Könnyíts magadon!
Megyesi Gusztáv
2004. 09. 01. · Hócipő 2004/18
Az rendben van, hogy Gyurcsány Ferenc lett a
szocik miniszterelnök- jelöltje, én csak az efölött érzett örömöt,
eufóriát nem értem, tudniillik a győztes még nem pisált. Azt se tudjuk,
hogy van-e vizelete egyáltalán, s ha van, mennyi, mert ha a kibocsátott
mennyiség nem üti meg a hetvenöt milliliteres szintet, a köztársasági
elnök bekeményít, és semmissé teszi a győzelmet. Az olimpián több
sportolónk, elsősorban is a diszkoszvetésben győztes Fazekas Róbert
példája mutatja, hogy semmiféle értéke nincs a győzelemnek addig, amíg
a győztes nem ürít az erre fölkent bizottság előtt, lehetőleg a nemi
szervét is fölajánlva fogdosásra a jelenlevőknek; vegyük tudomásul,
hogy az újkori olimpiák története ugyan Athénben kezdődött, de
valószínűleg egy világnagy budiban fog véget érni, sárga műanyag
poharak között.Ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak csöpp esze volna, már közvetlenül az olimpia után véget vetne annak az áldatlan helyzetnek, hogy a különféle versenyszámok után ugyanazon a helyszínen hirdetnek eredményt. Tessék a díjátadást a stadionhoz legközelebbi SZTK-rendelőben prezentálni, lehetőleg a labor előtti kisablaknál, ahol szakképzett urológusok akasztják a győztesek nyakába az érmeket. Mert az így tényleg lehetetlen állapot, hogy a verseny végén a győztes befut a célba, vagy többet emel, dob, ugrik ellenfeleinél, majd karját az égnek tárja, a levegőbe bokszol, sír és nevet egyszerre, a közönség tombolva üdvözli, a riporter hangja megbicsaklik a meghatottságtól, aztán másnap hajnalban jön egy fehér köpenyes különítmény, hogy vissza az egész, mert a győztesen kifogott egy vizeletgyűjtő edény. Tessék ezeket a kellemetlen perceket megelőzni, mert a ma élsportjának realitása az, hogy hiába futsz, ugrasz vagy dobsz hatalmasat, ha nem pisálsz legalább egy ugyanakkorát, egy nagy senki vagy, és kísérjen életed végéig az emberiség megvetése.
Vigyázat, nehogy azt higgye valaki, hogy én most elfogult vagyok Fazekas Róberttel; ha nem volt vizelete, hát nem volt. Már eleve nem lehetek elfogult, tudniillik én már régóta nem hiszek egyetlen versenyző ártatlanságában sem, mint ahogyan nem hiszek az élsportban egyetlen versenyző bűnösségében sem, s egyáltalán, én az élsportban már semmiben se hiszek. Ebből kifolyólag nekem az élsport már olyan, mint a politika, nem hiszek el benne semmit, úgy voltam ezzel a szocipuccsos kormányválsággal is (ami a szocik szerint pontosan 117 percig tartott, tehát kifejezetten örömre ad okot), mint a versenyek utáni doppingvizsgálattal: el voltam zárva a lényegtől, csak annyi bizonyos, hogy félrevezettek megint.
De nem ezért beszéltem az örömről. Hanem mert ezen az olimpián létezett az örömnek egy specifikus, ráadásul a magyarok által kifejlesztett formája is, ez pedig a gatyaletolás. A magyar televízió ugyan nem mutatta, de a világ hírügynökségei beszámoltak róla, hogy éppen Fazekas Róbert olimpiai győzelme után egy magyar sportoló, Németh Roland, a versenyekből már kiesett atléta, amikor még égtek a lámpák a hetvenötezres stadionban, és be voltak kapcsolva a kamerák, fogta magát, a dobókörbe lépett, és a társa sikere fölött érzett örömében letolta a nadrágját, csupasz tomporát mutatva a nagyvilágnak. Van ilyen, az ember a győzelem mámorában mindenre képes, belőle speciel így jött ki az öröm. Az athéni rendőrség persze közszeméremsértés miatt azonnal bevitte az őrszobára a magyar atlétát, s most áll a bál. A magyar illetékesek fegyelmi vizsgálatot indítanak, záros határidőn belül lesz szigor, rendcsinálás, példás büntetés, de főleg moralizálás, hogy szabad-e ilyet csinálni ennyi ember előtt. Ám mielőtt magunk is ítélkeznénk az öröm eme kifejezése fölött, gondoljunk arra, hogy bármikor kerülhetünk mi is olyan helyzetbe, amikor egyszercsak magunk se tudjuk, hogy miért, de letoljuk a gatyánkat, megmutatva a nagyvilágnak, hogy mit gondolunk erről az egészről, amiben pedig örömünket kellene lelnünk.
Ha arra gondolok, hogy Fazekas Róbert pszichés okokból, komoly gátlásokból kifolyólag nem tudott vizeletmintát produkálni a nagyérdemű vizsgálóbizottságnak, Németh Roland viszont minden szégyenérzet nélkül, mondhatni magától értetődő természetességgel tolta le a gatyáját a nagyvilágnak, akkor nem kétséges, hogy a legközelebbi olimpián nagy bajnokot fog avatni a világ.