Migropop
Uj Péter
2016. 08. 17. · Hócipő 2016/17
Hogy lenne már vége ennek a nyárnak!Fél tucat didergő, sortos-topos-nyáriruhás, szőke, hófehér bőrű holland és/vagy germánféle lány töltögeti a Batthyány csarnok sarkán a félliteres Royal vodkákat másfeles Sprite-palackokba. (Lentiben azt csináltuk, hogy a dobozos üdítőkbe injekcióztuk a pálinkát, mert a kapuügyeletes ellenőrizte, hogy bontatlanok-e.) Mellettük egy árva fekete fiú (holland és/vagy germánféle) rasztásodik. Esteledik már, esik is, igyekezniük kell, hogy elérjék a nagyszínpadon Schmuck Andort és Sarka Katát.
Idén, először életemben, egy percre se megyek ki a Szigetre. Rihannázik ott elég DJ Metzker Viki. Még elkapnák valamit.
Bámulok kifele a kávézó ablakán, a csarnok oldalát, előttem egy szomorú amerikánó, mellette szánalmas paleoszendró. Kardfogú tigrisből. Megjegyzem, az a kurva ősember elég szar szendvicseket csinált. Nem lehetett könnyű egy szál kőbaltával.
De attól még szar.
Kérek mindjárt egy kisüveges, kézműves melankólát.
Lennák szíves arrább ülni egy kicsinyt – javasol oda, ellentmondást csak ímmel-ámmal tűrőn a pincészerű kisasszony, akiben egyébként semmi pincérszerű nincsen, és ezt nem pejorativizálva említem. (Pedig nem derogálna ledegradálni.) A vízilabdameccs – bök a fal felé, amin, most veszem észre, fehér vászon feszül, én meg pont a projektor előtt ülök. Elakad a testemen a fénysugár. Ha elég nagy lenne a tömegem, csak meggörbíteném. (Persze mindennek megvan a hátulütője: ha tényleg akkora lenne a tömegem, akkor nem csak a fényt görbíteném meg, nyilván, hanem mindent, sőt belém zuhanna rögtön az egész kávézó, a projektor, a pincércsaj, a bárpult, a Batthyány csarnok, a vodkákat átpalackozó holland/germán tinédzserek és a többi, nem kell mondani. Szakadjunk már le erről!)
Tehát, hogy a vízilabdameccs. És már üvölt is Gundel B. Jenő, nem hallom a saját amerikánómat meg a paleoszendrómat. Szertenézek a kávézóban, párok diskurálnak (illetve diskurálnának, ha hallanák egymást Gundel B. Jenőtől), egy férfi újságot olvas, két néni a süteményébe mélyed, holland és/vagy germánféle lányok Sziget-szalaggal szendvicseznek hollandul/germánul – ki akarna itt vízilabdát nézni? Senki, nyilván. Aki akarna, otthon maradna, nézné, nem ülne be szerda kora este egy kávézóba a paleoszenyák közé. De kell. Hazafias kötelesség. És különben is, minek lenne akkor a projektor?! Pláne a vászon?!
Elhallgat Jenő a projektorban, szignál, máris egy öltönyös kérdezi, van-e egy percem-e, és azzal a lendülettel kezdi a migrózást biturbó, de annyira, hogy már neki is fáj. Tíz perc sportra öt perc migrózás, ezért rendezik szerintem az egész olimpiát.
Másnap a Földes Józsinál ülök, nyomom a szódát, mint süket a pattanást. A rántott csirkecomb uborkasalátávalról nem is beszélve. Apró hangszórókból duruzsol étteremszerte a kereskedelmi média. Búgó hangú, galamblelkű DJ konferálja felfele meg lefele a számokat, igazi öregzöldek: a Neotontól a Kétszázhúsz felett. Nem mondom, rántott csirkecombhoz elmegy. Megint búg a galamblelkű, új szám, Modern Talking, Nádasdy Ádám halhatatlan popduója, és a Seriserilédi (takarító néni, satöbbi, pedig a Jomaha-jomaszó, az apád lóbaszóra voltam inkább hangolva). Na ne, baszki. Ez most mi? Itt tényleg 1986 van? Rogán Antal EU-támogatásból föltalálta az időgépet?
Aztán szignál, reklám, és végre – nagy kő esik le a szívemről, csörögve gurul a metlachin tova – a mában vagyunk: Tudta, hogy a migrációs válság kezdete óta Habony Árpád negyvennégymilliárd forintot rámolt be a spájzba? Tudta. És tudta, és tudta. Mindent tudunk, mert nekünk a seggünkben is agy van.
A szembeasztalon két hátizsákos arab gyerek termeli a mákos gubát befele.