Le a demokráciával!

Para-Kovács Imre
2015. 10. 14. · Hócipő 2015/21
A demokrácia macerás, költséges, ráadásul sohasem mondhatjuk ki róla nyugodt szívvel, hogy készen van, mert valaki mindig előáll valami új ötlettel, amit meg kell fontolni, vitatni. A demokrácia nem a hülyéknek való, mert energiát kell bele fektetni, kevesebbet lehet tévézni meg inni. Bezzeg a diktatúra! Azt direkt idiótáknak találták ki, mindenki annyit tévézik és iszik, amennyit csak akar, és még a kiskertre is jut idő.

Tudja ezt a kedves vezető is, tett is érte rendesen, hogy a lakosság a Tárki legfrissebb közvélemény-kutatása szerint többségében nem ért egyet azzal, hogy „a demokrácia jobb, mint a többi politikai rendszer”. Nem jobb, mondja a többség, az indoklást lásd följebb.

Az lehet a baj, hogy a demokratikus és liberális államrend előnyei nem egyértelműek a szellemileg leárnyékoltak számára, mert például –, hogy érzékletes és döbbenetes példával éljek – egyáltalán nem biztos, hogy egy favágó többet keres demokráciában, mint diktatúrában. Az az érv viszont, hogy ha majd a gyerme­ked nem favágó akar lenni, mint az apja és a nagyapja, hanem például punk zenész vagy legfőbb ügyész, akkor kifejezetten előnyös lenne számára a demokrácia. Ugyanez a helyzet, ha politikus akarna lenni, de nem sarkítom a példát tovább, mert akárhány érv is eszembe jut, mind túlságosan elvonatkoztatott, légies és egyáltalán nem kézzel- fogható, a magam részéről például nem is értem, miért örült ez az ország annyira 1990-ben a rendszerváltásnak.

Biztos az unalom miatt.

Szíria erre a legjobb példa, mert folyamatosan belefutok olyan, Putyint méltató írásokba, hozzászólásokba, amelyek a NATO töketlenkedését állítják szembe Oroszország hatékonyságával: ezek az amerikaiak csak dumálnak, meg néznek bele a semmibe, de az oroszok azok aztán bombáznak, és máris megadta magát egy csomó ISIS-harcos, így kell ezt, mint 45-ben, és még csettintenek is.

Az oroszok bombáznak, és ha bombáznak, akkor kizárólagosan az orosz érdekek figyelembevételével bombáznak, hiszen a számtalan amerikai támaszponttal ellentétben nekik a Földközi-tengeren csak egy van, mit tesz Isten, éppen Szíriában. Ha bombáznak, nagyon bombáznak, az orosz hadsereg sohasem arról volt híres, hogy infarktust kapnak tisztjei a járulékos veszteségek hallatán, mint ahogy az orosz kormány sem bukik bele abba, ha mellémegy néhány rakéta, és felrobban egy kórház vagy iskola.

Ellentétben a demokratikus USA-val, vagy a NATO többi országával.

Ha mindenkin számon kérnénk az abszolút hallást, nem mennénk semmire, hiszen vagy észreveszi valaki a finom különbségeket a valódi felhatalmazás nélküli, politikai és gazdasági szőnyegbombázás és az – elméletileg – megfontolt és körülményes célzott csapások között, vagy nem, vagy csak azt nézi, hogy milyen gyorsan sikerül elpusztítani mindenkit egy problémás körzetben, vagy az is érdekli, hogy életben marad-e nagyjából mindenki, aki csak szerencsétlenségére született oda.

Az orosz megoldás azonnali eredményeket mutat fel, de irtózatos áron, és ha arról kérdeznénk a lakosságot, hogy szeretné-e, ha bármilyen egészségügyi panaszára az orvos azonnali amputációt javasolna, akkor talán kevesebben utálnák a demokráciát, a körülményes és lassú döntéseket, az ezekre költött pénzt és a működtető intézményeket.

A politikusok feladata az lett volna az elmúlt évtizedekben, hogy alapfoktól kezdve beépítsék az emberek tudatába a demokrácia előnyeit és működését, hogy elmagyarázzák, mi a különbség a láb levágása és meggyógyítása között, de erre nem volt idejük és kedvük, így aztán most könnyedén és aljasul lovagolhatja meg a kormánypropaganda az ostobaságból, tájékozatlanságból és tudatos hülyítésből táplálkozó demokráciaellenes hangulatot.

Hibáztak a baloldali-liberális kormányok, mert nem készültek fel egy ilyen eszement helyzetre, és néha magától értetődően, néha gőgösen oktatták ki azokat, akik nem értették a demokráciát, ahelyett, hogy megerősítették volna az intézményrendszert, bebiztosították volna az országot a leépülés ellen. Mulasztottak, de ez nem mérhető össze azzal a bűnnel, ami most történik, mivel viszonylag gyorsan el lehet hitetni a látszólagos többséggel, hogy Fehér-Oroszország, Oroszország és Kazahsztán működik, Németország és az Egyesült Államok pedig nem, csak éppen ugyanezt a logikát fogja alkalmazni a lakosság akkor is, ha a rablás és munka során keresett pénzt kell megkülönböztetni, illetve ha a bíróság, illetve az önbíráskodás között kell döntenie.

A rombolás felmérhetetlen.

A történelem során már sokszor bebizonyosodott, hogy aki könnyű kézzel bombáz másokat, az sajátjait is ugyanilyen lazán bombázza majd, hogy aki semmibe veszi az életet, az nemcsak más országok polgárainak életét oltja ki könnyedén, hanem saját polgárait is bármikor feláldozhatónak tartja. Nem kérdés, ugyanerre készülődünk mi is.

Az emberek döntöttek: nem hajlandók gondolkodni, akkor sem, ha az életük múlik rajta.