Tüntike

Váncsa István

2016. 02. 17. · Hócipő 2016/04

Háborúra készülnek a lázadó tanárok, a mögöttük felsorakozó tanulók és szüleik, hogy a militáns hajlamú nagymamákról már ne is beszéljünk. Mindezt nem a saját megfigyeléseink alapján állítjuk, a Demokrata finom tollú főszerkesztője adta hírül a saját Facebook oldalán. „Ezek nem békés megegyezést akarnak, hanem tüntetést, sztrájkot, háborút!” – írja ő, mi pedig fontolóra vettük pár kilónyi só elföldelését a kert sarkában, ahogy a felmenőink csinálták minden olyan alkalommal, amikor bármiféle társadalmi földindulás közeledtét volt okuk gyanítani. Nekünk most szintén van okunk, hiszen a szerkesztő kolléga komoly ember, ahol ő fegyvercsörgést hall, ott hamarost haló hörög, nap vértóba száll.

Già piomba il terror! – csendül fel a tudatunk mélyén a Nabucco egyik részlete, vagyis igen, a terrorveszély előállott.

Csak zárójelben jegyezzük meg itt, hogy Nagy Tanítónk eszerint már a múlt hónapban, sőt akár még tavaly kihirdethette volna a terrorvészhelyzetet, ám ő, mint mindig, most is bölcs önmérsékletről tesz tanúságot. Majd a nemzeti konzultáció után lesz terrorvészhelyzet, illetve akkor, amikor Nagy Tanítónk időszerűnek látja, hogy visszaszálljanak rá mind ama jogok, amelyek őt a priori megilletik.

Hogy konkrétan mért is fegyverkeznek a bukott baloldal zsoldjában álló pedagógusok, a sorosbérenc szülők és a bajnaista gyerekek, azt Hoffmann Rózsa világította meg számunkra, ő pedig, lévén szakmabeli, tudja, mit beszél. Azért fegyverkeznek, hogy megdöntsék a kormányt, és visszaállítsák a gyurcsányi rémuralmat. Eszerint tehát csakugyan polgárháborús időket élünk, amikor is minden igaz magyarnak szent kötelessége és egyszersmind leghőbb vágya, hogy kormányunk védelmében ontsa vérét a csatamezőn.

Ami pedig a pártütésre és a küszöbön álló testvérháborúra utaló jelet illeti, az mostanra mindenki számára nyilvánvaló, csak a teljesség kedvéért kell mégis ideírnunk. A Pedagógusok Szakszervezete bojkottálja a köznevelési kerekasztalt, ezzel szemben tüntikézésre uszít. A „tüntikézés” szót a mandiner.hu oldalon találtuk egy szövegben, amely a következő mondattal indul: „A jól megfizetett álcivilek által tegnap az internetadó meg a röszkei kerítés, ma a tanárok, holnap ki tudja, kiknek az ügyére rászervezett tüntikézést hagyjuk meg a gondolkodás luxusát maguk mögött hagyó, zsigeri orbanofób kormánygyűlölőknek.” A folytatás is figyelemre méltó: „az oktatásra itthon is az európai és amerikai helyzethez hasonlóan egy szélsőliberális körnek sikerült ráragasztania a ragadós gondolkodásmódját; az igazgatók és helyetteseik túlnyomó többsége megbízható Heller Ágnes- és Tamás Gáspár Miklós-hívő”.

Ne akarjuk ennek a két idézetnek a jelentését első olvasásra fölfejteni, ezek amolyan mindennapi elmélkedésre való szövegek, a fölöttük való kontemplációtól okosabbak aligha leszünk, a lelkünk azonban finomodik. Annyit viszont elsőre is kihüvelyezhetünk belőlük, hogy a finom tollú főszerkesztő által vizionált háború és a Hoffmann Rózsa által detektált kormánybuktatási szándék a tüntikézéssel, illetve a Lázár János által emlegetett balhézással azonos. Azt is tudjuk továbbá, hogy tüntikézők, tehát a gondolkodás luxusát maguk mögött hagyó, zsigeri orbanofób kormánygyűlölők halmazára alkalmazott politikai műszó a farok. „Minden pedagógusnak tudomásul kell vennie, hogy a Klik a munkaadója... Ha valaki dolgozik egy gyárban, akkor nem érdekel senkit, hogy azt szereti, vagy nem szereti. Mindez nem jelenti azt, hogy a Klik hibátlan lenne, de az nem lehet, hogy a farok csóválja a kutyát” – mondta a közelmúltban a föntebb már említett Lázár János, elnagyolt de plasztikus képet adva ezzel kormányunk stílusáról, intellektuális nívójáról és a magyar közélet általános állapotáról egyaránt. De sajnos hiába beszél, a ragadós gondolkodású szélsőliberális nem ért a szóból, csak csóválna, csóválna egyre.

Holott ha végiggondolná, mi ellen tiltakozik, rá kéne jönnie, hogy a magyar oktatásügy egyáltalán nincs elkúrva. Épp ellenkezőleg, a legújabb magyar oktatási reform Nagy Tanítónk politikai pályafutásának a csúcsteljesítménye, ugyanis ezáltal sikerült a saját elgondolásait, társadalomfilozófiáját, világképét, sőt egész emberi valóját valami külsőben, konkrétan egy intézményrendszerben megvalósítania.

Legyünk még világosabbak. A magyar közoktatás Nagy Tanítónk önarcképe. Célja és rendeltetése nem más, mint Nurszultán Nazarbajev szobráé. Avval a különbséggel, hogy az Almatiban álló műalkotás mégiscsak holt anyag, míg ellenben az iskolarendszer eleven, dinamikus, működő valami.

De hát épp az a baj, hogy nem működik, gondolja most nyájas olvasónk, már ha szintén a ragadós gondolkodású szélsőliberálisok közül való, és igaza is lenne abban az esetben, ha a közoktatásnak nálunk is az volna a szerepe, ami Finnországban, az Egyesült Királyságban, Kanadában és így tovább. Akkor azt kéne mondanunk, hogy ez a mienk egy kalap szart se ér, hiszen iskolaként tényleg nem működik. Csakhogy ez valójában nem iskola, hanem emlékmű, annak pedig bevált.

Üzenete nyilvánvaló. Hazánkat lángtenger övezi, hadban állunk, ahogy régen is mindig hadban álltunk és a jövőben is hadban fogunk állni. Talán nem örökké, de amíg a fejünk fölött Nagy Tanítónk zászlaja csattog, addig biztosan. Minden magyar ember katona, a tanulók és tanárok pedig duplán azok. Az iskola harcálláspont, gyakorlótér, rohampálya, később lesz a tanulóknak egyenruhájuk, gázálarcuk, gyalogsági ásójuk is. A tanár kiképző, aki az anyagot a katonába beleveri, mindenkibe ugyanazt.

Mellesleg úgy emlékszünk, hogy csaknem fél évszázaddal ezelőtt, amikor mi voltunk katonák, az újoncokat a személyes adottságaiknak megfelelően más-más fegyvernemekhez irányították és más-más dologra képezték ki, de persze a mai közoktatásban ez a fajta liberalizmus nem megengedett. Arra is emlékszünk, hogy a bevonuló újoncok véletlenszerűen kiválasztott méretű bakancsot, sapkát, nadrágot kaptak ugyan, viszont utána addig csereberéltek egymás között, amíg mindenki meg nem találta azokat a darabokat, amelyek többé-kevésbé passzoltak rá. Nagy Tanítónk hadseregében viszont csakis negyvenkettes bakancs létezik, mindenkinek olyat kell hordania, ha tetszik, ha nem.

Evvel együtt nem gondoljuk, hogy Nagy Tanítónk hadosztályait, már ha ő csakugyan vezénylő tábornok volna, akár a szomszéd falu harangozójának a felesége hazazavarná, ugyanis mielőtt ez a szomorú esemény bekövetkezhetne, a kormányközeli rablóbanda az egész ármádiát gyakorlott kézzel lopná széjjel, ami egyébként az emberi jóságba vetett hit és a békeszeretet biztos jele.

Amennyiben a tüntikézés folytatódik, lesznek változások, alapvetőek is. Megszűnik a Klik, Nagy Tanítónk pedig rámutat, hogy Klik nevű intézményt ők sohasem hoztak létre, de ha netán mégis volt ilyen, akkor azt Gyurcsány találta ki. Létrejön viszont a Klakk nevű szervezet, amely az egykor volt oktatási minisztérium és az egyházügyi hivatal funkcióit lesz hivatva ellátni. Vezetésére Szalai Vivien látszik alkalmasnak.