Pénz az ablakban

Megyesi Gusztáv

2004. 02. 03. · Hócipő 2004/03

Egészen aggasztó helyzetbe kerültek a magyar képviselők, mármint azok, akik a tavaszi választáson bejutnak az Európai Parlamentbe, lehet, hogy gyűjtést kell rendezni a számukra, hogy az éhhalál küszöbére ne kerüljenek.

Négy tagállam ugyanis megvétózta azt az ötletet, hogy a csatlakozás után alaposan kibővült Európai Parlamentben minden képviselő egységesen 8600 eurós fizetést kapjon, megszüntetve ezzel azt a képtelenséget, hogy amíg ugyanazért a munkáért egy olasz euro-parlamenti honatya csaknem 11 000 eurót visz haza, spanyol kollegája jó, ha 2600-at, mégpedig azon az alapon, hogy hazájuk parlamentjében is ennyi a javadalmazásuk. S minthogy a fizetési reformból semmi se lett, a csatlakozó országok képviselői immár európai honatyaként is csak annyit kapnak, amennyit otthon, ez magyar képviselőnél mindössze 761 euró, amit nemhogy a lengyel kollegája kiröhög a 2200 eurós fizetésével, de még a szlovák is, a maga 888 eurójával.

Azt gondolná az ember, amit Kovács László is gondol, az EU-választásokra készülő szocialista párt listavezetője, aki szerint ez egyszerűen felháborító. Ráadásul Kovács László teljesen önzetlenül van felháborodva, ugyanis hiába nyerné meg pártja a választásokat, ő győzelem esetén se utazna Brüsszelbe, miként az őt követő Horn Gyula sem, ők kizárólag azért állnak a lista élén, hogy maguk után húzzák a többieket, aminek ugyan semmi értelme nincsen, viszont egész életükben csak maguk után húztak, nehogy már pont most ne húzhassanak; ennyit az EU-választások komolyságáról.

A magyar képviselő tehát kábé 200 ezer forinttal lesz kifizetve Brüsszel kellős közepén, és Európa rajtunk fog röhögni.

Ám mielőtt végképp elsiratnánk a magyar képviselőket, katasztrofális anyagi gondjaikat, vegyük figyelembe, hogy van viszont a magyar képviselőknek egy olyan joguk, amilyennel sehol a világon egyetlen képviselő sincs felruházva, és ez többet ér, mint egy jó fizetés.

A magyar képviselő ugyanis részegen is vezethet.

Ez a jogosítvánnyal összekötött, a volán melletti cefre és egyéb szesztartalmú ital fogyasztásához való jog a mentelmi jogból eredeztethető. Most került napvilágra a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása, miszerint a magyar képviselő mentelmi joga úgy értelmezendő a gyakorlatban, még közelebbről az autóban ülve a pesti éjszakában, vagy a délutáni csúcsforgalomban, mindösszesen az ország valamennyi közútján, hogy nem szabad őt megszondáztatni, kizárólag akkor, ha a rendőr érdeklődésére kiesik a kocsiból, ezenközben beszéde lelassul, a szeme vérben forog, feltápászkodás közben bizonyíthatóan tántorog, azaz tudományos alapon észlelhető rajta némi dekoncentráltság. Ennek megállapításához azonban az igazoltató rendőrnek elmélyült orvosi ismeretekre van szüksége, az erről szóló felsőfokú diplomát viszont a képviselő felszólítására nem biztos, hogy be tudja mutatni. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy a képviselő engedélyezi a szondáztatást, és megtiszteli légzésmintájával az erőszakszervezet képviselőjét, csak az a kérdés, hogy minek. Ha ugyanis a képviselő annyira részeg, hogy felrobban leheletétől a szonda, akkor se lehet őt vérvételre vinni, mert ez már a mentelmi jog lábbal tiprása volna, függetlenül attól, hogy csakis a vérvétel bizonyítja hitelt érdemlően az alkoholos befolyásoltságot.

Hozzáteszem, a mentelmi jog arra az esetre is kiterjed, ha a képviselő esténként a családját fojtogatja, esetleg az utcán félholtra veri szíve választottját, vagy sötétedés után trágár nótákat énekel felebarátai ablaka alatt; kérdem én, hol vannak ilyen jogai egy brit honatyának, mit ér az ő otthoni 7000 eurós parlamenti fizetése, az olasz képviselőház tagjainak csaknem 11 ezer eurós alapjövedelméről nem is szólva. Azzal pedig már nem is idegesíteném az olvasót, hogy ez a képviselőket megillető, rendkívül humánus mentelmi jog az igazságszolgáltatásban dolgozó további ötezer embert is megilleti, s nemcsak a bírókat, ügyészeket, hanem a bírósági titkárokat és fogalmazókat is, úgyhogy leghelyesebb volna megkülönböztető jelzéssel felszerelni, nemcsak a gépkocsijukat, de őket is.

Mindösszesen tehát ne lepődjünk meg, ha az EU-ba lépve fokozottabban részeg képviselőkkel találkozunk majd a közutakon: ilyenkor ne szitkozódjunk, hanem próbáljuk megérteni őket, hiszen immáron nem csak egy ország, de egy egész kontinens gondjainak terhét cipelik a vállukon, ráadásul fillérekért; ki az, aki ilyenkor nem nyúl a pohárhoz?