Csatorna töltelék - 2004/17

Para-Kovács Imre

2004. 08. 18. · Hócipő 2004/17

Egy kedves in-kalos ismerősöm búsongott minap a Szigeten, hogy ilyenkor felhígul a szakma, felvesznek mindenkit, aztán neki kell elmagyarázni az igyekvő kezdőknek, hogy ne üssék az embert, mert felveheti valamelyik tévé, és akkor vége a cégnek. Megértően bólogattam, és még nem is gondoltam rá, hogy hamarosan egyéb, nagyszabású rendezvények is befigyelnek a nyárba, újabb és újabb szakmáknak teremtve lehetőséget a felhígulásra.

Itt van például az olimpia, amit közvetíteni kell, és akkor rögtön Magyar Televízió, Duna, Eurosport, jelentősen megnövekedett műsoridő, új arcok a vízben, leendő emblematikus figurák, és nyilvánvaló kudarcok hamarosan, élő egyenesben.

Mondjuk, nem kellett várni a megnyitóig, hogy zokogva boruljak a távkapcsolóra, mivel a labdarúgó-mérkőzések, a hivatalos kezdés előtt beindulnak, nagyszerű alkalmat adva a dilettantizmus és szimpla tahóság megcsillogtatására.

A Eurosporton néztem a Németország-Kína női labdarúgó-mérkőzést, ami jellegénél fogva kibontakoztatja a megbúvó egyszerűséget az emberek többségéből, nagypályás mácsizmóra sarkallják a legelkötelezettebb riportereket is, hát még a felkészületlenebb fiatalokat, akik hirtelen a mikrofon előtt találják magukat, és akkor mondani kell valamit, pedig a női foci nem annyira látványos, mint a férfi, úgyhogy jópofáskodás következik, a tőlem telhető leghitelesebb tolmácsolásban.

Riporterünk először zavarba jön, hogy papírján megtalálja a játékosok, sőt a játékvezető korát is, amiért kicsit szabadkozik, mint mondja, mégsem szokás hölgyek esetében a korról beszélni, majd cinkosan kinyalintva a feltételezett nézők felé, megjegyzi, hogy legnagyobb sajnálatára, más adatokkal nem szolgálhat a német játékosról, pedig tudja ő jól, hogy mi, nézők kíváncsiak lennénk a mellbőségére is, hehe.

Hát, drága Bélám, kíváncsi a halál. És most nem a túlhajtott politikai korrektség nevében beszélek, amitől nekem is a gálám igyekszik kifelé minden alkalommal, amikor valamelyik neokonzervatív, szerencsétlen vesztes amerikai hónaljfej megfelelő kifejezést keres a baromi ronda nőre, hanem csak annyit említek meg, hogy a szexizmus szimpla bunkóság, nagyfokú és bántó ostobaság, amely egyaránt zavarja a női és férfi füleket. Jobb esetben.

A következő félórában megtudom, hogy a közvetítő kit tart nőiesnek és kevésbé nőiesnek a német csapatból, kik csinosak szerinte, kinek van majdnem manöken alkata, ki húú és ki háá. Mindez persze csak a német hölgyekre vonatkozik, mert a kínaiak - ugye - mind egyformák, legalábbis kénytelen vagyok erre gondolni, mert emberünk elfelejtette elemezni az ő nőiesség-teljesítményüket.

Egy idő után - valószínűleg észrevéve, hogy egy ideje talán túl nagy jelentőséget szentel a sportolók alakjának - mentegetőzni kezdett, amivel sikerül tovább rontani a helyzeten. Elmondta, hogy ő csak azért tesz ilyen kocsmai, sikamlósnak szánt, tehát velejéig tapló megjegyzéseket, mert a nők is azért járnak, ha járnak labdarúgó-mérkőzésekre, hogy ott a focisták szép szemeit nézzék.

Istenem, milyen gyönyörű és egyszerű a mi világunk.

Most nem mennék bele abba a gondolatkísérletbe, hogy mi történne ezzel az emberrel, amennyiben valamelyik civilizált ország televíziójában mondta volna a fentieket, de azon szívesen elgondolkozom, hogy nálunk hogyan folytatódik a történet. A büfében némi kacarászás, nagy huncut vagy te, Lajosom, igyál még egy felest, de aztán máskor ilyet ne csinálj, tudod, a főnökség, meg azok a prűd franciák, biztos azt hinnék, hogy te ilyen, izé vagy, pedig hát csak egészséges férfi, mint mi, mindannyian, hát persze hogy láttam azt a szőkét, ja, megrántanám én is szívesen, na megyek haza, helló hegyek.

Ha valaki kövér, az kövér, és nem horizontális kihívásokkal küzd, ha valaki ronda, az ronda, és nem esztétikailag csellencsd, aki pedig olyan suttyó, mint egy vödör sár, az olyan suttyó, mint egy vödör sár, nem pedig a szellemi leárnyékoltság burája alatt küszködik.

A németek egyébként 8:0-ra győztek, nem túl meggyőző, de hatékony játékkal ledarálva a kínaiakat, míg a hollandok nagyszerű mérkőzést hoztak össze a japánokkal. Természetesen, ezekre a mérkőzésekre is mellükkel, hajukkal, lábukkal és fenekükkel együtt érkeztek a játékosok, és ez már valószínűleg így is marad, úgyhogy ideje lenne megszokni. Mint ahogy a férfiak is - általában - az összes testrészüket kiviszik a pályára, mégsem hallottam mostanában arról, hogy valamelyik riporter a nadrágjuk tartalmát elemezte volna.

És nem csak azért, mert férfiak közvetítenek. Legalábbis remélem.