A jobbszélső magánya

Para-Kovács Imre

2016. 08. 31. · Hócipő 2016/18

Bill Clinton Bíbor Szívet adatott Monica Lewinskynek kiemelkedő gyakornoki munkájáért és a jótékonyság terén mutatott aktivitásáért, nincs ebben semmi különös, tulajdonképpen szóba se hoztam volna, ha nem lenne a történetnek egy idegesítő mellékszála, ami már sok esetben előjött, de betudtam a kormánypárti propaganda-újságírás érthető és szokásos frusztrációjának. Konkrétan arra gondolok, hogy amikor valaki a Fidesz környékén kicsit túltolja a nyilasszimpátiát, a rasszizmust, vagy szimplán csak gyűlöletet kelt a terror elől menekülő emberek ellen, akkor újra és újra leírják, hogy bezzeg a szélsőségesen liberálisok így meg úgy.

Erre természetesen azért van szükség, mert önmagában a liberális megjelölés még mindig nem kelt elég félelmet a Fidesz-szavazókban, hiszen néhányan emlékeznek arra, hogy Orbán Viktor maga is liberális volt, aztán nemzeti liberális, nem beszélve a Liberális Internacionáléban betöltött szerepéről, kell tehát valami, ami a mostani liberálisokat elválasztja a régi (értsd: rendes, később szélsőjobboldalivá vedlő) liberálisoktól. Ők a szélsőségesen liberálisok vagy szélsőliberálisok, ami konkrétan annyit jelent, hogy még mindig liberálisok, annak ellenére, amit a miniszterelnök mondott erről. Pedig elég világosan elmagyarázta, hogy minden véleménynek és irányzatnak megvan a létjogosultsága, természetesen csak abban az esetben, ha ez a Fideszen belül létezik, és kifelé senki sem beszél róla hangosan, illetve senki sem próbálja meg érvényre juttatni az ő akarata ellenére. Illetve nem, mégsem mondott ilyesmit, viszont gyakorolja.

Szélsőségesen liberális tehát az, aki úgy liberális, hogy közben nem hangoztatja Orbán Viktor tökéletességét és szélsőséges alkalmasságát a miniszterelnöki posztra. Most és mindenkor.

A szélsőséges előtag tehát azt jelenti a Fidesz-médiában, hogy nem orbánista.

Megpróbálom ezt példákon keresztül érzékeltetni: Áder János demokrata, Göncz Árpád viszont szélsőségesen demokrata volt. Harrach Péter keresztény, Iványi Gábor ellenben szélsőségesen keresztény.

Ezzel a felfogással együtt torzult a szélsőség másik jelentéstartománya is, miszerint ha az egyik szélsőség a náci, akkor az egyenes másik végén cionista van, ha a demokratikus oldal elvetendőnek tartja a kirekesztést, akkor a pártpropagandisták rögtön meglelik a másik szélsőséget: a befogadást. A szélsőséges menekültpártiságot. A Soros-pénzen menekültsimogatókat, akik természetesen annyira egybitesek, hogy ezen tevékenységükkel mintegy deklarálják, hogy gyűlölik a magyarokat, hiszen szót emelnek azon hazafiak ellen, akik csak teszik a dolgukat, és a határ mentén terrorizálják a szerencsétlenségükre erre tévedőket. Aki tehát nem gyűlöli a menekülteket, nem szeretheti a magyarokat. Szélsőséges.

Ha a hazugság az egyik véglet, akkor az igazság a másik. A szélsőséges igazság. Az igazságnak álcázott Orbán-ellenesség, ami nem más, mint Orbán-ellenességnek álcázott magyargyűlölet.

Egyáltalán nem tagadom, hogy meglehetősen nehéz, embert próbáló munka kormánypárti propagandát folytatni ezekben az időkben, gyakorlatilag szimpla köztörvényeseket és rasszista bunkókat kell mosdatni, védeni, miközben naponta rá kell mutatni, hogy a másik oldalon is vannak szélsőséges figurák, akik az előző kormányok alatt tevékenykedtek, bezzeg akkor nem háborodott fel a közvélemény, akkor senki sem küldte vissza a lovagkereszteket, kettős mérce, elnyomnak minket, nézzék csak, éppen elnyom a szélsőséges demokrata, itt jön a európaisággal meg az alapjogokkal, terrorizál!

A kormánypárti mitológiában az egyik szélsőség (szerintük persze nem az, de ha már annyian mondják, akkor vágjunk vissza nekik!) az az ember, akinek munkásságára hivatkoznak a cigányokat lemészárló sorozatgyilkosok, a másik szélsőségesség pedig az, aki tettük mögött sejt némi állami felelősséget. Megint a régi recept: ha nem lettek volna ilyen szélsőségesen sikeresek a zsidók, akkor biztos nem lettek volna nácik sem, és akkor senkinek nem esett volna baja, de sajnos nem így volt, talán magyarázni sem kell, hogy ki a felelős az egészért.

A valódi szélsőségeseknek valahogy mindig szükségük van arra, hogy hangoztassák: ők egyáltalán nem szélsőségesek, miközben azok, aki kritizálják tevékenységüket, na, azok aztán tényleg szélsőségesek, véleményterroristák és hazaárulók. Ha ők éppen azon ügyködnek, hogy dögöljön meg minden menekült a határainkon, nehogy keresztény lányok vérét igya a Hősök terén, akkor propagandájukban a liberálisok, a szélsőséges liberálisok azt akarják, hogy telepítsük ki szép hazánkból a magyarokat, és hozzunk helyettük muszlimokat, mert azok majd biztos Gyurcsány Ferencre szavaznak, és közben nem értik, miért röhögnek rajtuk, akik éppen nem sírnak.

A saját fejükben tomboló sötétség a legnagyobb ellenségük, de kivetítik ezt azokra, akik bénáznak a zseblámpával, mert ha a teljes sötétség rossz, akkor bizony rossz a másik véglet is, a fény. A szélsőséges fény.