Új rend és szabadság
Váncsa István
2009. 02. 11. · Hócipő 2009/03
Géza sógor reggelenként beül a Suzukijába, elfordítja a slusszkulcsot, és evvel a bűn tengerébe merül alá. Nincsen őneki papírja arról, hogy kötelező biztosítását rendezte volna, márpedig a törvény öröktől fogva előírja, hogy az automobil tulajdonosa különféle mágikus szimbólumokat hordjon magánál, közülük a személyi igazolvány, a jogosítvány, a forgalmi engedély és a biztosítási kötvény a legfontosabb. Vannak persze további szakrális tárgyak is az automobilban, például az izzókészlet, amely szinte mindentől megóv. Az ember néha követ el hibákat, alkoholtartalmú italféleséget fogyaszt, sebességet túllép, zebrán gyalogost gázol, záróvonal túloldalán kilométeres kocsisort előz, de legalább izzókészlete legyen. Úgy is lesz baj, de nem akkora.Most hallom, hogy az izzókészlet meglétét már nem ellenőrzik, ám ez a lényegen mit sem változtat. Tudvalévő, hogy az örök törvények is módosulnak, mifelénk esetleg napi gyakorisággal, az ember pedig apró gabonaszem a kozmikus vízimalom kövei között. A régi görögök ezt mindig is tudták, a magyar autósok pedig most kezdik megtanulni. Morális értelemben feddhetetlen polgárok ők, úgy kívánnának cselekedni, hogy akaratuk maximája általános erkölcsi törvényhozás alapjává válhasson, de jaj, nincsen kötvény, nem küldte a biztosító, a rendőr viszont követeli.
Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság kormánybiztosa szerint a kötelező felelősségbiztosítás ellenőrzésével kapcsolatos nehézségek néhány hónapon belül megoldódhatnak, ez annyira gyönyörű, hogy én először majdnem sírtam. Nem az a gyönyörű, amit mond, hanem a funkció, az Új rend és szabadság kormánybiztosa, hogy ilyen egyáltalán létezik. Eddig azt hittem volna, hogy efféle címeket csakis rég elfelejtett utópista gondolkodók bírtak kitalálni úgy kétszázötven évvel ezelőtt, ha előző nap nagyon berúgtak, de lám, több dolgok vannak földön és égen. Azt mondja tehát az Új rend és szabadság kormánybiztosa, hogy a számítógépes ellenőrzéshez szükséges technikai háttér megvan, de az adatok nem naprakészek.
Ha egyszer majd azok lesznek, akkor a rendőr csak belepillant az ő számítógépnek látszó varázsgömbjébe, és máris látja, mi a helyzet a kötelező biztosítással, ám evvel az autós létének heroikus aspektusa mindenestül odavész.
Addig viszont nem tud jogkövető polgár módján viselkedni, hiába is akarna, és nemcsak azért nem tud, mert most az egyszer homokszem került a fogaskerekek közé. Az ok elvi és alapvető: a törvény igazából nem arra való, hogy kövessük, vagy igazodjunk hozzá, hanem arra, hogy rideg, megközelíthetetlen és irtóztató fensége révén az egyént porig alázván megsemmisítse. Nem árnyas erdei turistaút ez, ahol a sétáló örömmel bandukol a jelzések diktálta irányban, hanem égbe nyúló, vad, kopár hegyvidék, fölötte keselyű lebeg, hasadékai mélyén éhes farkasok üvöltenek.
Az új rend és szabadság lényege, ha jól értjük, épp a törvény humanizálódásában, perszonifikációjában áll, vagyis abban, hogy a személytelen regula emberarcú döntéshozónak adja át a helyét. A rendőr kedvétől függ, büntet-e a kötelező biztosítás miatt, adja hírül a sajtó; e ponton az autós egyednek módjában áll a rend és a káosz lényegi azonosságát a szemléletben közvetlenül megtapasztalni. Nyilvánvaló, hogy „a rendőr kedve” maga a káosz, a kiszámíthatatlan önkény, amely azonban mégis a jog és a rend királyi palástjában toppan elibénk és hirdet ítéletet: ezt kívánjuk, én, az isten és a föld, mely isten nélkül szenved és gyümölcstelen, mondhatja ilyenkor Oedipus szavaival, vagyis ebben az aktusban a törvény irgalmatlansága valamely konkrét személy ösztönvilágával olvad össze pusztító eleggyé vagy ambróziává, esete válogatja. A „rendőr kedve” ugyanis nyilvánvalóan befolyásolható, az új rend és szabadság tehát arra ösztönzi az autóst, hogy a fehér mágia eszközeivel, vagyis áldozati adományokkal élve próbálja meg az istenember kedélyét derűsebbre hangolni. Csak nehogy korrupcióra gondoljunk, hiszen az tudvalevőleg sohase működik. „… Semmiféle érdek nem vesz arra rá, hogy mint jót helyeseljek egy cselekedetet, amely ezen engem érintő érdek nélkül erkölcsileg rossznak mutatkozott volna. Az erkölcsi jó vagy rossz érzéke az érdek által le nem gyűrhető. Mily nevetséges kísérlet volna az, jutalmakkal felbérelni egy embert, vagy fenyegetésekkel próbálni arra kényszeríteni, hogy jó véleményt alkosson egy cselekedetről, amely erkölcsi fogalmaival ellentétes” - írja Francis Hutcheson XVIII. századi brit moralista, mi pedig magunktól is tudjuk, hogy az egyenruhás közalkalmazott minden effajta próbálkozást undorral elutasít. Áldozati adományaink tehát csakis vallási jelentőségű aktusként értelmezhetők, szerepük abban áll, hogy önnön lényünk lényegtelen, semmis, illuzórikus voltát a gyakorlatban megéljük.
Mért van erre szükség, tesszük föl itt a szónoki kérdést, de nem hagyjuk lógni a levegőben, hanem késedelem és kertelés nélkül meg is válaszoljuk. Azért, mert minden autós egy individualista barom. Ha ugyanis nem az volna, akkor az olcsóbb és biztonságosabb tömegközlekedést választaná inkább, miáltal az utcák gyakorlatilag kiürülnének, a buszok (és taxik) gyakorlati utazósebessége megduplázódna, kitisztulna a levegő, az autópályák építését pedig végleg abba lehetne hagyni. Ezt nem én mondom, hanem a University of Arizona kutatója, Miklos Szilagyi írja egy tanulmányban, amely az International Journal of the Internet and Enterprise Management legfrissebb számában látott napvilágot. A szerző számítógépes modellezéssel vizsgálja a közlekedés résztvevőinek lehetséges stratégiáit, alapjában kétfajta típust különböztet meg, individualistát és kooperatívat. Ha mindenki individualista, akkor a város úgy fest, mint Budapest vagy Bangkok, ezen nincs mit részletezni. Ha mindenki kooperatív, akkor előáll a föntebb leírt idilli állapot az üres utcákon száguldó tömött buszokkal - föltéve persze, hogy a megfelelő tömegközlekedési hálózat rendelkezésre áll. Akkor azonban nyilvánvalóvá válik, hogy az üressé vált utcákon személyautóknak is bőven jutna még hely, így aztán némelyek visszaülnek a saját járműveikbe, a többség viszont marad a buszon, és így beáll az optimum egyensúlyi állapota, legalábbis Miklos Szilagyi szerint. Szerintem viszont erre majd akkor kerül sor, amikor már valamennyi közlekedő visszaült a saját autójába, minden útvonal újra bedugult, egyetlen jármű se tud megmoccanni, vagyis beáll az egyensúly, de szó szerint.
Addigra az autósok megkapják a biztosítási kötvényeiket, a rendőrök is az adatbázisukat. Mindenki boldogan mosolyog.