A nemzeti doboz
Bakács Tibor Settenkedő
2016. 04. 13. · Hócipő 2016/08
Végre megvettem. Régóta vágytam egy klasszikus Vörös Csepel mintájú fém öltözőszekrényre. Beszerezni sem volt könnyű, miután a munkásság osztály szintről a semmibe párolgott el, és nekem fontos volt, hogy belülről tiszta legyen. Magam akartam kidekorálni, és nem tartottam megoldásnak, ha fakult és tépett Samantha Fox-cicik kandikálnának elő kedvenc politikusaim és feleségei arcképei alól.Magamban elneveztem Nemzeti Doboznak. Sok mindenre jó pszichológiailag. Ha hangosak a gyerekek, vagy mosogatni kell, egyszerűen magamra zárom. Ha egóproblémám van, belebújok, és érzem, milyen pici vagyok, míg a világ nagy. A nyugodt autoszexuális élményekhez nélkülözhetetlen. Beleférne a golfszettem, ha lenne.
Belülről ízlésesen kidekoráltam. Az ajtóra (ami inkább oltár) híres politikusok feleségeinek képét ragasztottam, ami titkolt heteroszexualitásomból fakad. A legtöbbet a „napsütésben dögös”, „príma látványt” nyújtó, „brutál vadító” Vajna Tímeáról tettem ki, aki András Vajna „csodálatos testű neje”. Valóban, centiről centire vizslattam végig, de nem találtam nála „kósza zsírsejtet”. Egyetlen problémám csak a hosszú combjai voltak – nem fértek be, így kénytelen voltam a snitzeremmel belevágni, de úgy, hogy még „szemkápráztatóan formás bal combján” látszik az édi ragtapasz. Bekerült még egy Handó Tünde, Rogán Cecília és egy korai Vida Ildikó is, de ők inkább a vokált adják. A sarokban maradt még egy falat hely, de oda kedvenc kutyámat, Nárciszt kollázsoltam be, amint egy középkorú férfi simogatja. Ezen a pszichológus szerelmem kiakadt, holott a kutya az ember legjobb barátja, nem a gázszerelő.
Vele szembe erős férfiak karcos képei kerültek, titkolt homoszexualitásomból fakadóan. Schmuck Andor Rogán Antal ajtaja előtt, Habony Árpád Ibizán, Lázár János Londonban, Matolcsy egy százezres bankón, Semjén lovon, illetve egy L. Simon László-képvers, amit még nem értettem meg, de időm van, és szeretek a dobozban kuksolni. Fejem fölé, lábam alá egy-egy miniszterelnöki portrét celluxoztam fel, egy korai szakállasat, és egy késői éhezőset. Jobbról és balról, bár ez bonyolult, mert néha hátat fordítok Timinek, olyanokat dekoráltam fel, akik valaha nagyon, ma már kevésbé. Csoóri Sándor, Kovács Kokó István, Fodor Gábor, Demjén Rózsi, Konrád György, Törőcsik Mari, Tomcat, Lázár testvérek, a Fradi 2016-os bajnokcsapata Kubatov Gábor nélkül. Őt Torgyán Józsefre enyveztem fel, de a kisgazda lólába így is kilóg. Ákosról azért nincs kép, mert ő egy nemzeti konzervatív ikon, és ikonok előtt én imádkozni szoktam. (Mint már megjegyeztem, időnként a Nemzeti Dobozban magányos bacchanáliákat rendezek, ahol nem csak a szem nem marad szárazon. A blaszfémia tőlem olyan távol áll, mint magyar politikustól a vagyonbevallása.)
A gyerekek örökösen be akarnak jönni hozzám, de hiába dörömbölnek, inkább malomkövet kötök a nyakamba, mint hogy megbotránkoztassam őket. Különben is, van olyan kép, amiről nem tudom, mi az. Kiss László edző mellett ott áll a két haverja is, akiknek nem látom az arcukat, mert a markukba röhögnek. Egy vak komondor. Üres stadionok. Kisvasúton testes bácsik integetnek a szomorú gyerekeknek. Fekete György portréja, amin éppen szembenéz. Olyan, mint egy Derkovits-rézkarc, de nem az, hanem fotó. Néha, ha nagy a csend kívül-belül, magam is megijedek.
A Nemzeti Doboz persze magyar. Kívülről piros, belülről zöld, és én vagyok benne a fehér ember. Nem is tudom, mi ebben a legzavaróbb, a rasszizmusom vagy a nemzeti elkötelezettségem?! Na, ilyeneken szoktam gondolkodni, amikor magamra zárom a lakatot, de valahogy mindig kihallatszik belőlem valami, amit aztán direkt félreértenek. Arra gondoltam, be kéne ásni a földbe, de a nagyi nem akarja. Tudom, hogy arra pályázik, hogy a seprűt meg a vödröt majd benne tartja. Mintha ki lehetne majd belőle seprűzni azt a huszonöt évet, amit elvettünk egymástól, barátaim.
Aztán egy reggelen ellopták a kertből. Tudom, hogy Szerbiában másnak ez értéktelen, még akkor is, ha felfeszíti, és kihullanak belőle a zombik. A végén nem marad más a helyén, csak egy halvány nyom a fűben. Ebből is látszik, mennyire piti ez az egész sztori, ami az életem volt. Nyilatkozat a NAV-nak: ezen írásomból fakadó szerény jövedelmemhez úgy jutottam, hogy a barátaim kölcsönadtak. Szerelmem biztosította a laptopot, nagyi az áramot és a netet, a gondolatokat meg magas politikai tisztséget betöltő személyek biztosították, akik nem is a barátaim. Ebből még bajom lehet, de hát azt tanultam egy végül eszét vesztett filozófustól (Nietzsche), hogy csak veszélyesen érdemes élni. – BT