Csatorna töltelék - 2008/23

Para-Kovács Imre

2008. 11. 05. · Hócipő 2008/23

Az ismeretterjesztés lett a XXI. század fehér zaja, nagyjából tizenöt tematikus csatorna szakosodott a szórakoztató informálásra, és ebben tényleg benne van némi lekezelés, nem véletlenül írtam amit írtam, de majd kifejtem részletesen. Vannak általános ismereterjesztő csatornák, állatos csatornák, vadállatos csatornák, történelminek álcázott csatornák, tudományos csatornák, és remélhetőleg hamarosan lesznek állatfajokra specializálódott csatornák, pl. napi huszonnégy óra, kizárólag csillagorrú vakond tematikában. Ez egyébként egyáltalán nem valóságtól elrugaszkodott feltételezés, volt már egész napos cápatévé valamelyik adón.

A terjesztett ismeretek minősége meglehetősen változó, egyetlen televízió sem meri bevállalni, hogy tudományos igényességgel töltse ki az egész napot, feltétlenül bele kell csempészni a kínálatba némi jetit, ufót, kísértetek által megzavart családot, esetleg némi vidám párzási szokást.

Az elegy, ami így létrejön, valami különös, faktoidokból álló massza, ami nem nevezhető tudásnak, viszont lehet róla beszélgetni társaságban, igaz, a Dallasról is lehetett, de az már nem annyira menő. Ilyeténképpen jöhetett létre a háziasszonyok jelentős hadserege, akik pontosan tudják a Nap hőmérsékletét, és a rókamanguszták életviteléről is jelentős ismerethalmazzal rendelkeznek, viszont okosnak azért nem nevezhetők.

Baj ez?! - üvölt fel bennem a másnapos népművelő. - Hát legalább addig sem drogoznak, meg vetélkedőket néznek!

Nos, bajnak nem baj, nem okoz károkat, és tényleg, mennyi mindent lehetne csinálni, ami viszont ténylegesen rossz. Mindazonáltal úgy gondolom, az ismeretterjesztés ezen módja némileg növeli, mintegy szétkeni az általános tudatlanságot, kapukat nyit a legostobább teóriáknak és összeesküvés-elméleteknek, azonos szintre hozza a csillagászatot, az építészetet és a jetit, amitől nem nagyon emelkedik a tudásszint.

Feladata-e a tévének megokosítania az ő népét?

Nem. Egyáltalán nem feladata, mivel egy televíziós csatornának egyetlen kötelessége van: reklámokat szerezni, és ebből eltartania a dolgozókat. Minden, amit e felett teljesít, csak hozzáadott érték, extravagancia, nagylelkűség.

Mi az ismeretterjesztés? Nos, például a Közlekedik a főváros című könyv, Legát Tibor szerkesztésében. Kétségtelen, hogy olvasni kell, nem mozog és nem túlságosan színes, azonban elég jól érzékelteti a két hozzáállás közötti különbséget. Az infotainmant szórakoztatni akar, és rájöttek a tévések is, hogy a kismértékű információ, megfelelő módon becsomagolva nézőket hoz, az ember leül a készülék elé, és művelődik, megtudja, hogy hívták Napóleon lovát, ami nagyszerű.

Legát Tibor könyve azonban feldolgozza Budapest tömegközlekedésének történetét, és mint ilyen meglehetősen kegyetlen olvasmány, nem is hiszem, hogy valaki leül és elolvassa, de azért a képeket megnézegeti, mert képekben nagyon erős a kiadvány, szerintem benne van minden fotó, ami valaha buszról vagy villamosról készült ebben a városban, leszámítva talán az átutazó japán turisták által készített felvételeket.

Nagyszerű karácsonyi ajándék, ha van a családban villamosvezető vagy buszmániás kiskorú, és akkor még nem is beszéltem az ellenőrökről.

Mindez persze elmélet, amit a gyakorlat nem mindig igazol, mert én a minap leragadtam a Discovery előtt, és hat órán keresztül bámultam, miközben tudtam, hogy az információ híg, amit így kapok, de ez egyáltalán nem zavart a szórakozásban. Amikor emberek hordóba zárt gumihalakra lövöldöznek, mind nagyobb kaliberű fegyverekkel, az leköti a nézőt, és lehet, hogy komplett hülyeség, de rendkívül látványos. Ugyanez a helyzet a chopperekkel.

Lesz nekem motorom 500000 dollárért? Nem. Akkor meg minek bámulom, hogy gazdag hülyéknek ilyeneket építenek?! Pontosan ugyanazért, amiért az emberek hazaviszik az utazási irodák katalógusát, és vacsora közben néha felüvöltenek, hogy asszony, Baliban most kedvezményes a családi üdülés, és ha lesz még négy gyerekünk, akkor az egyik ingyen nyaral, muhaha.

Mélyen hiszek abban, hogy az emberiség intelligenciája állandó, csak a száma növekszik, ilyeténképpen az elosztás során óhatatlanul romlik némileg az összkép, de néha annyira jó butulni, teljesen felesleges információmorzsákat befogadni és időt áldozni azért a tudásért, miszerint a hordóba zárt hal megdöglik, amennyiben belelövünk a vízbe, akkor is, ha nem találjuk el.

Amikor aztán úgy érzem, hogy a fejem megtelt szeméttel, és az információs zajszennyezés elérte a tolerálhatatlan határt, akkor nem csinálok semmit. Ülök egy kicsit csöndben, reménykedem, hogy felejtek, és tényleg, a felejtés már elég jól megy, a zsezsegés elhal az agyamban, már nem is emlékszem a sok hülyeségre.

Igaz, hogy ráment egy napom, rámegy lassan az életem, elmúlik minden, csak a világ marad az, ami.