Szabad Eb-választásokat!

Kéri László

2004. 07. 07. · Hócipő 2004/14

Ezen a nyárelőn az embereket Európa egyszerre lázba is hozta, meg ingerültté is tette. Június második hétvégéjén - ki tudja, milyen forgatókönyvet követve - egybeesett kontinensünkön a minden korábbinál nagyobb tömegeket átfogó uniós választás a labdarúgó Európa-bajnokság kezdőnapjaival. Mindkettő annyi meglepetést hozott, hogy azóta sem tértünk magunkhoz.

Már az első körben olyan országok rendítették meg nagy-nagy futballnemzetek továbbjutási esélyeit, amelyek Európa labdarúgó-térképén korábban legfeljebb elmosódó foltként voltak jelen. A szavazás napjaiban a görögök és a lettek akkora pofonokat osztottak ki nagynevű focinemzeteknek, aminél nagyobbakat csak kormányaik kaptak - a választóiktól. Az összkontinensnyi választás eredményének hivatalos közlésekor éppen még azt sem lehetett tudni, hogy a franciák, avagy az angolok hagyják-e el vesztesen a játékteret. Volt valami végtelenül frivol abban a helyzetben, amikor június 13-án este tíz órakor ugyan egész Európa megtudhatta volna, hogyan is választottunk ezen a - kivételesen tényleg történelminek nevezhető - napon. Amikor Írországtól Görögországig és Portugáliától Finnországig több mint háromszázmilliónyian járulhattak volna az urnákhoz, hogy döntsenek azokról a személyekről, akik a következő néhány évben helyettünk és értünk meghatározzák kontinensünk jövőjét. Ám hátra volt még a francia -angol meccs második félidejéből legalább fél óra.

Azt mindenki érezte, hogy ezen az összecsapáson a legutolsó pillanatokig bármi megtörténhet. De azt még a legvadabb fantáziájúak közül is csak kevesen gondolták volna, hogy a franciák ezt a meccset leginkább a kilencvenedik perc után kezdik el játszani. Igaz, akkor viszont nagyon gyorsan és roppant hatékonyan. Ettől a látványtól nehezen lehetett észhez térni. Kit is érdekelt néhány perccel később, hogy Európa huszonöt országából tizenkilencben az éppen kormányon lévők pártjai is látványos vereséget szenvedtek - legalábbis abban az értelemben, hogy a nép rendre aktuális politikai ellenfeleiket tüntette ki bizalmával. Az a nép, amelyik ilyen alacsony részvételt még választásokon nem mutatott. Az a határozott kisebbség, amelyik részt vett e választáson, az nemcsak a kormányát büntette meg, hanem minden korábbi példához képest nagyobb támogatást nyújtott a radikális, szkeptikus és populista erőknek is. (Lehet, hogy tényleg hatott az első néhány meccs hangulata?)

Európa meghatározó futballnemzeteinek életében a helyzet még súlyosabb. A német, olasz, angol és francia választók páratlanul durván adták kormányaik tudtára, hogy mennyire nem bíznak bennük. Pedig ekkor még nem is tudhatták azt, amit két héttel később mindannyian átélhettünk. E nagy reményű országok válogatottjai jóval korábban kényszerültek búcsúzni Portugáliától, mint amire előzetesen számítottak. Bármelyikük szereplése a döntőben megszokott eseménynek minősült volna, ha az elődöntőbe momentán nem a cseh, a görög, a holland és a portugál válogatottak jutottak volna.

Elképzelni is rettenetes, mi lett volna, ha két héttel később tartják az uniós választásokat ezekben az országokban. Mit kapott volna az olasz kormány egy ilyen szégyen után, ki ment volna el egyáltalán választani Németországban?! S fordítva, a cseh kormány talán megmenekült volna, hiszen ilyen sikeres menetelés tükrében az ember még arra is hajlamos, hogy szépnek lássa a kormányát... legalább egy napra.

Szóval, baj van ezzel a választási rendszerrel. Ha már mindenképpen Eb idején kell tartani, akkor érdemes lenne a kettőt egymással összekötni. A szavazás idejét például úgy kellene kitűzni, hogy az lehetőleg egybeessen a várhatóan legnagyobb figyelmet érdemlő meccsekkel. A szavazóhelyiségeket pedig úgy kellene kialakítani, hogy tömegek nézhessék együtt a mérkőzéseket. A szavazócédulákat kombinálni lehetne a tippmixszel, így nemcsak képviselőkre, hanem az eredményekre is voksolni lehetne. A régen bevált össznépi játék jegyében félidei népszavazásokat lehetne tartani, amelyek kötelezően orientálhatnák a csapatokat és a bírókat egyaránt. (Belpolitikai hozadék: végre értelmet nyerhetne a "Hajrá magyarok!" biztatás, tényleg lenne valami funkciója is. Már önmagában ez megérne egy átfogó európai választási reformot - amíg nem késő.) Sőt azt kellene ígérni az embereknek, hogy szavazhatnak egyúttal az Eb végeredményére is, ezért a választás zárónapját a csoportselejtezők végére kellene tenni. Az addig mutatott játék alapján Európa népe dönthetné el - ki jusson tovább. Ez is lenne annyira igazságos, mint egy bírói tévedés, avagy a hatodik körben kihagyott tizenegyes.

Egy biztos, a kombinált megoldással jelentősen lehetne javítani a jelentősen hanyatló részvételi trenden. Vagy ami még hasznosabb lenne: a stadionokba az egyes kormányok csapatai mennének játszani, amit a második félidőben az ellenzék csapata váltana fel. A jobbik félidőt játszó társaság kormányozna tovább. Döntetlen esetén nem a gólok száma számítana, hanem az UEFA határozna együtt ez EU főtisztviselőivel. Amelyik ország végül megnyeri a bajnokságot, az alakíthatná meg az Európa Tanácsot.

A focisták ez idő alatt beülhetnének a nemzeti parlamentekbe, egyik csapat ellenzékként, a másik kormányzóként. Kipihenhetnék a bajnokság fáradalmait. Ülhetnének sokat, szavazhatnának sokat, talán még olvasnának is. Dekázhatnának bizalmatlansági indítványokkal, minősíthetetlen hozzászólások után sárga lapokat kapnának. Kirívó ostobaság esetén mehetnének idő előtt zuhanyozni. Meglehet, egy-két év elmúltával észre sem vennénk a cserét.

Budapest, 2004. június 30.