Szegénységi bizonyítvány

Bartus László
2015. 12. 09. · Hócipő 2015/25
Cseppet sem véletlen a migránshullám, amely hazánkat fenyegette, mert a Nemzeti Együttműködés Rendszere páratlanul vonzó életpályamodellekben gazdag. Magyarországon elképzelhetetlenül rövid út vezet a dunakeszi futsalcsapattól a külügyminiszteri székig, a falopástól a milliárdos állami megrendelésekig.

Az utánozhatatlanul sikeres életpályákat egyetlen közös pont köti össze, a miniszterelnök személye, akinek életútja értelemszerűen mindenkiénél ragyogóbb, és valamennyi magyar fiatal számára minta. Orbán Viktor nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, nem véletlen, hogy az ország nevére cserélte saját nevét. Amikor „Magyarországot” említi, önmagáról beszél. Így nyer értelmet a „Magyarország jobban teljesít” jelszó, amely ma már számokban is kifejezhető.

Nyilván féltékeny rosszakarói íratták a Forbes üzleti magazinnal azt, hogy az Orbán család vagyona csupán 6,9 milliárd. Ha ez igaz lenne, Orbán Viktort még a saját lábán álló lányának férje is megelőzné, akinek cége két egymást követő év alatt kapott egyenként hárommilliárdos megrendelést. Gyurcsány Ferenc közelebb járhatott az igazsághoz, amikor már két évvel ezelőtt sok száz milliárdosra becsülte utóda vagyonát, de a képzelőerő hiányát mutatja, hogy csupán az ország öt leggazdagabb embere egyikének nevezte.

Nem tudnánk büszkék lenni a magyar sikerekre, ha ez így lenne. Márpedig van egy megbízható viszonyítási pont: a világ diktatúrái nem állnak szóba olyan emberekkel, akik nem bizonyítottak, a vagyonuk nem fejezi ki, mennyit érnek. Örömmel mondhatjuk, hogy már Irán is fogadja a magyar miniszterelnököt, aki ügyesen mossa el a határokat a NATO, Oroszország és Irán között, és lassan atombombával is kereskedhet.

Ez nagypálya, miközben még a felcsúti Pancho Aréna is évi kétmilliárd adóforintot kap, ami zsebpénznek számít. Különösen, hogy ma már az egész magyar költségvetés Orbán sajátja. Csak Magyarországon képzelik úgy, hogy Orbán vagyona az, ami a számláján van. 2014-ben hivatalosan még egymillió forintja sem volt, miközben tartozott, de a mi lábunkon álló lánya unalomból milliós festményeket vásárol. Külföldön az ország éves bevételét vizsgálják, amikor a magyar miniszterelnök vagyonát nézik.

Ahogy a Forbes magazin írta, „a miniszterelnök családjában szinte mindenki vállalkozó”, a legnagyobb maga a miniszterelnök, aki magánvállalkozásban működteti az egész országot. Mint afféle vállalkozó, a nyereséget kiveszi, s ha beszélhetünk az ő esetében fejlődésről, akkor azt mindenképpen a Kaya Ibrahimtól Mészáros Lőrincig tartó ívet követve írhatjuk le.

A strómannak nevezett Mészáros Lőrinc, a Flier család illetve Garancsi István olyan káprázatos gazdagodáson ment át, amilyet egy Magyarországot megcélzó bevándorló csak az 1001 éjszaka meséiben olvashatott. Ennek a pénznek a túlnyomó része nyilván nem a gázszerelőé. Az elmúlt évben Orbán Magyarország nevű vállalkozása már olyan mértékű hasznot termelt, hogy Mészáros Lőrinc nem tudta követni, mikor és mit írnak „közbeszerzés” címén a nevére. Érthető, ha időnként 1-1 milliárd forintról megfeledkezett. Ki nem talált még húszast a kabátja zsebében, amire nem emlékezett?

A nyelvújítás korát éljük. Amit régen lopásnak neveztek, annak ma „koncesszió”, „pályázat” és „közbeszerzés” a neve. A világon egyedülálló találmány, hogy törvényes lett a lopás, amit „kereszténységnek” neveztünk el. Ha az EU csalás elleni hivatala vizsgálja Orbán vejének milliárdos megbízásait, az keresztényüldözés.

Ezek látható tételek, nem tudjuk, hogy a kizárólagos kaszinóengedélyek mekkora részesedést hoznak másnak például a szerencsejátékból. Orbán különböző neveken eddig is az ország egyik legnagyobb földbirtokosa volt, de az Árpád-házi királyokhoz hasonló nemzettestre vélhetően most tesz szert, amikor különböző neveken és ügyvédek által képviselve ismeretlen személy vásárolja fel a teljes Magyarországot. Amikor a folyamat végére érünk, várhatóan bevezetik az ősiség törvényét. Az adománybirtok fogalma ma is ismert, de nem csupán földekre vonatkozik. Orbán vagyonához sorolhatjuk a hűbéresek sokmilliárdos vagyonát is, azokat ők csupán használatba kapták, mindenki csak bérlő, akkor veszik vissza tőle, amikor akarják.

A vagyon kiosztása olyan gyorsasággal történt, hogy a vagyonbevallások képtelenek voltak követni. Így jöttek létre a Mária-jelenésekhez mérhető csodák, a hetente szaporodó és táguló ingatlanok, melyek archetípusa Orbán svábhegyi villája. Utólag értettük meg, mit jelentenek „a megújulás éve, az elrugaszkodás éve, az emelkedés éve és a gyarapodás éve” kifejezések: ezek az Orbán családra és a különböző természetű adománybirtokokban részesülő hűbéresekre vonatkozó utalások.

A cél jól láthatóan a gyarapodás. Az ország hűbéreseken kívül eső része jobbágy, mindenki közmunkás, és Orbán vállalkozásának gyarapodását segíti. Az idei év a permanens gyarapodás éve volt. Az ország üzemszerűen termeli a pénzt a tulajdonosnak. A lakosságot leköti annak élvezete, hogy Orbán mikor ki ellen harcol, kitől véd meg.

A rendszerváltás legnagyobb botránya Tocsik Márta 800 milliós sikerdíja volt, amibe belebukott az SZDSZ. Torgyánt hatalmas támadás érte, amikor a menye, „egy légügyi dinasztia sarja”, a Malév felügyelőbizottságának tagja lehetett. A Kisgazdapárt belebukott a chilei cseresznyébe. Az MSZP kivégezte magát egy sosemvolt Nokia-dobozban átadott 15 millió forinttal.

Az említett ügyek a Fidesz nyomán váltak a korrupció szinonimájává. Bámulatos teljesítmény, hogy eközben senkit nem zavar, ha Orbán ellopja az egész hipnotizált országot.

Amit korábban szívós munkával kellett leleplezni, azt ma a Magyar Közlönyben lehet olvasni. A tényfeltáró újságírás végét jelenti, hogy mostantól a saját lábon álló családtagok is „pályázhatnak” pénzekért. Azt pedig tudjuk, hogy Orbán nem lövi lábon magát.