó világában egy négy és fél óra hosszú celluloidcsík már mozimerényletnek számít. Ez manapság akkora anakronizmus, mintha a srácaim MP3-ja tele lenne Wagner-operákkal.

A hazai forgalmazás szerencsére két részben adja, jelenleg az elsőt láthatjuk.

Kaliforniai stúdiópletykák szerint kezdetben rendezőként Oliver Stone hajtott a projektre, de a krakéler direktor Castróról készített reklámspotja (Comandante) nem csinált kedvet a befektetőknek. (Pedig a Stone-filmet, mint másodlagos frissességű dokumentumot, hamarosan újra elő fogják venni!) A választás ezt követően a nem túl szapora életművű, de zseniális Terrence Malikra esett, aki gondoskodott a produkció talán legfontosabb és egyetlen erényéről: Benicio Del Torót választotta ki az argentin orvos-gerilla szerepére. A filmből Malik egyébként egy kockányit sem forgatott, még az első csapó előtt átadta az összecsukható rendezői széket Steven Soderberghnek, az Ocean’s-gyárosnak.

Soderbergh filmjét csak az nézze meg, aki mindent tud Cheről, és ki is alakította róla saját értékítéletét, mert a film ehhez nem tesz hozzá semmit, és csak alig vesz el. A vájt fülű Che-szakértők pontosan regisztrálják majd, hogy a dokumentarizmus mikor csap át fikcióba; ez utóbbi egyébként is rögtön észrevehető, mert unalmasabb, mint a történelmi képeskönyv. Pedig a zsurnaliszták közhellyé silányult megállapításai szerint Che élete a világ egyik legizgalmasabb sztorija. Ebből a szempontból Soderbergh filmje kifejezetten deheroizáló.

Gerillának látszó jegybankelnök

A Che-sztori ma már a filmvászon helyett inkább a bulvárlapok színvonaltalanul, de rafináltan tördelt hasábjaira kívánkozik. Guevara világnézeti üzenetei mára már idejétmúltak, egy nemzedék ideológiai önmegtagadására motiválnak. Ha az interneten a manapság oly divatos „címkék” között keresgélnénk, akkor kattinthatnánk a tömeggyilkos, a kalandor, a forradalmár, a gerilla, a terrorista vagy a mártír szavakra is.

A legendás Granma hajóval kubai földre lépő argentin doki kezdettől fogva nem tudott mit kezdeni magával és a világgal. Azzal biztatta kedvenc gárdistáit, hogy majd eltörlik az előző kormányzat (Battista) intézkedéseit, és nem tekintenek el a számonkéréstől sem. Börtönparancsnokként egyébként a számonkéréssel kapcsolatos jogi eljárásokat végtelenül le tudta rövidíteni. Később a kubai agrárreformot irányította, erről kevés adat maradt, majd a Kubai Nemzeti Bank elnökeként kezdeményezett néhány kamatvágást a machettával. Nyilván érdemei elismeréseként került az Ipari Minisztérium élére, lendületbe hozva az azóta is dübörgő kubai indusztriát, majd átállt a forradalom exportálására. Ezt megelőzően komoly tervei voltak a Kubába telepített szovjet rakétákkal is, de - mint köztudott - a muszkák megfutamodtak.

A címszereplő Benicio Del Toro azzal adózik a gerilla emlékének, hogy legendátlanítja a Guevara-portrét, és meghagyja azt a szitanyomós trikó- és poszteriparnak, amely az ikonból áruvédjegyet formált. A nevezetes fotót egyébként a Revolución című havannai lap fiatal riportere, bizonyos Alberto Diaz „Korda” készítette még 1960-ban, egy tömeggyűlésen. Az ismert olasz kiadó, Giacomo Feltrinelli a szerkesztőség falán látta meg a portrét, és fénymásolatot készített róla, amely csak a kontúrokat adta vissza, de logo, sőt hamarosan brand lett belőle. Csak a sapkán azt az ötágú csillagot kellett hangsúlyosabbra retusálni. Alberto Diaz „Korda” soha egy fillér jogdíjat sem kapott a sokmilliós példányszámban megjelent alkotásáért; úgy járt, mint az izsevszki illetőségű (Udmurtföld) Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov.

- Lesz majd szivar, rum és salsa!

A produkció castingja is dolgozott, hiszen a Fidel fiúk is jelen vannak a filmben, de szerepük nem hagy karakteres nyomot a perforált celluloidszalagon. A zeneszerző, Alberto Iglesias viszont kreatívan használja fel a Stone-féle Castro-filmből visszamaradt remittendát, az operatőr pedig szemmel láthatóan már maga is unta a Sierra Maestra párafelhőkkel átitatott helyszíneit. A pirotechnika azonban megdolgozott a gázsiért.

A négy és fél órás filmfolyamnak már az elején kiderül, később pedig bizonysággá válik, hogy Guevaráról nehéz jó filmet csinálni.

Che ellentmondásos személyiségével még a diplomáciai érzékéről (is) híres II. János Pál sem tudott mit kezdeni az újratemetést követő kubai látogatása során. „Az Úr dolga ítélkezni érdemeiről!” - mondotta a Szentatya, jelezvén, hogy azért voltak ilyenek is. A film értékelése kapcsán a kritikusnak persze könnyebb dolga van.

Hivatalos helyen cáfolták, hogy Hollywood most az Eduardo Rózsa-Flores-sztori megfilmesítésére készül.