Zavargások hava

Váncsa István

2008. 10. 08. · Hócipő 2008/21

Elmaradnak a külföldiek, mondja a tévében a turisztikai szakember, nem lesz vendég, tönkremegyünk, befuccsolunk, kampec. A riporter bólogat, mint a sápadt agáma, igen, már megint zavarogtunk, tele van velünk a világsajtó, bekapcsolja a tévét az angol, látja benne Budaházyt, már törli is a szobafoglalását, inkább Tiranába megy.

Két éve folyik ez így, a tévé ostroma óta állnak elő turisztikai szakembernek öltözött interjúalanyok, és mesélik el, hogyan fog csődbe menni az idegenforgalom, bárha most éppen virágzik, tele vagyunk brit turistával, ám ennek vége, folyton csak zavargunk, az angol meg elmarad.

Jelentem: az angol nem marad el. Az angol turistákat a budapesti zavargások csak annyira foglalkoztatják, amennyire minket a lepényhalak vonulása, számukra ez nem tétel, nem esemény, ez a dolog az ő észlelési küszöbük alatt marad.

Lakásom közelében brit fiatalok által látogatott éjszakai szórakozóhely található, éjszakánként felszabadult vidámság uralkodik az ablakom alatt, de már évek óta, úgyhogy tudom, mit beszélek. Egy tucat brit turista háromszáz békés tüntetővel fölér.

Aludni a környéken csak az képes, aki esténként maga is nagyon berúg, az altató már rég nem használ, csak az üveg whisky, meg a láda sör. Az angolok legalább annyit isznak, mint mi, csakhogy ők utána nem bújnak ágyba, hogy ájultan horkoljanak reggelig, hanem lenn csoportosulnak az utcán, és ordítanak, mint a párzani vágyó teve. Állóképességük minden tiszteletet megérdemel, hajnali négyig tartanak ki olyan toxikus állapotban, hogy azt más nemzetek fiai-leányai orvosi segítséggel se igen élnék túl, nekik viszont meg se kottyan, másnap itt vannak megint. Persze azért ők se bírnak mindent, 2006-ban, ha jól emlékszem, ezerötszázegy brit turista halt meg Spanyolországban, két kivétellel valamennyien halálra itták magukat. A mi utcánkba viszont csak fiatalok járnak, ők még bírják a strapát, ordítanak és hugyoznak lankadatlanul. Más ember vagy ordít, vagy hugyozik, a kettő együtt nem megy, csak az angoloknak, ezt a mediterrán országok népei régóta tudják, lassan megtanuljuk mi is.

Egy nemrég publikált felmérésből tudható, hogy a Mallorcáról hazatérő brit turisták hatvan százaléka az egyhetes nyaralás legalább öt napján üvegrészeg volt, a saját bevallása szerint. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy a maradék negyven százalék nem volt ugyanennyire részeg, hanem csak azt jelenti, hogy tagadják, vagy nem emlékeznek semmire.

Hányni az én britjeim aránylag ritkán szoktak, törni-zúzni pedig soha, úgyhogy ez alapjában véve rendes társaság, szerencsénk van velük. Ilyen mázlistának nem mindenki mondhatja magát. Róma polgármestere nemrég akként nyilatkozott, hogy megítélése szerint a részeg brit turisták Rómát belátható időn belül megsemmisítik. Ami a vandáloknak nem sikerült, az nekik sikerülni fog, az Örök Város, ha így megy tovább, eltűnik a föld színéről, nem lesz többé Angyalvár, Capitolium, Trevi-kút, semmi. Cappella Sistina sem lesz.

Más: két éve olvastam a Telegraphban, hogy Lourdes városi rendőrsége nem bír tovább az istenfélő brit zarándokokkal, akik a kegyhely futólagos meglátogatása után késedelem nélkül vadállati mód leisszák magukat, és egész éjjel ortályoznak az utcán, így aztán Lourdes-ban azóta is a rohamrendőrség (Compagnies Républicaines de Sécurité) terelgeti éjszakánként a jámbor brit híveket, akiknél a spirituális élmény szintje általában a négy ezreléket is meghaladja.

Görögországban a helyzet évek óta tragikus. Ott már senki nem lepődik meg azon, ha tizenöt brit fiatal orálszexversenyt bonyolít le a zakinthoszi Laganasz főutcáján, sőt ott az ilyesmi, lévén alapvetően békés időtöltés, a tömegturizmus idilli pillanatai közé tartozik. Ennél valamelyest helyteleníthetőbb, amikor ugyanott egy húsz év körüli hölgy felmászik egy parkoló autó tetejére, és ott olyasmit művel, amit - a brit sajtó tartózkodó megfogalmazása szerint - leginkább a toalett zárt ajtaja mögött szokás. És ez még mindig istenes, mert össze is törhette volna az autót, de ő nem törte össze, hanem csak a tetejére szart.

Simon Gass, a görögországi brit nagykövet minderről akként vélekedett, hogy egy üdülőhelyen, ahol nagyon sok kocsmában árulnak nem túl jó minőségű szeszesitalt nagyon olcsón és nagyon nagy mennyiségben, nem kell meglepődni azon, ha mindenki leissza magát. Elméletileg ez rendben is volna, hiszen az empirikus társadalomtudományok művelői már rég megfigyelték, hogy a csapszékek látogatói néhanapján berúgnak, és ez alól a megfigyelést végző tudós se kivétel, viszont azt már nehezebb megmagyarázni, hogy mért épp az Egyesült Királyság polgárai tüntetik ki magukat ebben oly nagyon. „Üvöltenek, kornyikálnak, összeesnek, meztelenre vetkőznek, hánynak, mondja Konsztantinosz Lagudakisz, Malia polgármestere. Mindig csak a britek, sohase a németek vagy a franciák” - ezt kivételesen nem a brit sajtóban, hanem a New York Timesban olvasom.

Mért éppen ők?

A tudomány mai állása szerint azért, mert Angliában az iszákosság a nemzeti hagyomány kitüntetett része. A jó brit hazafi arról ismerszik meg, hogy be van rúgva, amint ez az angol iszákosság kultúrtörténetével foglalkozó dr. Angela McShane-Jones könyveiből kiderül. Már a normann hódítók is feljegyezték, hogy Angliában jóformán csakis részeg emberekkel találkozhatni, evvel együtt az iszákos angol figurája a restaurációval, 1689 után jelent meg a köztudatban, mikor a részeg royalisták a józan puritánokat kergették az utcákon, az iszákosság pedig a korona és az uralkodó iránti hűség legfőbb jelképe lett. Dr. Angela szerint igazából ma sincs ez másképp, aki nem iszik sokat és kitartóan, az nem ember, legalábbis a rendes angolok szerint.

Aki viszont az ablakunk alatt kurjongat, derék brit hazafi.

Álmatlan éjszakáinkon néha arról ábrándozunk, hogy mi pedig beöltözünk magyar hazafinak, és lemegyünk az utcára zavarogni. Sajnos azonban reménytelenül galamblelkű filantrópok vagyunk, így aztán nem valószínű, hogy zavargásunk elriasztaná a részeg briteket, sőt esetleg Budapest nevezetessége válna belőlünk, idővel talán az útikönyvekbe is bekerülnénk. Korosodó házaspár csikósruhában, baseballütővel, nyájasan vigyorogva.