Dizel
Trunkó Barnabás
2015. 10. 14. · Hócipő 2015/21
Oly korban élünk mi a földön, amikor mindennek vannak előzményei!Nálunk már a 60-as években működött az a predigitális alkalmazás, amelyben a város vendéglősei és cukrászai őrszemet állítottak a KNEB (Központi Népi Ellenőrzési Bizottság), valamint a Köjál irodái elé, és ha a szenzor azt észlelte, hogy az ellenőrök kémcsöveket, pipettákat pakolnak be egy lepukkant Roburba, jelzést továbbított a vendéglátó-ipari üzemegységek vezetőinek.
Az alkalmazás frissített, 2.0-ás verzióját még ennél is korszerűbbre fejlesztették: már nem volt szükség vizuális észlelésre, az egyik beépített alkalmazotti panel – korszerű távközlési eszközökkel, vagyis egy tantusz segítségével - maga jelezte a hálózatnak a közelgő ellenőrzés tényét és koordinátáit.
A továbbított jelet a címzett érzékelte, és attól kezdve – átmeneti ideig – a séfek nem a vágódeszkán nyomták el a cigarettacsikkeket, a cukrászok pedig passzírozott bab helyett a csak végszükségben felhasználható gesztenyepürét rakták a cukrászipari csemegékbe.
A rendszer működött.
Aztán ránk köszöntött az 1976-os esztendő, a montreali olimpia éve, ahol a couberteni bonmot – citius, altius, fortius – egy új elemmel gazdagodott: sapiensius! Okosabban. Az alkalmazást egy Borisz Onyiscsenko nevű KGB-s szoftverfejlesztő dolgozta ki, mivel kiderült, hogy a versenytársak alaposan beelőzték a szovjet teamet, amelyik az öttusa vívószáma előtt még csak az ötödik helyen állt.
A fejlesztési projekt lényege az volt, hogy Borisz a tőr markolata alá – ma úgy mondanánk: – egy egeret csatlakoztatott, amely jobb kattintásnál találatot jelzett a gyanútlan ellenfélen. De nemcsak Onyiscsenko kattintott, hanem ellenfele, a brit Jim Fox is kikattant, amikor a gép azt jelezte, hogy Borisz érvényes találatot vitt be, holott akkor még a büfében tartózkodott. A szaksajtó hosszasan értékelte az alkalmazott innovációt, s végül arra jutott, hogy Onyiscsenkónak kár volt Montrealba utaznia, hiszen hazulról, a moszkvai Gorkij utcából is megnyerhette volna a asszót, ha van elég hosszú drót. (Akkoriban ugyanis még nem volt wifi!)
Sokat fejlődött a technika, amíg elértünk a VW-buheráig!
A dolog úgy kezdődött, hogy a német autógyár kísérleti laboratóriumában a munkások arra kezdtek panaszkodni, hogy büdös van. Kezdetben arra gyanakodtak, hogy a büfésnő odaégette a frankfurti kolbászt, de egy idős szakszervezeti aktivista – aki az inaséveit még az eisenachi Wartburg-gyárban töltötte – a szagot nitrogén-oxidként (NOx) azonosította. Az is hamar kiderült, hogy a vegyi anyagot az új EA189-es dízelmotor produkálja bámulatos hatékonysággal, hiszen a megengedett mértéknél 40-szer több NOx távozott a kipufogókon.
A helyszínre érkező fehér köpenyes főkonstruktőr ekkor igen elszomorodott, hiszen nem nitrogén-oxidot akartak gyártani, hanem dízelmotort. Az okos fejlesztő ilyenkor hívja az IT-seket! A jószemű szoftverzsonglőrök rögtön észrevették, hogy az EA189-es motorblokkján van egy gyufásdoboz méretű betüremkedés, ahova pont befér a ketyeréjük, amely érzékeli, hogy mikor kapcsolnak a motorra károsanyag-kibocsátást mérő műszereket. Ilyenkor – a mérés időtartamára – a szoftver visszaállította az emissziót a megengedett mértékre.
Mint minden zseniális találmány, ez is pofonegyszerű volt: mivel a méréseket próbapadon végzik, még az ipari tanuló is tudja, hogy a műszerek vezetékeinek csatlakoztatásához fel kell nyitni a motorháztetőt. A csúcstechnika tehát mindössze azt érzékelte, hogy nyitva van a motortető, tehát most alacsonyabb emissziót kell mutatni.
Annak idején a Magyar Királyi Térképészeti Intézet is azon bukott meg, hogy a hamisított francia frankok is igen jól sikerültek, amíg kezébe nem vette azokat egy numizmatikus.
Állítólag egy amerikai importőr érzékelte először, hogy a VW-k büdösek. Kezdetben arra gyanakodott, hogy a büfésnő odaégette a hamburgert, de az egyik díler, aki egyetemi tanulmányai mellett vállalt állást az autótelepen, nitrogén-oxidként azonosította a vegyi anyagot. Ők is rákapcsolták a motorra a hagyományos mérőműszereket, de azok megnyugtató adatokat mutattak.
Ekkor az átadótelep sarkában söprögető afroamerikai udvaros felvetette, hogy talán a mobilal- kalmazással kellene próbálkozni! A műszereket bepakolták az autó csomagtartójába, a vezetékeket pedig autószőnyeg alatt vezették a motorig, s így mentek ki próbamérésre a 66-osra. Természetesen csukott motorháztetővel...
Eddig 11 millió darab buherált EA189-es motort gyártottak, és ebből mindössze 2,5 millió készült Győrben, így indokolt a magyar kormány optimizmusa: alig vagyunk érintve a botrányban. Sokan tudhattak a stikliről, és nem csak a tervezőasztalok mellett, mert aki a gyártástechnológiai folyamat során – akár csak egy csavar meghúzása erejéig is – hozzányúlt ahhoz a motorhoz, annak tudnia kellett a segédszoftverről. Az amerikai bukta mellett valószínűleg ez lett a VW-sok veszte is, hiszen elég volt egyetlen olyan futószalag mellett dolgozó wolfsburgi melós, akinek nem fizették ki rendesen a túlóradíját, vagy bánkódott a csapata veresége miatt, és ezért átment a Toyotához.
Nyilvánvaló, hogy a kisgömböc VW versenytársai húznak hasznot a botrányból. Mint ahogy Montreálban is, a Borisz kópéságát felplankoló brit csapat nyerte az öttusát.
A VW-sok 7 éve művelik ezt a világraszóló disznóságot, vagyis 2008 óta. Ennek csupán annyiban van jelentősége, hogy – ne feledjük! - akkoriban Gyurcsány volt a miniszterelnök!