Kérsz egy katonát?

Para-Kovács Imre
2015. 10. 28. · Hócipő 2014/22
Mottó: Hol a faszban volt a Helsinki Bizottság Trianonkor? vagy a Habsburgok idején? vagy amikor a törököt fogtuk meg?
Ismeretlen kommentelő a XXI. századból



Végre itt a Nagy Háború (a számozásról majd később dönt vezé­rünk és kancellárunk), gyönyörű indulók szólnak, a közszolgálati és kereskedelmi csatornák (nagy része) hibátlanul visszaharsogja a vezér szavait és visszagondolja gondolatait, mintha a sajátjuk lenne, a katonák állnak katonásan, sorban, alakzatban, egyenruhában, de nem akármilyenben, hanem olyan divatosban és modernben, hogy az már önmagában garantálja a győzelmet, szóval mindenki teszi a dolgát, csak a civilek nem. A civilek felháborító rendetlenségben téblábolnak a csatatéren, megnehezítik a felvonulásokat, belebeszélnek a csendbe, vagy belehallgatnak az ordításba, ráadásul azt állítják, hogy nincs is háború. Hogy rohadna meg az összes buzi, szimuláns, tápos kis köcsög!

Ezek még munkaszolgálatosnak sem jók, mert életükben nem fogtak még lapátot, csak azzal a rohadt doktorijukkal jönnek, meg a felsőfokú angollal, mintha ugyan egy háborúban doktorokra meg tolmácsokra lenne a legnagyobb szükség! Különben is: az ellenség nyelvén beszélni majdhogynem hazaárulás, mert akkor az ellenség is beszélhet a saját nyelvén, meggyőzheti a civileket, és akkor oda a haza. Rohadékok. Próbáljanak csak meg beszélni Lázár tábornokkal vagy Tálai alezredessel! Akkor fognak csak nagyot csalódni. Mert a mi embereink nem beszélnek az ellenség nyelvén, és ha megszólítják őket, kussolnak, mint Novák Előd a Rabbiképző gólytáborában. Nem a fecsegés a mi fegyverünk, hanem a tettekről fecsegés, ezt jól jegyezzék meg!

Háborúban nincsenek civilek. Illetve vannak, de jobb lenne, ha nem lennének, amikor minden tekintet egy irányba tekint, minden láb egyszerre lép, minden kar egyszerre lendül. Ilyenkor a civilek is katonák, csak még nem tudnak róla.

Ezért is bosszantó, hogy a civil bíróságok, messze meghaladva képzelt jogkörüket, és egyáltalán nem értve az idők szavát, valamiféle burzsoá csökevényesség és kommunista nosztalgia jegyében másodszor is a kormány akarata ellenében döntöttek, amikor kimondták, hogy az Ökotárs Alapítvány nem sértett törvényt az úgynevezett norvég pénzek kezelése során.

Ezt megelőzően a Fidesznek bocsánatot kellett kérnie a Helsinki Bizottságtól, amiért szóvivőjük, a furfangos és szellemes Hoppál Péter egy ízben álcivileknek, illetve tulajdonképpen hazaárulóknak nevezte őket, most meg ez az ítélet… Pedig Lázár János olyan szépen beszélt, a kommandósok pedig olyan spontán rohantak le egy rendkívül veszélyes hölgyet, hogy az egész ország láthatta, mi folyik az Ökotársnál, illetve hogy ennek a mifolyásnak milyen rettenetes veszélyei vannak a társadalomra. (Mellékesen jegyezném meg, hogy a fenti esetből is egyértelmű, hogy nő nem nyerhet háborút, hiszen még egy közepesen felfegyverzett kommandós egységet sem tudott semlegesíteni Móra Veronika, hogy ezzel a szemléltetéssel a nagypofájú feminista hónaljkutyás leszbikusokat is helyre tegyem, mert a túlzott feminizmus olyan, mint a szabadosság, a szélsőliberalizmus vagy a filonégerezés, nemkívánatos.)

Európa is jön a hülye kvótarendszerével, hát csak jöjjön, majd mi is kvótázunk, szétosztjuk a szaros civileket a háborús övezetekben, ahol majd várnak rájuk a dzsihadistává vedlett borsodi cigányok, aztán gyakorolhatják a kurva nagy toleranciájukat.

Fontos leszögezni, hogy nyerésre állunk.

A Nagy Háborút az általunk választott eszközökkel és időpontban, a nekünk leginkább megfelelő ellenséggel szemben vívjuk, ráadásul úgy, hogy az a töketlen ellenség még csak nem is tud róla, tehát G. Fodor Gábor már nyalhatja a pennát, fogalmazhatja a nyilatkozatot, minek keretében bejelentjük Európának, hogy Magyarország világraszóló, mindenki más bekaphatja, és Orbán Viktor a galaxis legjobb miniszterelnöke és hadvezére (a bekaphatja tj-vel, nem tty-vel).

Ebben a kiélezett, mégis reményteljes helyzetben sokat segít a magyar népen az új nemzeti minimum, miszerint a civilek nem csak a kormány és a haza ellenségei, hanem az ellenzék ellenségei is, így aztán könnyebb lesz a végső megoldás elfogadtatása a külfölddel, aminek zsoldjában állnak, aminek kenyerét eszik, és aminek parancsára lazítják a fegyelmet, rombolják az összefogást. A magyar kultúra egyértelműen befogadó jellegű kultúra, a kunok is elvannak, a jászok is, de mindennek van határa, valahol meg kell húzni és kimondani végre: Deutsch Tamásig rendben volt, de ne tovább, eljött az a pont, hogy még Nacsa Olivér is észrevette: veszélyben a keresztény-nemzeti alap, amire ezt a rendszert építettük, amin Európa áll, és amit ellenében is megvédünk.

A Nagy Háború ugyan még tart ezen írás befejezésekor, de hamarosan beszámolunk a fejleményekről, addig is mindennapi éneklés, Békemenet, és semmi buzulás.