Csatorna töltelék - 2004/02

Para-Kovács Imre

2004. 01. 20. · Hócipő 2004/02

Akár az isten, úgy lebeg a Tévé Ügyvédje az ország felett, ítél, büntet, jutalmaz, egyszóval teszi a Mindenható dolgát, helyettesíti őt ebben a hitehagyott, jellemzően csak a zsidóság ellenében keresztény világunkban. A Tévé Ügyvédje olyan hatalommal rendelkezik, mint előtte senki a televízióban, talán még Sziszinél és Majkánál is jelentősebb erő összpontosul párnázott kezébe, mert amire ő képes, arra nem képes senki sem. Megbuktathat cégeket, lecsaphat intézményekre, forradalmasíthatja a közszolgálatot, elintézhet évtizedek óta húzódó ügyeket, lezárhat pereket, életeket menthet.

Elsőre riasztó ez a hatalom, de talán abban tévedek, hogy egyedülálló a televíziózás műfajában, hiszen emlékezzünk csak Tiszta Kezű Pomezsánszky Úrra, aki tulajdonképpen egy személyben irányította a magyar gazdaságot, legalábbis azt a részét, amelyhez hozzáfért, vagy idézzük fel Stohl Buci Andrást, amikor önnön fontosságának extázisában énekelve, légzőkészülékért való esemesezésbe próbálta belerángatni ártatlan családtagjait.

A televízió elképzelhetetlen hatalmat ad, és ez jelentősen megterheli a személyiséget. Mondhatnánk: egy kiforratlan, kezdetleges jellem kóros elváltozásokon esik át, amikor azt tapasztalja, ha ő rámutat valakire, arra mindenki rámutat, és amennyiben struccbőr csizmát visel a kezén, az ország jelentős része másnap követi ebben őt.

Juszt László esetében természetesen nem kell ettől tartanunk, nem nyeretlen kétéves már, hogy elringassák a mindenhatóság csalfa hullámai, mint ahogy - tiszteletre méltó módon - öltözködésével sem próbál hatni a felkészületlen ifjúságra. Inkább minden erejét a lényegre fordítja, az ügyre koncentrálja hatalmát, jelentős, maradandó és pozitív változást hozva ezzel létre a világ szerkezetében.
A világ tudniillik elég vacakul működik.

Természetesen nem az a része, amelyért a Főnök felelős, az rendben van: a Hold nem akar a fejünkre esni, a Föld meglehetős pontossággal kering a Nap körül, a galaxis spirálkarjai nem próbálják John Travoltát utánozni, a kökörcsin minden évben kökörcsinként születik újjá, kutya, macska, vérehulló fecskefű és dagály, mind a helyén van, minden áttekinthető, értelmes rendszerben működik, nincsenek megoldatlan ügyek, nincsenek elvarratlan szálak, az egész szerethető és vállalható. A problémák ott kezdődnek, ahol az ember belép a képbe, amikor társadalombiztosítást, önkormányzatot, tartós elemet, vagy lökhárító-kikalapáló kisvállalkozást kreál, mert onnantól kezdve minden zavarossá válik, és elkezdenek a dolgok nem működni. Az emberi fejlődés és tökéletesedés úgy szedi az áldozatokat, hogy közben folyamatosan a mellére mutogat, és bávatagon vigyorog, míg nem jön valaki, hogy rámutasson a rendszer tökéletlenségére, mintegy lerántsa a leplet.

Leplet lerántani jó.

Mondhatnám: leplet lerántani könnyű, de akkor meg miért csak Juszt László rángatja a közszolgálati televízióban, és a többi csatornán miért nem tesztelnek tartós elemeket a sminkszoba önfeledt teremtményei?

A válasz egyszerű: csak egy hirdetőktől valamelyest független vállalkozás engedheti meg magának, hogy esetleg rosszat mondjon a nem hagyományos mosóporról vagy a kerti holdjáró hazai forgalmazójáról (figyelem: én is elbizonytalanodtam, amikor konkrét gépkocsimárkát kellett volna papírra vetnem), mert hasonló szituációban leledző kereskedelmi kollégája már másnap kénytelen lenne a szórakoztatóipar egy távoli csapjára szorítani szomjas ajkait, mivel megválnának tőle, mint a macskát szarni.

Van tehát az elképesztő hatalom, és van Juszt László, ennek a hatalomnak minden bizonnyal méltó birtokosa, aki egyébként elég szórakoztatóan közszolgáltat a királyi csatornán, és ha valahol nagyon távol élnék ettől a várostól, de tényleg, valahol messze, ahol csak televízió van, és én, meg néhány kecske, akkor könnyű szvingeléssel ünnepelném az embert, aki szembeszáll a politikával, bürokráciával, multinacionális cégekkel, az emberi butasággal, tehetetlenséggel és bűnökkel, hogy megoldja a kisemberek ügyes-bajos, de rájuk nézve végzetes problémáit.
De itt élek, sajnos, ahol a dolgok korántsem ilyen egyértelműek.