Csatorna töltelék - 2008/22

Para-Kovács Imre

2008. 10. 22. · Hócipő 2008/22

El kell keserítenem Hűséges Olvasóimat, de éppen az imént rohant el mellettem Kis János egy papírbolt felé, és minden bizonnyal azért, hogy hosszan értekezzen a Tíz című TV2-es műsorról, ezért én erre most dolgozatomban nem térnék ki.

Néztem viszont parlamenti közvetítést, nagy felbontásban, és azt kell mondanom, hogy a képviselőknek egyáltalán nem tesz jót a HD, méghozzá egyáltalán nem azért, mert általában rondák, és ostoba arccal merednek maguk elé, mivel az az eddigi 720x570-es felbontásban is nagyszerűen látszott, hanem most közelebb jutottunk az igazsághoz, egészen a bőrfelületig, ahol megpattant hajszálerek és az idült alkoholizmus egyéb jelei csodálatosan látszanak, ami - ha lehetne még ilyesmiről beszélni - elég, khm, illúzióromboló.

Kétségtelenül csak addig a pillanatig, amíg meg nem szólalnak, mert akkor azonnal érvényesül az erősebb hatás.

Ezen hétfőig tartózkodtam a közvetítések megtekintésétől, mintegy teret engedve a kibontakozásnak. Akár egy szerető atya, aki hosszú külföldi munkavállalói útra megy, aztán amikor hazajön, látja, mennyit nőttek és okosodtak az ő gyermekei.

Azt hiszem, Font Sándor interpellációjánál döntöttem el végleg, hogy a csata elveszett, nem léptünk túl e mai kocsmán, sem az értelemig, sem tovább. Nem nőttek ezek semmit, Drága Olvasóim, hogy az okosodásról már ne is beszéljek, mehetnének állami gondozásba, de már ott vannak, gondozza őket az állam, mi meg furcsán nézzük, hogy megváltozott a világ.

De történtek ebben a két hétben szép és jó dolgok is, mindjárt az első a Philadelphia Eagles-San Francisco 49ers meccsen (amerikai futball), ahol a második negyed vége előtt 1 másodperccel egy blokkolt rúgás után a 49ers touchdownt (TD) szerzett, és ezzel furcsa félidőzárással az Eaglest teljesen kibillentette lelki egyensúlyából.

Ott van ötven vagy több hibátlanul képzett, brutálisan erős, edzett és agyilag is felkészített férfi, plusz az edzők, és egy ilyen kivédhetetlen badbeat ellopja a lelküket. Hiába minden, hiába a többéves rutin, a kidolgozott taktika, eltörik a csapatban valami, és akkor nem sikerül, ami addig sikerült. Nem akarok a Hócipő sportpszichológusának szerepében tetszelegni, de mégiscsak kell léteznie a léleknek, ami képes felülírni a fizikai és szellemi valóságot, egyetlen mozdulattal elsöpörni, és valami mássá változtatni azt, ami addig egyenes és erős volt. Gyengévé és görbévé.

Azonban az amerikai futballban éppen az a nagyszerű, hogy ilyen esetben nem a zs kategóriás forgatókönyv érvényesül, miszerint az addig vezető és sokkal jobban játszó Eagles összetörik, majd a San Francisco feltámad és besöpri a meccset, hanem egy rövid, zavaros periódus után a Philadelphia képes volt magához térni, és megnyerni a mérkőzést.

A másik kivételes pillanat talán a New England Patriots-San Diego Chargers meccsen történt, amikor egy hosszú indítás után az elkapó és a védő egyszerre ért a labda érkezési pontjához, és mindketten ugrani/zuhanni kezdtek. A történés tehát az idő alatt zajlott le, amíg két ember a földre esik. Az elkapó és a védő nyúlt a labdáért, az elkapónak sikerült megfognia, tehát a védő azonnal módosította az eredetileg labdafogásra irányuló mozdulatot, és az ellenfél két karja közé nyúlva próbálta meg ezen karokat szétrántani, hogy a labda a földre essen, azonban ezt az elkapó érzékelte, és átvette egyik kezébe a tojást, majd stabilan birtokolva azt, a földre érkezett.

Lehetett vagy másfél másodperc.

Aztán egy ilyen meccs után, amely alatt a játékosok kedvenc elfoglaltsága, hogy 140 kilójukkal egymásnak rohanjanak és hat láb mélyre döngöljék az ellenfelet a pálya - korántsem - laza talajába, közösen leülnek egy kicsit még a fűre, hogy imádkozzanak.

Van köztük muzulmán, keresztény és minden bizonnyal ateista is, csakhogy ez egyáltalán nem számít, mert mindenkinek van miért hálát adnia, hiszen ők kiválasztottak, közösen szórakoztattak néhány millió embert, és ezzel rengeteg pénzt keresnek, vérprofik, akik azért dolgoznak a tíz yardos vonalak között, hogy a másiknak még a kedvét is elvegyék a játéktól, miközben azért lehetnek abban a helyzetben, amelyikben vannak, mert van ellenfelük. A meccs után a háborúnak vége, viszont el lehet egy kicsit gondolkodni, hogy miért a miért és hogyan a hogyan.

Nézem tehát nagy felbontásban a parlamenti közvetítést, és ideges amatőröket látok, közepes képességű tahókat, akik egy véletlen szerencse folytán helyzetbe kerültek, és ott sem viselkedni, sem teremteni nem képesek. Eszembe sem jut egalizálni, a mérleg serpenyőjét egyensúlyba hozni, mert bizony vannak rosszabbak és vannak jobbak, méghozzá nem egyenletesen elosztva. Csak az jut az eszembe ilyenkor, hogy ezt a felhozatalt megtekintve vajon hányadik körben draftolnák közülük a legjobbat, és ha lenne egy komoly edző lángoktól ölelt kis országunkban, akkor hányan tudnának szerződést újítani.