Alijev Csodaországa
Trunkó Barnabás
2016. 03. 17. · Hócipő 2015/06
– Petikém, engem mostanában olyan sok országba hívnak magasszintű hivatalos látogatásra, hogy magam sem tudom, hol kezdjem!– Tudod mit, Főnök? Kezdjük ábécésorrendben!
– Értem: megint Albánia?
– Nem, ugorjunk..!
A bakui repülőtéren lelkes azeriek ezrei fogadták a hivatalos látogatásra zsebredugott kézzel hazájukba érkező miniszterelnökünket, az európai migránsháború hősét. A kölcsönös szimpátia valószínűleg onnan ered, hogy Azerbajdzsán lakosságának 99 százaléka – muszlim.
Az „azeri nyitás”-kor, a Safarov-ügy kapcsán Orbánék alaposan belecsaptak a Kaukázus-vidék legnagyobb lecsójába, még szerencse, hogy az örmény származású Agárdi Gábor már nem érhette meg, hogy szüleinek őshazája felmondta a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. A világ azóta is azt találgatja: mi vehette rá Orbánt erre az alattomosságra? Legtöbben arra tippeltek, hogy Alijev belengette neki a 3 milliárd dolláros állampapír-vásárlást, majd Safarov szabadulási bankettje után röhögve bejelentette, hogy bóvli papírokat nem vásárol. De úgy hírlik, hogy egyéb pénzügyi vállalásának maradéktalanul eleget tett.
Alijev budapesti látogatásakor a felek már felvillantották a hosszú távú együttműködés legfontosabb projektjeit:
– Aztán, mondjad csak, Viktor barátom, a katonatisztjeink továbbképzésén túl mivel tudnátok még hozzájárulni az azeri gazdaság fejlődéséhez?
– Vártam a kérdést, Ilham! Vártam a kérdést! Mikor nálatok jártam, a reptérről befelé menet tapasztaltam, hogy az autóútjaitok elég rossz állapotban vannak. Na most: mi olyan autópályákat építünk neked, hogy még a nagyságos asszonynak is tetszeni fog, akinek egyébként kézcsókomat küldöm, és majd viszek neki valami kitüntetést!
– Rendes vagy, Viktor, mert sajnos nekünk nincsenek megbízható kivitelezőink! Bakut is alig tudtuk kipofozni, hogy kinézzen valahogy!
– Az autósztrádákra meg ne legyen gondod, Ilham! Van nekem itt Pesten egy csókosom, és annak van egy cége, a Közgép. Már biztosan hallottál róla! A Lajos majd levajazza nektek okosba’ az egészet!
Sajnos erre a beszélgetésre még a „G-Day” előtt, vagyis az azeri elnök 2014. novemberi látogatásakor került sor, így aztán az azeri utak még mindig elég rossz állapotban vannak, az autópályák teljes hossza meg alig 90 kilométer.
A bakui expressz azonban már sínen volt, külker kapcsolatrendszerünkben Azerbajdzsán immár az előkelő 69. helyen áll, megelőzve még Burkina Fasót is. Importunk tekintetében sajnos csak a 124. helyen. A gépipari import például egyelőre nem mutat attraktív adatokat: 2013-ban ennek a volumene mindössze 5875 dollár volt, ami megfelel egy garázsban tartott, jó karban lévő, középkategóriás használt limuzin értékének, extrákkal.
Az utóbbi években jelentősebb forgalmat csak Ilgar Juszifov, a bakui magyar nagykövetséggel szoros kapcsolatban álló lobbista bonyolított le, aki Hungarian Info Center Ltd. (HIC) néven amolyan vízumközpontot nyitott, amelyet – ottjártakor – még Schmitt Pál is meglátogatott. Egy buzgó konzulunk azonban felfedezte, hogy a Juszifov-iroda által beadott vízumkérelmek hamis adatokat tartalmaznak; Juszifov polgártársat akkor érték tetten, amikor schengeni vízumot ígért 3000 manatért, ami akkoriban 800 ezer forintnak felelt meg.
A mostani látogatás úgy is minősíthető, hogy segítő kezet nyújtottunk egy fejlődő demokráciának, hiszen Baku nagy bajban van, amióta a Mol hetente csökkenti (és csak néha emeli) a benzinárakat. Az olaj/gáz-üzletből befolyó pénzek Azerbajdzsán államháztartási bevételeinek eddig több mint 50 százalékát tették ki, ezért a világméretű sonderangebot érzékenyen érintette. A vizitet motiválhatta a szolidaritás is, hiszen az a kurva Ritch Rating Bakut is a bóvli kategóriába tette, mert a recesszió 3,3 százalékos volt, a hiány 12, az infláció meg 14%.
– Ki akarom számolni, hogy mennyibe kerül nekünk ez a látogatás. Utánanéznél, hogy áll most az azeri manat?
– A Matolcsy Gyuri szerint egy manat már csak 185 forintot ér, de tavaly még 350 volt!
– Na, rengeteget spóroltunk, hogy nem tavaly jöttünk Bakuba!
A látogatás során Orbán megkoszorúzta a szépemlékű Hejdar Alijev (az azerbajdzsáni KGB vezetője, később az Azerbajdzsáni Kommunista Párt első titkára, majd a Szovjetunió első miniszterhelyettese, a Politikai Bizottság tagja, végül államelnök) emlékművét, és menyének, a mostani first ladynek átadta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét a csillaggal, hangsúlyozva, hogy a kitüntetést valójában a magyar államfő adományozta, de ő személyesen nem tudott eljönni, mert odahaza valami közpénzes, alapítványos törvénnyel piszmog. (Aliyevné nyilván bosszankodva vette tudomásul, hogy az olajosok közül ezt a kitüntetést Hernádi Zsolt már 2010-ben megkapta!)
Még idehaza – évértékelő beszédében – Orbán azt mondta, hogy három tájolási pontunk van: Berlin, Moszkva és Ankara. Ez a felsorolás a három várost lepte meg a legjobban, hiszen a közöttük való lavírozáshoz legalább egy páva kell. De mivel egy háromlábú székkel néha még a suszterek meg a fejőasszonyok is hanyatt esnek, kéne egy negyedik láb is: Baku. Vagy ahogy az azeriek írják: Baki.