Időkerék Győfri Alennel

Murányi András
2008. 12. 17. · Hócipő 2008/26
Noha „ő még csak most” tizenkilenc, nem szerénykedik, amikor az előmenetele kerül szóba: Györfi Alen - igen, ezt mondta! - két év múlva aranyérmet akar átvenni a gyorsaságimotoros-világbajnokság 250 köbcentis évadának végén, hogy később immár e sport királykategóriájában, azaz a MotoGP-ben bizonyítson. Ha belegondolunk, hogy Talmácsi Gábor még csak jövőre kap lehetőséget a negyedliteresek mezőnyében, akkor akár még tátva is maradhat a szánk, ám alanyunknak van mire alapoznia; például azokra a valenciai adatokra, amelyek láttán szakemberek bólintottak elismerően. A korábban - többek közt - Európa-bajnok és Alpok-Adria Kupa-győztes Györfi Alen tehát szép reményekkel várja 2009-et, viszont mi azt is megbeszéljük vele, hogy miről szól majd az az interjú, amelyet alanyunk 2013-ban ad nekünk.


- Valenciában én is repedt csuklóval mentem!

Komolyan?

A legkomolyabban.

De hát ott tanulni is kell!

Azt mondják, elég jó agyam van, legalábbis eddig elég volt annyi, amennyi az órán rám ragadt. Talán elhiszi: nincs sok időm a tanulásra...

Viszont egy gépészmérnök-hallgatónak bifláznia kell mindenféle táblázatot, számot és furcsa elnevezést; nem lesz kicsit sok fejben tartani mind?

Remélem, nem... Ám úgy is fogalmazhatnék: muszáj, hogy menjen a tanulás, mivel, gondolom, kell a motoros pályafutásom utáni évekre is...

Milyen igaza van!

Nem szeretnék diploma nélkül állni az utcán... Ráadásul minél több oklevele van az embernek, annál nagyobb az esélye, hogy elhelyezkedjen.

Igaza van, ellenben most csavarjunk egyet az időkeréken: ötszörös magyar bajnok édesapja révén, gondolom, automatikusan jött, hogy motorversenyző lesz...

Hát, akadt némi kitérő az életemben, de tény, anyuval már kiskorom óta jártunk apu versenyeire.

Nem féltette a fatert?

Korán megtanultam, hogy ez a sport veszélyekkel jár. Ráadásul hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vonzottak az effajta kockázatok... Még szép, hogy vonzottak! Az első időkben krosszmotorokat és robogókat gyűrtem, aztán kis időre leálltam. Úgy tizenegy-tizenkét éves korom körül éreztem úgy, hogy mégis csinálnám; ötven köbcentis géppel kezdtem, és szárnyaltam, mikor fölülhettem az első nyolcadliteres motorra!

Szegény környékbeliek!

Á, nem motoroztam én fák között és hasonló helyeken; eleve jobban szeretem a biztonságos körülményeket, azokat a helyeket, ahol egy véletlenszerűen arra sétáló gyalogosnak nem lehet baja. Meg, ugye, nekem se... Szerencsére a barátaim is ilyen megszállottak, mint amilyen én vagyok, úgyhogy az autók, a motorok meg a tunningok foglalták keretbe a kamaszkoromat. Az első, megnyert versenyem után azért három-négy év kimaradt...

Miért? Ivott, dohányzott, csavargott?

Dehogy! Éppenséggel tornáztam és kézilabdáztam.

Torna? Ezt most magyarázza meg...

Ne gondoljon semmi rosszra: annak idején édesapám tornázott is, olyannyira, hogy tagja volt a válogatottnak, s ezt a sportágat ugyanúgy élveztem, mint a kézilabdát. Utóbbit azért hagytam abba, mert nézeteltérésem támadt az edzővel...

Véletlenül áthajtott rajta egy motorral?

Máshogy oldom meg a problémáimat... Maradjunk annyiban, az illető tréner nem feltétlenül a tehetségesebbeket, hanem inkább a tehetősebbeket favorizálta. Elég az hozzá, hogy visszataláltam a motorhoz.

Hogy történt?

Alvás közben...

Gondolhattam volna, hogy lesz még itt csavar! Tudniillik volt egy álmom...

Értelemszerűen egy motoros álmom, és felébredvén rögtön tudtam, mit kell tennem.


- Van még rajta hely!

Akkor most beszéljünk a realitásokról: mire viszi?

Hadd legyek egoista: ha jövőre elindulok a vb kétszázötven köbcentis géposztályában, akkor igenis van esélyem; van esélyem arra, hogy az első évben minden futamon pontszerző helyen végezzek, az összesítésben pedig legalább tizedikként zárjak. Egy év múlva pedig jöhet az igazi áttörés, a világbajnoki cím!

Nem írta körül!

Pozitívan gondolkodom, és tudom, hogy képes vagyok rá. Ezért dolgozom.

Ellenben ahhoz, hogy odakerüljön, néhány szponzor is kell...

A pénzszerzés a szerencsén is múlik, ám bízom abban, hogy minden rendben lesz. A világválság ellenére is...

Mi a B-verzió?

Nincs B-verzió. Pontosabban van A-, B- és C-verzió: az, hogy jövőre ott leszek a negyedlitereseknél.

Apja eddig mennyit áldozott arra, hogy fia klasszis legyen?

Gondolhatja: szinte mindent. Úgyhogy ha befutok, és lesz pénzem, én segítek majd neki, a családomnak. De szépen mondta... Ez a minimum, nem? Már ahol...

De mit szól Talmácsi Gábor és ifjabb Tóth Imre, hogy jövőre honfitársat kap a MotoGP előszobájában?

Már kapott, ugyanis ebben az évben három vb-futamon is részt vettem szabadkártyával; az elsőn, a németországi futamon tizennyolcadik lettem. Valenciában, az évadzáró futamon repedt csuklóval és ínhüvelygyulladással ültem a félgyári gépen, ugyanakkor azok a szenzorokból nyert adatok, amelyek a motorról és motorosáról adnak számítógépen elemezhető információkat, azt mutatták, hogy a versenyzés elemeiben csak minimális eltérés van köztem és az extraklasszis világbajnok, Jorge Lorenzo között. Ami viszont nagyon kell az előrelépéshez, az az, hogy minél több kilométert menjek. És hogy mit szólnak...? Gábor ellátott sok hasznos tanáccsal, és Imivel is jóban vagyok.

E három negyedliteres GP-futamon mennyire csapta meg a hangulat?

Más az, amikor kívülről nézi az ember, és más, amikor belülről... Amikor belül vagyok, nem ájulok el a miliőtől, a sztároktól. Nem szabad senkitől sem meghatódni, nem szabad senkitől sem elájulni.

Miről beszélgetünk öt év múlva? Arról, hogy milyen riválisaim vannak.

A királykategóriában...



Kellemes ünnepeket, sebes új évet!

Képzeljék: a motoros is ember. Ebből adódóan - tessék megkapaszkodni! - Talmácsi Gábornak is szüksége van a pihenésre, pláne olyan évad után, amely megannyi akadályt sodort elébe. Szóval, a klasszis most éppen lazít szépen, ráadásul abban a tudatban teszi ezt, hogy körülötte minden oké. Egyebek közt elégedettséggel tölti el a tudat, hogy az őszi második tesztelésen kiválóan ment új, immár kétszázötven köbcentis motorja. Gábor november 24-én és 25-én pattant megint gépre Valenciában, s boldog volt, hogy körről körre jobb a motor. Az aszfaltgyűrés végén pedig azt konstatálta versenyző és menedzser, mérnök és szerelő, hogy Talmácsi egyetlen tizeddel marad el Alvaro Bautista mögött. A spanyol kollégáról annyit kell tudni, hogy 2006-ban megnyerte a nyolcadliteresek küzdelmeit, majd a következő évben, újoncként negyedikként, az idén pedig másodikként zárta a kétszázötvenes sorozatát... Vagyis Talmácsi valóban biztató év elé néz, s bár a spanyol kikötővárosban még akadt volna némi állítgatnivaló a gépen, az érintettek inkább nem kezdtek pepecselni, nehogy elkapkodják a dolgot. Majd január 26-án, a következő teszten!

Hogy azért némi negatívumot is mondjunk, Talmácsi még mindig érzi törött csuklóját (amelyet, ugye, megterhelt az évad végén a bronzéremért „cserébe”). Ennek nyomán most Gábor amondó: fő a kéz rendbetétele, hogy jövőre már ne azon kelljen agyalni, hol fáj/szúr. Ajándékot vásárolni, persze, egy karral is lehet; „Talma” már bele is vetette magát a forgatagba, kivált mert imád személyre szabott meglepetéssel kedveskedni a hozzá közel állóknak. Más kérdés, hogy ehhez neki nincs szüksége a karácsonyra: március negyedikén is megveszi azt, amit, ha meglátja a kirakatban.



Azért alanyunk edz is decemberben, továbbá szűk körben évet zár, jótékonysági akción vesz részt... S ha rajongói netán hiányolnák, hát mondhatja erre, hogy Mol-kutaknál már kapható az a négyszáz darabos képregény - fotók sorozata -, amelyen az alkotók eddig nem publikált fényképekkel mutatják be Talmácsi 2008-as évét. Hősünk a motoron, repülőn, városnézés közben... No meg vicces szituációkban, de többet nem segíthetünk. Főleg mert a végét komolyra akarjuk venni, mint Talmácsi 2009-et. Tudniillik ő igyekszik nem „tanulóévesre” venni a figurát. „Minden versenyre úgy állok oda, hogy meg akarom nyerni” - mondja elszántságát bizonyítandó, mi pedig nem teszünk mást, csak bólintunk: igen, Gábor, ezt csak így lehet. Boldog új évet!