A császár új dumája

Para-Kovács Imre

2015. 06. 10. · Hócipő 2015/12

Mindannyian kerülhetünk abba a helyzetbe, hogy világbirodalmat kell irányítanunk, esetleg valami kisebb, egyre jobban teljesítő országot a hanyatló és züllött európai környezetben, úgyhogy érdemes megfontolnunk, hogyan is tehetnénk ezt tökéletesen, az emberek legnagyobb megelégedésére és könnyedén, mintha csak egy éjjel-nappali közért vezérlőtermében üldögélnénk, szotyolázva (makukázva) és lazán.

Azt szeretnénk, ha nép boldog lenne, elégedett és gazdag.

Nem számít, hogy egymilliárd alattvalóm van, vagy tízmillió, jó uralkodóként csak egyet tehetek: meghallgatom szakértőimet, meghallgatom az embereket, aztán megtervezem jövőjüket és a birodalom (ország) jövőjét, hogy közép- és hosszú távon is kiszámítható és derűs élet várjon reánk.

A problémák akkor kezdődnek, ha az aktuálisan kezünkbe került világbirodalom vagy ország nem éppen virágzó, és lehetetlen csak úgy hirtelenjében helyrerántani, így aztán rövid és középtávon is szívni fog a nép, hogy a jövőben a gyermekeik egy kiszámítható, derűs stb. világban ficánkoljanak.

Ekkor valahogy el kell magyarázni nekik a helyzetet, és meg kell győzni őket a szívás helyességéről, ami egyébként nem lehetetlen feladat, mert mindenki hajlamos beáldozni a jelenét, ha a következő nemzedék biztonságba juthat ezáltal. Ehhez annyi kell, hogy az uralkodó tényleg tudja, mit miért tesz, a nép pedig bízzon benne. Nem mindenki, mert olyan nincs, de a többség, a józan többség.

Ha az uralkodó nem hülye, mint a tarkabab, akkor ezt teszi, ha azonban mégis inkább a hüvelyessel van azonos szellemi színvonalon, akkor megpróbálja megúszni a kellemetlenségeket, a győzködést, vitát, és kapásból hazugsággal indít: minden jó lesz rögtön, aztán egyre jobb.

Nagyjából a bejelentés délutánján a gondolkodó rétegek rájönnek, hogy az uralkodó hazudik, másnap már a többiek is, aztán csak a fundamentalisták maradnak, akik szerint az uralkodó isten kiválasztott embere, és önmagában attól, hogy ő rontja el, máris jó lesz minden.

A hazugság is megteszi, ha menthetetlenül buta és erkölcstelen az uralkodó, de amennyiben butább, mint amennyire erkölcstelen, akkor próbálkozhat mással is. Például addig szűkíti a nép kategóriáját, míg végül tényleg mindenki boldog és derűs lesz a birodalomban. A többiek pedig nem tartoznak a néphez, tehát ne pampogjanak, hanem húzzanak innen.

Uralkodóként mondhatjuk azt – csak a példa kedvéért –, hogy magyar az, aki hisz az uralkodóban. Ezzel két legyet ütünk egy csapásra, mivel az ellenzékünket kiszervezzük a nemzetből, és máris kevesebb emberről kell gondoskodni. Ne legyünk kicsinyesek, nyugodtan szűkítsük tovább a kört!

Magyar az, aki rendesen adózik!

Figyeljék csak meg, milyen azsúrozottan dupla fenekű ez a okosság, mert miközben megint kevesebb alattvalót kell boldoggá tennünk, azt a csoportot dobtuk ki a kőre hűlni, amelyik egyébként sem egy nagy érdekérvényesítő. Nem adózol, mert nincs munkád?! Akkor nem vagy magyar, és kész.

Mi azonban még többet akarunk lopni, és a bennünk hívő adózók pénzét is csökkentenénk, így aztán jöhet a következő kör. Magyar az, aki nem azon a pályán mozog, amin a kollégiumi haverjaink, családtagjaink vagy minisztereink. Ez azért csodálatos ötlet, mert a konkurencia eltakarításával tovább gazdagodhatunk és gazdagíthatjuk barátainkat, valamint sok pénzt vehetünk el gazdag emberektől, ami vidám dolog.

Ha sikeresen kizártuk a nemzet tagjai közül az ellenzékieket, a nyugdíjasokat, a rokkantakat, a konkurenciát, a munkanélkülieket, a művészeket, a túlságosan okos embereket és a melegeket, akkor egy időre meg kell pihenni, mert a kapkodás sohasem vezet jóra. Előfordulhat például, hogy mindenkit kizárunk, és akkor alattvalók nélkül maradunk, az pedig kínos, mert nincs kitől lopni, és adó sem érkezik. Azonban ha elég ember maradt a nemzetben, akkor jöhet a következő fázis: a boldoggá tétel.

Magyar az, aki itt van ebben a szobában!

Végignézünk a nemzetünkön, mindegyiküket név szerint köszöntjük és megkérdezzük, mi van a gyerekkel, bevált-e a tolatóradar az A32-es Audin, terem-e rendesen a papaya a hetven hektáron, ilyesmik, csak hogy oldottabb legyen a hangulat.

Aztán elmegyünk a Rádióba és a Tévébe, hogy elmondjuk: a mi országunkban (világbirodalmunkban) mindenki boldog és derűs, nem kevésbé elégedett és jómódú. Ilyen egyszerű ez. Ne felejtsék el, ha uralkodók lesznek, de ha mégis elfelejtenék, én szívesen adok a későbbiekben is tanácsot.