Vagyok, tehát lopok

Farkasházy Benedek

2009. 03. 04.

Van Magyarországon egy hatóságként működő egyesület, ami azt mondja, hogy lopok. Eleve bűnös vagyok, és mint ilyen, fizessek neki. Ráadásul a logikájuk szerint akkora lúzer vagyok, hogy ha már lopok, akkor azt a lehető legostobább módon teszem: fogom a fényképezőgépem, és arra másolom fel a szomszéd Lajcsika CD gyűjteményét.

Az egész egy olyan jogszabályon alapul, ami kimondja, hogy minden üres adathordozó után díjat kell fizetni a szerzői jogok kezelését végző mindenkori szervezetnek. Ilyenből ugyan több is van, de gyakorlatilag az Artisjus a legnagyobb, ő az atyaúristen. A jogalkotó szándéka teljesen érthető, hiszen boldog boldogtalan másolgatja a zenei CD-ket és a filmeket, jusson valami a zenészeknek és filmeseknek is. E nélkül valószínűleg kevesebb magyar film készülne, és már alig lenne aktív zenekar hazánkban. Elég arra gondolni, hogy Fenyő Mikiék idejében még százezer lemezt kellett eladni az aranylemezhez, és ez a szám már nagyon régóta ötezer alatt van. Egyértelműen azért, mert nem fizetünk a filmért, a zenéért, másolgatjuk a CD-ket, vagy az internetről töltjük le a zenét. Jobb esetben akár fizetünk is utóbbiért.

Az már egy másik kérdés, hogy mi a túró kerül 5-6 ezer forintba egy külföldi előadó lemezén, amikor a stúdióköltség egy nagy példányszámú, nemzetközi terjesztésű kiadványnál elenyésző, a lemez és a borító pedig mára filléres termék. A zenekar se lát belőle sokat, de hát a zeneipar költséges intézmény. A lényeg az, hogy a túlárazással a kiadók rászoktatták a zenekedvelőket, hogy inkább másoljanak. És emiatt az a magyar zenekar is szív, aki akár 1-2 ezer forintért is adná a lemezét. Olyan ez, mint a heroin: egyszer rászoksz és úgy maradsz. A filmforgalmazók már rájöttek, idővel (szinte) minden DVD ezer forint alatt végzi.

De kanyarodjunk vissza oda, hogy eleve bűnösök vagyunk, mert, ha bármilyen üres adathordozót veszünk, arra egy szerzői jogvédő szervezet szedi a sápot. Akkor is, ha a saját dokumentumainkat archiváljuk rá. Olyan ez, mintha az állam a jövedéki adót a gyufára és az öngyújtóra szedné, mert azzal akár egy cigarettára is rágyújthatunk. Pedig az ártatlanság vélelméről valami alkotmány nevű izé is rendelkezik, de kicsire ugye nem adunk.

Az nem kérdés, hogy sok CD-re valóban másolt zene kerül, de ezt az összes üres adathordozóra kivetíteni valójában a kollektív bűnösség elvének gyakorlati alkalmazása. Ilyen alapon a rablógyilkosokat engedjük ki, és minden magyar állampolgár vonuljon másfél hónapra börtönbe, mert az átlag akkor is megvan. Sőt! Szüntessük meg az adóbevallást, úgyis ott csal boldog-boldogtalan, ahol tud, a feketegazdaság is virágzik, minek ennyi papírral bajlódni, egyszerűen vessünk ki X forint adót mindenkire. A háromgyermekes bolti eladótól a szingli bankárig egyformán. Az átlag akkor is megvan.

Az odáig még rendben van, hogy a CD-re, és a DVD-re kivetik a sápot, mert a másolt zenék és filmek java valóban ezekre az adathordozókra kerül. Lopás az lopás, és még ha ez a jogszabály igazságtalanul általánosító is, akkor is fontos társadalmi érdek érvényesül általa: ne lehessen csupán a technika fejlődése által kisemmizni a teljes zenei és filmes szakmát.

Ez az eljárás elég rég ismert, emiatt nem is ragadtam volna billentyűzetet, de ma kiesett a laptop a kezemből, amikor megláttam az Artisjus honlapján az idei évre vonatkozó matricaárakat, és nem hittem a szememnek. A listájukon szerepelnek a fényképezőgépek memóriakártyái és a pendrive-ok is.

Mégis mit gondolnak? Ki a f@sznak a képei kerülnek a fényképezőgépemre? Robert Capáé? Vagy akkora lúzernek néznek, hogy ha le akarom másolni a szomszéd Lajcsika CD-gyűjteményét, akkor pont a fényképezőgépemet fogom a hónom alá kapni, rákötöm a kábelt, és már bűnözök is a CD-nél, DVD-nél százszor drágább memóriakártyára?

Vagy a pendrive. Tudják, hogy mire való? Arra, hogy egyik számítógéptől elvigyem a másikig a dokumentumaimat. Például, ha nincsen a gépemen e-mail, vagy túl nagy a fájl amit hurcibálni akarok, vagy nincs hálózat, vagy épp külföldre megyek, és nem bírom a macskáim fotói nélkül, vagy...

Ilyen alapon miért nem vetik ki ugyanezt a sápot az internetre? Hiszen a másolt zenék és filmek java onnan származik! Letöltöm és kész, attól fogva ott van a gépemen. CD, meg pendrive sem kell hozzá! Hát az MP3 lejátszók? Hát az iPod-ok? Mit gondol az Artisjus? Azokra honnan kerülnek zenék? Ha már matricát nyalnak mindenre, akkor pont ezekre, amiket másra nem nagyon lehet használni, miért nem?

Nem véletlenül hoztam fel példának a pendrive-ot és a fényképezőgépek memóriakártyáit, mert nem mindegy, hogy egy adathordozó egyszer írható, vagy többször. Ez a kettő tipikusan többször írható adathordozó. Akár több százszor is. Mit százszor, ezerszer! Ugyanis ha már lopok (például zenét), akkor azt azért lopom el, hogy meglegyen, hogy birtokoljam, és nem azért, hogy letöröljem. Mert akkor minek lopnék, ugye.

Ne legyünk azonban ennyire szőrös szívűek, segítsünk inkább az Artisjusnak, hogy a jelenlegieken kívül, milyen adathordozókra vethetné még ki a hálóját, végül is, kell a pénz kalácsra.

Marika, óvónéni
Marika sok dalt ismer, de nem csak népdalokat énekel ám, hanem ha a csemeték azt kérik, már szól is a Helikoffer. Több száz dalt ismer, viszi magával őket mindenhová az agyába rögzítve, szóval igazi hanghordozó. Mivel ezeket általában közönség előtt játssza le (30 óvódás), ez nyilvános előadásnak minősül, és már jár is a jogdíj a dal szerzőjének. Igaz, előadóként meg Marikának járna valamicske ebből az Artisjustól. Matricát rá!

Tengeri csigaház
A mai világban már szinte mindent levédetett valaki. Utána kéne nézni, hogy a tengerzúgásnak van-e jogtulajdonosa, és ha igen, azonnal sápot szedni a csigaházak után, amikhez közel hajolva máris hallhatjuk a hullámok zaját. Matricát rá!

Beó
A világ legjobb hangutánzó madara. A Budapesti Állatkert egyik beója egyszer az őrületbe kergetett, mert valakitől megtanulta azt a telefoncsörgést, amire az enyém is be volt állítva, én meg folyton felvettem. Na, és mi van akkor, ha valaki pont Metallicát tanít neki? Matricát rá!

Üzenetrögzítő
Ugyan többnyire hangüzenetek tárolására szolgál (Gizi, hívj vissza, Jenő.), de mi van, ha én előre megfontolt szándékkal felveszem valamelyik ügyfélszolgálat automatájának zenéjét, és alattomos módon, ismétlődő jelleggel azt hallgatom egész este elalvás előtt? Matricát rá!

Hal
Ugyan a halak nem nagyon beszélnek (a morgóharcsa kivételével), de tátognak! Honnan tudjam, hogy az enyém ikrázásra vágyakozva nem épp a La Donna É Mobile áriát tátogja Verdi Rigolettójából? Matricát rá!

Többet nem írok, mert még komolyan veszik, és tényleg megcsinálják valamelyiket. Azt már nem is boncolgatom, hogy egy egyesület (!!!) mi alapján állapít meg (!!!) díjat bármire, és mi alapján dönti el, kinek mennyi jár, ki milyen arányban részesül belőle. Sok pénzről van ám szó. Azt meg megtanulhattuk, hogy ahol sok pénz van, ott ha nem is lopnak, de legalább is lophatnak. Ha minket nem illet meg, akkor őket miért illesse meg az ártatlanság vélelme? De erről majd egy következő alkalommal...