Magyarország él és virul

Megyesi Gusztáv

2004. 05. 12. · Hócipő 2004/10

Már több mint egy hete vagyunk tagjai az Európai Uniónak, de lám, az égvilágon nem változott semmi. Ugyanúgy kel fel a nap, sőt, meg merem kockázatni, ugyanúgy nyugszik is, és egyáltalán nem kevesebb a kutyaszar se, miképpen a hivatalok is hivatalok maradtak.

Angliában, példának okáért, a jelentések szerint szlovák és cseh turisták személyi igazolványát csak azután fogadták el a határőrök, hogy megfenyegették őket, mondván, most már ők is az Unióhoz tartoznak, ráadásul éppen a londoni nagykövetség tájékoztatta úgy őket, hogy bőven elég a személyi is. Nem vagyok a bürokrácia híve, tudom, mi az, órákat várakozni a londoni reptéren a bevándorlási hivatal munkatársai előtt, de ezt az útlevél-cirkuszt nem egészen értem. Hiszen London kissé távolabb van, mondjuk Pozsonytól, mint egy szimpla szlovák-osztrák vagy magyar határátkelő, ahová az ember csak úgy spontán, hirtelen támadt jókedvében elvetődik, hogy na, átlépem a határt, nézelődöm egy kicsit odaát, aztán visszajövök, az se baj, ha nincs nálam útlevél, hiszen az már nem kell. Azért ha Londonba megy az ember, tán még dolgoznak benne annyira a régi reflexek, hogy nem indul el passzport nélkül, már csak azért se, mert a hivatal az hivatal, ráadásul a hivatalnak, ha nem tévedek, az uniós bővítés után vagy hatszáz különféle típusú személyi okmányt kell felismernie.

Képzeljük el az angol határőrt, amikor kézbe veszi fenékgörbületű, tízéves, de még érvényes barna személyinket, amelyben minden magyarul és kézzel van bejegyezve..., hát akkor már inkább az útlevél, ami akkor se gond, ha otthon marad, hiszen a hírek szerint Angliában már hetven fontért hozzá lehet jutni szinte tökéletes hamisítványhoz, még a határátlépést igazoló pecsét is benne van.

Magyarországon azért, hála az égnek, nem nagyon voltak problémák az első napokban, nyilván megtette hatását a rengeteg EU-propaganda kiadvány, de leginkább a Szerencsi fel! rajzfilm-sorozat. Aki ezt becsülettel végignézte, az már ab ovo uniós állampolgárrá avanzsált. Ennek megfelelően két nappal a csatlakozás után tucatnyi magyar turista jelent meg a horvát határon, és felháborodottan konstatálta, hogy nem engedik át őket a személyivel, sőt útlevelet kérnek tőlük, annak ellenére, hogy Horvátország május elseje óta ugyanúgy nem tagja az EU-nak, mint ahogyan annak előtte se volt. Ugyanezen a napon az osztrák határon ugyancsak fél tucat magyar turista egyenesen a személyi igazolvány kiváltásához szükséges űrlappal kívánta elkezdeni világjáró körútját, s jellemző, hogy a hírek szerint ez kettőjüknek sikerült is, csak jóval később, visszafele buktak le a határon.

Ami viszont a magyar hivatalokat illeti, semmi se változott, maradt a régi, hagyományosan európai színvonal. A csatlakozás napjára néhány átkelőtől eltekintve, minden határállomáson sikerült eltüntetni az összes magyar zászlót és címert, csak az Európai Unióé volt látható, ugyanis egy erre vonatkozó szabályt rosszul olvastak el az illetékesek, amit pedig jól, azt meg rosszul értelmezték. Ennek eredményeként a nemzethalál víziója borult pár napra az országra, lám, a belépés már két nap alatt kimutatta sárkányfogát, a csatlakozással végleg eltűnt Magyarország, mégpedig szőröstül-bőröstül.

Holott Magyarország nagyon is él és virul, hivatalai a régi gőzerővel és kultúrával dolgoznak. A régi rendszámok uniósra való cseréjére, például, egyáltalán nem voltak felkészülve az ügyintézők, fogalmuk se volt, hogy mit kell tenni, ebből adódóan azt tanácsolták az ügyfeleknek, hogy úgy juthatnak a legolcsóbban új rendszámhoz, ha azt mondják a rendőröknek, hogy ellopták a régit. Ez is jelzi, hogy Magyarország a csatlakozással egyáltalán nem veszíti el közép-európai sajátosságait, sőt ha káosz van, továbbra is a jól bevált közép-európai útra lép: ha érvényesíteni akarod a jogodat, hozzájutni ahhoz, ami jár neked, akkor legelébb is hazudj egyet, most éppen azt, hogy ellopták a rendszámtábládat. A rendőrség persze tudni fogja, hogy dehogyis lopták el, csak azért hazudtál, hogy ne járjál rosszul. A hivatal rád kacsint, te visszakacsintasz, így jelezvén egymásnak, hogy mindketten értitek a dörgést, s végül a káoszban is jól jársz. Hatóság és állampolgár a legnagyobb felfordulásban is egymásra talál, egymás vállára borul, és roppant büszke erre a cinkosságra, egyszóval minden marad a régiben, pontosan úgy, ahogyan tegnap is volt, meg főleg tegnapelőtt.

Azért az útleveledet soha ne felejtsd otthon.