A neoreneszánsz fordítókorong

Uj Péter

2015. 12. 09. · Hócipő 2015/25

Az európai reneszánsz tekintetében mindeddig Bohumil Hrabalt, illetve Pepin bácsit tartottuk mérvadónak, de változnak az idők. Korunk legújabb reneszánszának legreneszánszabb emberei sokszorosan szárnyalják túl mindazt, amiről a régi korok nagy humanistái, művész-váteszei és polihisztorai csak álmodhattak. Egy mai jegybankelnökhöz képest Leonardo egyszerű, a duális képzésből éppen csak kikeveredett, funkcionális analfabéta ipari tanulónak tűnik hovatovább.

A hanyatló Nyugat nyilvánvalóan csődbe jutott, avítt és Európa reneszánsz, humanista alapértékeivel szemben álló felfogása szerint a jegybankok vagy nemzeti bankok halálosan unalmas intézmények, amelyek időnként kamatokat emelgetnek, néha vágnak, szökőévente verbális intervencióig merészkednek, de alapvetően matematikai alapműveleteket végeznek végeláthatat- és fantáziátlanul; semmi izgalmas, kreatív vagy figyelemre méltó dolgot nem művelnek. Nincsen bennük kellem, finomság, művészet, egyszóval semmi, de semmi mindabból, amit európai reneszánsznak nevez Pepin bácsi és Bohumil Hrabal.

A kreativitásáról, bátorságáról és újító szelleméről messze földön híres magyar politikai vezetés természetesen szakított ezzel a naftalinszagú hagyománnyal, és ha az történik, mint amire számítunk, és ahogy az már menekültügyben, gazdaságpolitikában vagy sok egyéb itt most föl nem sorolandó területen történt, tehát hogy a külföld eleinte fölháborodottan ellenzi, majd méltatlankodva furcsállja, később furcsállva méltatja, majd pedig átveszi a magyar megoldásokat, akkor arra kell készülnünk, hogy rövidesen izgalmas művészeti gyújtemények, ezoterikus szellemi műhelyek, dadaista gazdaságpolitikai rajzszakkörök, hangszerinnovációs manufaktúrák, ingatlanfejlesztő cégek és multifunkcionális szórakoztatóközpontok irányítják majd az európai monetáris politikát.

Ez az új meta-szub-neo-pszeudoreneszánsz még tavaly nyáron – kapaszkodni, újabb művészettörténeti turbulencia! – egy dadaista gesztusművészeti protoperformansszal kezdte elérni azóta sem múló csúcspontját, mikor is Matolcsy jegybankelnök színpadias gesztussal nemközpénzzé nyilvánította a Magyar Nemzeti Bank nyereségét, és menten Lorenzo Medicivé változott. Elkezdtek tehát folyni a milliárdok az új reneszánsz szellemi műhelyeibe, mindenféle alapítványokba, így hirtelen csak a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány, a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány, a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány, a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány jut eszünkbe, rövidítve PADA, PADS, PAGEO, PADOC, PADMA és PADI.

Akkor már benne volt a Nemzeti Bank egy nagyszabású hangversenyzongora projektben, és indult is a megállíthatatlan Gesamtkunstwerkli a Buenos Aires-i, római, bejrúti, New York-i, hamburgi, párizsi külföldi irodákkal, ahol a Nemzeti Bank szakemberei bekapcsolódnak a nemzetközi kutatások vérkeringésébe, valamint népszerűsítik az úgynevezett magyar modellt, aztán folytatódott a reneszánsz szellem kiáradása kastélyokkal, irodaházakkal, egy jó nagy akarattyai üdülővel (konferencia célokra), kis kecskeméti, nagyobb corvinusos oktatási projekttel, a köcsög kertészek meg húzzanak Gödöllőre parasztkodni.

Több mint jelzésértékű, hogy az egész százszögletű érték-síkidom egyik csúcsán egy régi, klasszikus reneszánsz nagymester, Tiziano képe fityeg. A magyar pénzügyi világ az utóbbi években némileg óvatosan kezelte az itáliai reneszánsz festők műveit, amennyiben azok egy-egy befektetési portfólióban jelentek meg, az óvatosabbak (vagy házmesterhajlamúak) ilyenkor már a NAV-ot tárcsázták, nem tudtak szabadulni az Utolsó vacsora és egy szegény akasztói juhász szomorú történetének emlékétől. Most már nekik is észre kellett venniük, hogy új idők járnak, és új emberek, olyanok, akiknek az európai reneszánsz nem csak mindennapi táplálékuk, nem csak ereikben csörgedezik, hanem európai reneszánszot sugároznak magukról, európai reneszánszt lehelnek ki, azt ürítenek szinte.

A jegybankárkodás enfant terrible-je sikeresen törte át ezt a lélektani gátat is, és 4,5 milliárdért úgy beszerzett egy Tizianót, hogy csak úgy porzott utána a csinkvecsentó. Egy Tizianóért gyanúsan alacsony, egy hamisítványért gyanúsan magas ez az ár – morogtak a nép ellenségei, a kákán is csomót keresők, akiknek még a szar is keserű. Pedig ez a Tiziano annyira valódi, hogy még Sas József is megmondta, hogy az, amikor előző tulajdonosa, egy motorkereskedő 140 millióért megvette egy aukción.

De a szavak helyett beszéljen a kép: korunk meghatározó vizuálisművészeti ága a Power Point-prezentáció. Maradi médiánk korlátai közé szorítva ezúttal csak egyetlen képet (slide-ot) mutatunk animáció és hangeffektek nélkül.

Ihletőink a fenti értelemben vett európai monetáris reneszánsz meghatározó MNB-s vizuális művészei, de főként Csizmadia Norbert.