Kutyaszar

Váncsa István

2015. 12. 09. · Hócipő 2015/25

Tíz év múlva a magyar lakosság felének nem lesz orvosi alapellátása, vagyis nem lesz háziorvos, akihez, ha baj van, elmehetne. Ez a jövőkép nem valamely ballib törpepárt agyszüleménye, hanem a lehető legilletékesebb helyről, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik munkaanyagából származik, és persze közel sem oly vészjósló, mint első hallomásra gondolnánk. Először is, ha jobban megnézzük, azt jelenti, hogy az ország felének az egészségügyi ellátása tíz év múltán is biztosítva lesz. Másodszor: nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy Seholfalva népét senki nem fogja gyógyítani, hanem csupán arról, hogy a gyógyító munka nem naponta zajlik, hanem mondjuk csütörtök esténként. Majd járni fognak az orvosok faluról falura, ahogy a száguldó plébánosok templomról templomra járnak. Ha a pap képes arra, hogy egy vasárnap három-négy faluban három-négy misét celebráljon, akkor az orvos is képes lehet ugyanennyi helyen betegeket gyógyítani. Egyébként pedig ahhoz kell fordulni, aki épp ott van. Ha az orvos bukkan fel, akkor hozzá, ha a pap jön, akkor a paphoz. Írva vagyon: „Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.” (Jak 5.14–16)

Vagyis ha megbetegszünk, vegyük föl az utolsó kenetet, aztán jöjjön, aminek jönnie kell.

Magyarországon pillanatnyilag egyetlen ember, Sándor Mária, a fekete ruhás nővér gondolja úgy, hogy a közegészségügy állapotának jobbításáért még lehetne tenni valamit. Amíg Zombor Gábor egészségügyi államtitkár magánéleti okokra hivatkozva fel nem állt, addig ketten voltak, ezt nem mi mondjuk, hanem maga Sándor Mária sejteti.

Mindenki más realista, legyünk mi is azok.

Vegyük például a falusi lakosság helyzetét. Nekik tíz év múlva is jó dolguk lesz, minthogy a falusi állatorvosok vagány, kalandvágyó, brahista figurák, tehát nem mennek világgá, hanem itthon maradnak. Mármost aki disznót tud gyógyítani, az embert is tud, a különbség nem akkora, mint gondolnánk. Az orvos szempontjából leginkább csak annyi, hogy a humán beteg nemritkán megrugdossa, esetenként pedig ronggyá veri a gyógyítóját, ugyanez a disznókra csöppet sem jellemző. A baromorvos, ha hívják, jön, gyógyszert ír a gyerek fájós torkára és kiheréli a bikaborjút, vagy megfordítva, mindegy. Egyébként többnyire rokonszenves figura, jó birkapörköltet főz, szereti a bort meg a pálinkát, a kormányt pedig ugyanúgy szidja, mint mi magunk. Szót lehet érteni vele.

Ha pedig olyan helyen laknánk, ahol állatorvos, sőt egy kóbor apáca se akad, akkor jusson eszünkbe, hogy az emberek egészen a közelmúltig önmaguk orvosai voltak, és mostanában egyre inkább azzá válnak megint. Az orvostudomány megtöbbszörözte ugyan a születéskor várható élettartamot, a világjárványokat megfékezte, a korábban gyógyíthatatlannak hitt betegségek jókora hányadára gyógyírt talált, tekintélye evvel együtt csökkenőben, az emberek világszerte a vajákos asszonyokat és a sanda tekintetű kuruzslókat keresik. Az ember hülye lény, ezt tudomásul kell vennünk. Ússzunk a tao áramlásában, legyünk magunk is hülyék. Könnyebb lesz nekünk, könnyebb lesz az egészségügyi intézményrendszernek, a nyugdíjbiztosítóról már nem is beszélve. Továbbá egyet fogunk érteni Ónodi-Szűcs Zoltánnal, az új egészségügyi államtitkárral, aki a beiktatását követő első sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a magyar egészségügyi intézmények ma európai színvonalon működnek. (Naná. Magyarország Európában van, egészségügyi intézményei európai intézmények, működési színvonaluk európai színvonal, mi is lehetne más.)

Tehát: amikor majd a népi gyógyászat módszereihez és eljárásaihoz folyamodunk, azt ne azért tegyük, mert a rendelőintézetben a jövő évtized derekára kaptunk időpontot, hanem meggyőződésből. Támaszkodjunk bátran a magyar népi medicina hagyományaira, amelyek egyébként nincsenek. Azért nincsenek, mert az orvoshiány Magyarországon korábban ismeretlen volt. 1914-ben az ezerháromszázhét községi és körorvosi állásból mindössze ötvennyolc volt betöltetlen. Húsz évvel később már egy se. „...ma nem az a baj, hogy nem akadna pályázó vidéki orvosi állásokra, hanem az, hogy nincsen állás a sok végzett és legtöbbször jól képzett fiatal orvos számára” – olvasható dr. Kerbolt László A beteg falu. A magyar falu szociális és közegészségügyi rajza című, 1934-ben megjelent munkájában.

Innen jutottunk oda, ahová.

De hagyjuk a múltat, és forduljunk a jövő felé, és a szociális temetés mintájára hozzuk létre a szociális egészségügyet. Vannak nemzetközi tapasztalatok, amelyeket prímán tudunk hasznosítani. Kínában a vizeletterápiának van nagy konjunktúrája, elegáns szállodákban idős urak járnak össze, hogy kicseréljék az idevágó tapasztalataikat, és egymás vizeletét megkóstolják. Indonéziában a Jakarta Post tudósítása szerint a sínekre fekvés és a sínekben kerengő kisfeszültségű bolygóáram terápiás hasznosítása a divat. Ha közben a vonat is megjön, akkor a gyógyulás véglegesnek tekinthető.

Konzervatívabb személyek hetekig használt zoknit tekerhetnek a nyakuk köré, ahogy a régi Angliában volt szokás, esetleg szellentést gyűjthetnek befőttesüvegben, hogy időnként jót szippantsanak belőle, a középkorban ez pestis ellen nagyon bevált. Az egyik legtutibb medicina a kutyaszar, a régi orvosi szakirodalom album græcum vagy stercus canis officinale néven említi, azért album, mert a napon kifehéredik. Gyógyszertárban nem kapható. Lopjunk egy kutyát.