Álmodtam egy barackfáról
Para-Kovács Imre
2015. 08. 05. · Hócipő 2015/16
L. Simon László, a vogon költészet legismertebb hazai képviselője, az eredeti tőkefelhalmozás csúcsára érve s onnan letekintve, elégedetten nyugtázta, hogy a kivezényelt rabok és/vagy közmunkások kimagozták a negyven vagon sárgabarackot, majd a magokat feltörték, hogy a gyümölcs húsából lekvárt, a magból pedig rákellenes csodaszert készítsenek. Azon elmélkedett, miközben a Szőcs Géza összes műveivel kitámasztotta billegő trónját, hogy mit lehetne kezdeni a maghéjjal, mert nem szerette a pazarlást. Lehetne belőle finanszírozni az egészségügyet? – tette fel a kérdést magának, de aztán eszébe jutott, hogy azt a 2024-es olimpia bevételeiből fogják, úgyhogy tovább gondolkodott.
Látta egyszer a tévében Tamás Gáspár Miklóst gondolkodni, onnan leste el, hogy ilyenkor az állát kell simogatni és a szemöldökét mozgatni, valamint elnézni a semmibe. Ezt szerette legjobban, a semmibe történő elnézést, mert amerre csak nézett, arra az összes semmi az övé volt, illetve részben a feleségéé, 47 százalékban.
Lehetne a barackmag héjából autópálya is, de ahhoz meg kevés van, és ekkor arra gondolt, milyen nagyszerű lenne, ha övé lenne a világ összes barackja, összes barackfája, és aki autópályát akarna építeni, az hozzá fordulna. Ezen elmerengett. egy dal motoszkált benne, egy költemény, de a nyári délelőtt olyan balzsamos volt, hogy nem kerített papírt és lúdtollat, inkább megpróbálta megjegyezni: a rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a barackmaghéj... Tetszett, tetszett neki, de a végével nem volt elégedett.
A közmunkások és közparasztok a távolban leültek szalonnázni. Azért a távolban, mert szigorúan utasításba volt nekik adva, hogy nem zavarhatják az államtitkárminiszter urat a gondolkodásban. Ha valahol feltűnt, azonnal abbahagyták a munkát és arrébb mentek, ha pedig véletlenül belefutottak gondolkodás közben, csöndben megtorpantak és – hátat sohasem fordítva neki – ellépdeltek visszafelé. Nehogy már megzavarják.
Szinte szárnyaltak a gondolatai. Most éppen azon gondolkodott, mi a retkes lófaszon gondolkodhatnak ennyit mások, amikor ő már ebéd előtt gondolkodik mindenen, aztán délutánra már semmi sem marad, addigra átgondolja az egész világot. Ebből is látszik – gondolta –, hogy mi, fideszesek, másfélék vagyunk, hatékonyabban és gyorsabban gondolkodunk! Ez a gondolat megtetszett neki, és megint egy vers kezdett motoszkálni a fejében: ilyenek vagyunk, új nép, másfajta faj, másként ejtjük a szót, fejünkön másként tapad a haj.
Ezt már fel kéne jegyezni, túl sok jó ötlet, nehogy egy is elvesszen belőle – gondolta.
Mint gejzír, úgy törtek fel belőle a jobbnál jobb gondolatok.
A múlt héten azzal kereste meg egy beosztottja, aki lelkes és felettébb okos volt, hogy ha az olimpiából fedezik majd az egészségügyet 2024-től, akkor addig is lehetne a Forma–1 bevételeiből fejleszteni az oktatást, az Úszó és Vízügyi Világbajnokság hasznából pedig a cigányság égető problémáit oldatná meg az emberek kormánya, neki pedig nagyon megtetszett ez az ötlet, mert elsőre megértette. De nem csak megértette, hanem rögvest tovább is gondolta, mivel ilyen ember volt.
Ha minden menekülttel kifizettetnék a letelepedési kötvény árát, akkor abból le lehetne térkövezni egész Győr-Sopron megyét, nem beszélve a szökőkutakról, és ugyan miért ne készülhetnének a térkövek és szökőkutak a barackmag héjából?! Dehogynem. Bár itt érzett némi zavart, mert amikor legutóbb megkérdezte Rogán tekintetes urat, hogy mennyi bevétel jön a letelepedési kötvényekből, akkor ő azt mondta, hogy egyelőre csak viszi a pénzt, mert baromi drága a nyomda, ahol nyomtatják ezeket, és gyakorlatilag több pénzbe van a nyomtatás, postázás, telefonálgatás, mint amennyit fizetnek érte. Ez könnyen lehetséges – gondolta L. Simon László –, hiszen legutóbbi verseskötete is csak azért hozott némi hasznot, mert háromszázmilliót megvettek a kínai barátaink Sanghaj térkövezésére. Így azért bejött valamicske, de a papír tényleg drága, rohadt kapitalisták, mindig csak a hasznot nézik, nem a kulturális értékeket, a szépséget és a keresztény Magyarország érdekeit.
Simontornya – ez csak úgy eszébe jutott –, nevezhetném így a kastélyszállómat... Ennek megörült, mert jó név volt, és még nem használta senki. Ezek voltak a legszebb pillanatok, amikor csak úgy beugrott valami, pedig nem is gondolkodott. Mert neki akkor is járt az agya, amikor nem gondolkodott direkt, amikor nem simogatta az állát, meg minden. Csak úgy jöttek a gondolatok!
Dél volt, és L. Simon képviselő meggyógyította a rákot, ellátta lekvárral Európát, megoldotta a nagy ellátórendszerek problémáit, írt két verset, és most ez a nagyszerű név: Simontornya!
Szárnyat igéz a malacra, röpteti és kikacagja – ez is milyen jó rímpár! De most már szinte rohant haza, hogy mindent lejegyezzen.