Népszerű a vasárnapi zárva tartás!

Közmunkások lehetnek a brókerek!

Smuzewitz Ilona
2015. 04. 01. · Hócipő 2015/07
Teljes, hatalmas és átütő siker a vasárnapi boltzár, állapította meg a KDNP. A párt szerint a magyar emberek megértették és elfogadták a kormány szándékát, belátva, hogy az intézkedések a javukat szolgálják. A vasárnapi zárva tartás azonnal annyira népszerű lett, hogy ki sem nyitott, mert a magyar emberek otthon maradtak hozzátartozóik körében, hogy megünnepeljék a vasárnapot, a családi szeretet napját. A KDNP szerint meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy vasárnapokon miként lehetne kiiktatni a közlekedést is.



A 17. Számú Semjén Zsolt Cserkészcsapat a vasárnap is nyitva tartó boltok előtt tartott tiltakozó akcióin a kufárokat és a karvalytőkét kárhoztatták a nemzet pusztulásáért.



Miután az évi mintegy 80 milliárdból gazdálkodó közmédia hírcsatornájának indulása nem volt mentes néhány apróbb technikai hibától, a kormányülésen felmerült, hogy a kabinetnek segítenie kell. Egyik lehetőségként megfontolták, hogy az elhíresült Ádár János felirat mintájára a kormány minden tagja megváltoztatja a nevét, és ezentúl Rbén Viktor irányítja a kormányt, Ázer János a miniszterelnökséget, Ijjártű Péter a külügyeket, Intár Sándor a belügyminisztériumot, Endá Csaba lenne a honvédelemi miniszter, az emberminiszter pedig Alig Zoltán. A másik lehetőség az lenne, hogy a kormány új szlogent választ. Magyarország Kormánya. Úgy. Ahogy.



Mészáros Lőrinc, az év legsikeresebb polgármester-vállalkozója a sertéstelep irodájában megpróbált elszámolni 300 milliárdig, azonban néhány tízmilliárd után feladta, amit azóta sajnál. A jövő héten újra megpróbálja, mert úgy véli, egyszer még neki is összejöhet.



Csalódottan vette tudomásul az emberminisztérium, hogy Tarsoly Csaba visszavette a Quaestort. A tárcánál ugyanis úgy vélik, ezáltal egy szegénysorban élő, nehéz helyzetben lévő embertől vette el a felemelkedés lehetőségét. Magyarországon mindenkit meg kellene illessen a lehetőség, hogy egy jelentős vállalatcsoport élén kamatoztassa tudását és képességeit. A minisztérium szerint a Quaestor új tulajdonosa új ötleteket, újszerű, unortodox megoldásokat hozhatott volna a vállalat irányításába. A kérdésre, miként fizetett volna vissza mintegy 210 milliárdot, a minisztérium azt válaszolta, hogy ez egy vérbeli válságmenedzsernek való kihívás. Meg nem erősített hírek szerint a kormányülésen megpróbálták elmagyarázni Balog Zoltánnak a Quaestor-ügy mibenlétét, de kifutottak az időből.



Üdvözölte a vasárnapi zárva tartás sikerét Lázár János. A Miniszterelnökséget irányító miniszter szerint a törvény legfontosabb hatása az egészségvédelem. A zárva tartással Magyarország csatlakozott az akut hátfájás elleni küzdelem koalíciójához. Az eredmény már rövid távon megmutatkozik, mert vasárnaponként többé senki sem cipel nehéz cekkereket.



A Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincs szükség bankárokra, spekulánsokra, uzsorásokra és pénzügyi macherekre, állapította meg Lázár János. A kormány ezért arra készül, hogy eddig elképzelhetetlen módon alakítja át a magyar pénzügyi szektort. Az eddigi kereskedelmi bankok helyett Nemzeti Pénzboltok működnének, működtetésükre a polgármesterek, sertéshizlalók vagy földbirtokosok korlátozás nélkül pályázhatnának. Az elképzelés szerint a Nemzeti Pénzboltok elsődleges feladata az lenne, hogy átvegyék megőrzésre a keményen dolgozó magyar emberek pénzét. A keményen dolgozó magyar emberek mindig hozzájuthatnának a pénzükhöz, amennyiben 6 példányban kitöltik, majd pedig munkahelyi elöljárójukkal, a jegybank alelnökével, a járási pártbizottság elnökével és a miniszterelnökség illetékes osztályvezetőjével aláíratják a Nemzeti Pénzkivételi Formanyomtatványt. Ebben részletesen meg kell indokolniuk, miért akarják a Nemzet Gazdaság vérkeringéséből kivonni az igényelt összeget. Ugyanakkor azt is fel kellene tüntetniük, hogy a kivont pénzeszközök fejében milyen ellenszolgáltatást ajánlanak fel a Nemzet Gazdaságnak. Ez lehet néhány órás közmunka, kisebb földterület, vagy pedig a kivétre igényelt pénzösszeg 130 százaléka. A felajánláshoz mellékelni kellene a KDNP által elvégzett véleményezés eredményét, illetve egy 15 napnál nem régebbi hatástanulmányt is. Az új pénzügyi rendszerben a brókerek közmunkában látnák el feladataikat, és amikor nem üzletelnének, akkor árkot áshatnának az épülő autóutak mellett.