Magyar kampány Amerikában

Bartus László
2016. 07. 20. · Hócipő 2016/15
Az elnökválasztási kampány ott vett gyökeres fordulatot, amikor a demokraták két lábbal kirúgták azt a kampánymenedzsert, aki hangosan hahotázott, miután meghallotta Orbán Viktor ma már sokat idézett mondását, hogy „bennünket követ majd a világ”. A férfi azóta Trump szállodáiban takarít mexikói illegális munkavállalók között. Hillary Clinton pedig szemügyre vette a Central Park fáit, megjelölte, mint Ludas Matyi a legöregebb és legvastagabb tölgyeket, s keresi a befektetőt, aki felhőkarcolókkal építi be a park utolsó zöld területeit is. Trumpot mégsem kérheti fel, hogy ő építsen múzeumi negyedet a Metropolitan Múzeum mögé. Kisebb fennakadást okozott, amikor a demokraták keresték a legjobb kampánymenedzsereket, akik ismerik a magyar siker titkát, hogyan lehet a legvisszataszítóbb ötletekkel hatalmas támogatottságot szerezni. Amikor meg akarták hívni őket Amerikába, kiderült, hogy ők vannak kitiltva, illetve ők állnak a kitiltásra várakozók listájának első huszonöt helyén mint korrupt politikusok, tolvaj bűnözők és adócsalók. A kérdés úgy merült fel, hogy ezek ellen körözést adjanak ki, a CIA fogja el őket, töltsék ki megérdemelt nyolcvanévi büntetésüket, vagy kapjanak irodát Washingtonban, és mindenekelőtt készüljön róluk fotó friss The Wall Street Journallal a kezükben?

Ez utóbbi mellett döntöttek, miután Trump kényszerpályára helyezte őket, és látszott, hogy a republikánus párt vezetése bukásra van ítélve az ósdi, liberális politikai korrektségével a milliárdossal szemben. Trump azután kapott kedvet az induláshoz, hogy Budapesten azt mondták: ő az, aki megtestesíti a magyar modellt, ő maga a megtestesült nemzeti együttműködés. Miután Trump sorra nyerte az előválasztásokat, a demokraták elfogtak egy Budapestről érkezett levelet, amelyben ennyi volt: „Na, ugye.” A CIA beazonosította a levél íróját, az elemzők megnézték a közvélemény-kutatási eredményekben a támogatottságát, és azonnal a magyar modellre való áttérés mellett döntöttek. Ennek szellemében megfordult a stratégia, Hillary Clinton nem tagadni kezdte Bengázit, hanem dicsekedni kezdett vele, az emailjeit fizetett hirdetésben jelentette meg, amire azonnal pozitívan reagált a világ: a vádat pillanatok alatt ejtették vele szemben.

A két fél óriási rivalizálásba kezdett, a Clinton klán az alapítványaikba gyűjtött kenőpénzekkel kampányol, amitől a népszerűségük az egekbe szökött, de Trump néhány szándékosan előidézett csőddel és rasszista támadással ezt még hamar kiegyenlítette. A kerítésépítést is ellopta Clintonék elől, de az elnöki párnak óriási tartalékai vannak: máris elkezdtek offshore cégeket létrehozatni a világ legkorruptabb embereivel, akik majd amerikai állampolgárságokat árulnak saját zsebükre, a bevételt megosztják Clintonnal és embereivel. Amikor Hillary részére az egyik stróman egész évre előre lefoglalta a hongkongi helikoptereket, arra a New York-i tőzsde is nagyon pozitívan reagált, és a brókerek fogadásokat kötöttek Hillary győzelmére. A kampánystáb, miután tanulmányozta Rogán Cecília, Sarka Kata és Vajna Tímea népszerűségének titkát, kilátásba helyezte Monica Lewinsky bevetését is a kampányban, és lépéseket tettek az amerikai szépségkirálynő-választás megszerzésére Trump cégétől. Az NBC ugyanis egy felelőtlen pillanatában kirúgta Trumpot a szépségkirálynőkkel együtt, amikor még azt hitték, hogy a liberális demokrácia soha nem ér véget, és Trump csak egy bohóc az elnökválasztáson, nem esélyes jelölt. Így jár az, aki nem ismeri a tusnádfürdői beszédeket a világkorszakok változásairól. A Clinton-kampányban a szépségkirálynő-választás kulcsszerepet kapna, ahol Monica Lewinsky a zsűriben foglalna helyet, hogy kiválogassa a leginkább rátermett hölgyeket. Ő lenne a tipikus dolgozó nő, akiről máris elhíresztelték, hogy charterjáratot indítanak neki szövetségi pénzen Washington és egy párizsi fodrászüzlet között. A demokrata kampány lázasan keresi, hogy a „Tóni” fedőnevű akcióban milyen állami ingatlanokat játszhatnának át kenőpénzekért mások kezére. Egy mexikói börtönből máris jelentkezett a „Köpcös”, hogy szívesen lenne az ügyletek finanszírozója.

A Clinton-kampányon nagyot lendített az is, hogy megválasztásuk esetén a filmipart összekötnék a szerencsejátékkal. Nem úgy, hogy a szerencsejáték bevételét nemzeti filmgyártásra fordítanák, hanem ellenkezőleg. Trumpot és társait kiszorítanák Las Vegasból és Atlantic Cityből, a monopoljogot jelentő koncessziót egyetlen ember kezébe adnák, aki Clinton ifjúkori támogatója, és a bevételeken vele osztozna. Óriási ováció fogadta, amikor egy Clintont támogató vidéki polgármester az egyik kampányülésen bejelentette, hogy „mindenki annyit ér, amennyije van”, s mivel e mondatát Hillary személyéhez kötötték, az megpecsételte szegény Bernie Sanders sorsát, aki a korrupció ellen zagyvált mindenféle bolondságokat. Miután ez az ember már megvalósította kicsiben a nemzeti együttműködést, a helyi trafikokat a haverjai kezére játszotta, jelenleg úgy néz ki, hogy alelnökjelölt is lehet belőle, aki akár a következő elnökjelölt is lehet, ha Clinton nem lesz elég gátlástalan és korrupt, és ha önmagáról megfeledkezve nem hazudozik éjjel és nappal. Az biztos bukást jelentene.

A verseny nem lefutott, nemzetközi szinten Trumpnak nagy előnye van, miután elsőként üdvözölte a Brexitet, a populizmus és az ostoba nacionalizmus brit világbirodalom feletti győzelmét. Ez azonnal kimutatható emelkedést mutatott a népszerűségén. Hillary térdei megremegtek, amikor Trump azt is bejelentette, hogy ha őt választják meg amerikai elnöknek, akkor Amerikában megismétli a Brexitet. Ez nem jelenthet mást, mint a NATO-ból való kilépést és a NATO feloszlatását, aminek bejelentését mindenki az utolsó pillanatra tartogatja, hogy azzal eldöntse a választást a maga javára. Az amerikaiak lélegzetvisszafojtva várják a pillanatot, amikor a teljes összeomlás bejelentésére sor kerül, amely jobban egyesíti majd az örömmámorban úszó amerikai népet, mint a 0:4-es hősies magyar diadal a magyar nemzetet.

A siker kulcsa az, hogy Boris Johnson mintájára ki tudja megszerezni ehhez Szijjártó Pétert külügyminiszternek. A népszerűséghez szükséges diplomáciai romboláshoz nincs megfelelő amerikai jelölt, aki erre a teljesítményre képes lenne. A végső siker azon múlik, ki tud nagyobb szponzora lenni a dunakeszi futsalcsapatnak, és Szijjártó szüleinek, akik a leghíresebb magyar kölcsönadók. Az együttműködési rendszerek világméretű győzelméhez olyan emberre van szükség, akinek portfóliójában van az összes „nemzeti érzelmű vezető”, akik értenek a török típusú üzletkötéshez is. Orbán Viktor egyelőre nem gördített akadályt Szijjártó leigazolása elé, mert a Fideszben óriási embertartalék van a helyének betöltésére. Szijjártó feladata az lenne a State Departmentben, hogy világméretekben hatalomra segítse a NER fülkeforradalmait, a demokráciából a diktatúrákba való békés átmenetet, és elintézze, hogy nem Amerikában született ember is lehessen elnök.

A CIA hatástanulmányokat végez, hogy a magyar módszer sikeres elterjedését követő III. világháborút hány ember élheti túl, és hány térhet vissza a liberális demokráciákhoz, a politikai korrektséghez és az emberi jogokhoz. De az már megint egy másik világkorszak lesz, amit nem Tusnádfürdőn jelentenek be.