Túlérzékenység
Smuzewitz Ilona
2008. 10. 08.
Alig tudott szóhoz jutni Gyurcsány Ferenc. Hosszú szüneteket tartott a kevéssé összefüggő szavak között, és ez volt az első olyan nyilatkozat, amit egy politikus jóformán hallgatva tett. Kár, hogy már előbb nem jutott eszébe. Az pedig különösen furcsa volt, hogy nem lehetett eldönteni: azért küszködik könnyeivel, mert vasúti baleset történt, vagy pedig mert lemondott a közlekedési miniszter, akinek nevét csak közvetlen családtagjai és a kormányfő jegyezte meg.Hócipő: Úgy tűnt, hogy az újkori parlamentarizmus legrosszabb alakítását látom, amikor bejelentette, hogy elfogadja a közlekedési miniszter lemondását.
Gyurcsány Ferenc: Ez csacsiság, kérem. Biztos volt rosszabb alakítás is.
Hócipő: Tanácsadói mondták, hogy tegyen úgy, mint aki magán kívül van a sokktól, mert éppen most fogta fel, hogy nyolcvan méteres árhullám közelít a Dunán, és elmossa Magyarország négyötödét?
Gyurcsány Ferenc: Most miért mondja ezt nekem? Miért ilyen durva velem? Látja, mit tett? Kérek egy zsebkendőt.
Hócipő: Most megint sír? Vagy ismét olyan, mintha sírna?
Gyurcsány Ferenc: Nem tagadom, fáj, hogy így beszél. Gondolhatna néha arra, hogy nekem is vannak érzelmeim. Vegye tudomásul, hogy én vagyok az egyik legérzékenyebb kormányfő az Unióban.
Hócipő: Ezt honnan veszi?
Gyurcsány Ferenc: Tony Blair mondta. Utána mindketten hosszan sírtunk.
Hócipő: Tony Blair is érzékeny?
Gyurcsány Ferenc: Nem, ő egy rinocérosz. De akkor már tudta, hogy Gordon Brown lesz az utódja, és ez még neki is sok volt. Én pedig azért kezdetem könnyezni, mert olyan szépet mondott. Aztán meg, mert Tony Blair is sírt, igazi, férfias, szociáldemokrata, mégis korszerű könnycseppekkel. Aztán meg azért sírtam, mert arra gondoltam, hogy ha valamelyik miniszterem lemondana, akkor az engem mennyire megviselne...
Hócipő: Miért viseli meg a lemondás?
Gyurcsány Ferenc: Mert érzékeny vagyok. A múltkor is láttam egy embert, nem volt neki kabátja, meg talán éhes is lehetett... olyan szomorú volt a tekintete, hogy én azonnal megsajnáltam. És arra gondoltam, hogy én ennek az embernek azonnal odaadom a zakómat.
Hócipő: És mit szólt, amikor odaadta?
Gyurcsány Ferenc: Nem adtam.
Hócipő: Hogyhogy?
Gyurcsány Ferenc: Mert arra gondoltam, hogy jó, Ferenc, odamész, és ráteríted jól szabott, könnyű, gyapjúszövetből varrott zakódat. És? Hogy mész haza zakó nélkül? Mit mondasz, hol hagytad? És annak a férfinak jobb lesz talán? Még csak az kell, hogy miattad szekálják a hajléktalanszállón. Hogy azt kérdezzék, honnan ez a zakó? Gyurcsány adta, mondaná ő, de senki sem hinné el. Borzasztó. Borzasztó.
Hócipő: Tehát mégsem segített rajta.
Gyurcsány Ferenc: Én annyira elszomorodtam, hogy munkatársaim teljesen aggódni kezdtek értem. De én nem bírom látni más szenvedését. Akkor felmerült, hogy valaki lelövi a férfit. Hogy ne szenvedjen tovább. És akkor én is megnyugszom talán. De mondtam, hogy inkább hajtsunk el gyorsan.
Hócipő: Ha ennyire érzékeny, akkor átérzi Orbán Viktor helyzetét is, aki azt mondta: azok, aki ma azt kiabálják, hogy „Gyurcsány, takarodj!”, azt is kiabálják majd, hogy „Orbán, takarodj!”.
Gyurcsány Ferenc: Hogyne. A pártelnök úrnak igaza van mindenképpen. Én például rendszeresen ugyanezt üzenem neki. És tudom, hogy ezt nem esik jól hallani. Ezért utána mindig sírok egy sort.