Trógerbotrányok
Trunkó Barnabás
2015. 03. 18. · Hócipő 2015/06
Oly korban élek én e földön, mikor nem szeretnék Gyarmati János lenni! Éjszaka ugyanis azt álmodtam, hogy két Gyarmati János voltam, és a Rogán összekevert bennünket egymással. Meg a Varga is, aki jelenleg a pénzügyminiszteri pozíciót is betölti, de ezt nem nagyon meri hangoztatni.
Álmomban persze nagy bajba keveredtem, mert a miniszterelnök úr pénteken reggel, a hétvégi pihenője előtt azt mondta az állami rádióban, hogy ő bizony tömlöcbe vetné a brókerbotrányban érintetteket, csak sajnos az ilyesmibe nem szólhat bele. (Itt – ismerős módon – csippentett egyet a szemével.)
Másnap kijött a TEK – ennyi golyóálló mellényt még soha nem láttam! –, és mind a kettőnk kezén kattant a bilincs.
Bent a rendőrségen külön cellába raktak bennünket, hogy ne tudjunk összebeszélni, de a radiátorcsövön kopogtatva kapcsolatba léptünk egymással. Az esti létszámellenőrzésnél volt egy kis probléma, mert eggyel többen voltunk, mint a listán szereplő letartóztatottak. Azzal a másik Gyarmati Jánossal eddig soha nem találkoztam, így aztán sok kopogtatnivalónk volt egymásnak, közös témánk is akadt, hiszen mindketten kapcsolatban álltunk a pénzügyi szférával.
A kommunikációnkat akkor zavarták meg, amikor az én cellámba beraktak egy vamzert, aki azt akarta kiszedni belőlem, hogy az eredeti nevem Gyurcsány volt, csak Őszöd után magyarosítottam Gyarmatira.
A rabellátmánnyal is voltak problémák, mert a túlképzett smasszerek rögtön rájöttek, hogy ez a Gyarmati-projekt csak valami kikezeletlen kétoldali tudathasadás terméke, ezért csak az egyikünknek adtak rabkosztot. Sajnos nem nekem, hanem a másik Gyarmatinak, ezért kénytelen voltam a vamzer adagját einstandolni. Erre ő átkérte magát egy másik cellába.
A szomszédomban raboskodó másik Gyarmati János átkopogta nekem, hogy új cellatársat kapott, aki arra akarja őt rávenni, hogy az eredeti családneve Gyurcsány volt, és csak az öregecskedő feleségek tiltakozása miatt vette fel a Gyarmati fedőnevet. Ez a Gyarmati konfliktuskerülő ember lehet, mert a Gyurcsányt nem vállalta be, de a Bajnaiba nagy nehezen belement. A vamzer elővette a kenyérbe sütött szolgálati laptopját, és ott a cellában kiprintelték a vádalkut.
A smasszerek végig sokat röhögtek a szituáción, és az egészet valami Graz környéki magánszanatórium csendes pihenőjében született agyrémnek tartották; a börtönparancsnok meg is jegyezte, hogy ilyesmit utoljára egy különösen mulatságos Faydeau-bohózatban olvasott Hamvai Kornél avatott fordításában.
Az első kihallgatásomon egy nagyon szimpatikus ügyésszel találkoztam, aki jó szándékúan megmutatta nekem az ítélet piszkozatát, amiben már ki is javított néhány nem túl durva, de azért zavaró helyesírási hibát, valamint megkérdezte tőlem, hogy szerintem a 100 milliárdban hány nulla van?
Azt is elárulta, hogy jelentősen könnyíthetnék a helyzetemen, ha önkéntesnek jelentkeznék az Iszlám Állam ellen szerveződő gyors reagálású magyar katonai kontingensbe. Ezt én is jó ötletnek tartottam, de sajnos a szoldateszkából személyesen nem ismerek senkit, arra azonban emlékszem, hogy amikor megkaptam az obsitomat, akkor Juhász Ferenc volt a hadügyminiszter. Mint tartalékos őrmester neki írtam egy kérvényt, a levél hivatalos kézbesítését az ügyész vállalta, államköltségen.
A címzettől hamarosan udvarias választ kaptam: Juhász Ferenc megírta, hogy 1953 óta – akkor jelent meg az Óda a repüléshez című verseskötete – még áttételesen sem foglalkozik katonai dolgokkal, most Vidnyánszkyval arra készülnek, hogy újra színpadra vigyék a Szarvassá változott fiút. A költő azonban azt is hozzátette, hogy kérvényemet továbbította a hatáskörrel rendelkező Honvédelmi Minisztériumba.
A HM-ben az akta a továbbiakban „Gyarmati-dosszié” néven szerepelt. Itt Hende Csaba új titkárnőjének eszébe jutott, hogy ő már hallott egy ilyen nevű pasasról, de nem lehet utolérni, mert minden reggel különböző tévéstúdiókban biztonságpolitikai szakért. Az ő keresztneve egyébként nem János, hanem István, de ezt a miniszter nem tudhatta, mert az egész aktát 30 évre titkosították, és a látcsövére is rászorult a védőkupak.
Így aztán Gyarmati István biztonságpolitikai szakértőt hívták be, jelezve, hogy a sorozáson két centinél rövidebb hajjal kellett megjelenni. A behívót azonban egy másik Gyarmati Istvánnak, a zseniális zongoraművésznek kézbesítették, aki igen meglepődött, bár a hajhosszra vonatkozó felhívásnak minden szempontból eleget tudott volna tenni.
Gyarmati zongorista agilis és talpraesett ember – ismeri a Hair című filmből a Berger-sztorit is –, ugyanakkor jó kapcsolatai vannak, ezért az egyik helyettes államtitkárnak előadta, hogy papírja van arról: ő csak katonazenésznek alkalmas, egy iszlám háborúba azonban nem lehet zongorát vinni, mert az ellenség kalapácsokkal szétveri. Gyarmati viszont belátta, hogy a magyar kontingens katonai zenész nélkül szart sem ér, ezért Mága Zoltánt javasolta.
Csak a végét mondom: mivel a hadvezetés is ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar csapategységben legyen katonazenész, Másik Jánost hívták be önkéntesnek.