Nem pofázik, nem blogol

Váncsa István

2015. 01. 21. · Hócipő 2015/02

Magyarország ismét a kereszténység védőbástyájának szerepét tölti be, Európa ugyanis faszorrú, képtelen arra, hogy a keletről özönlő barbároknak ellenálljon. Viszont hála az égnek itt állunk mi, magyar emberek, a Duna mentén, élünkön Bástya elvtárssal, akkora szerencséje ez a nyugati világnak, hogy fel se bírja fogni.

Noha Bástya elvtárs házhoz megy és elmagyaráz.

Az európai ember áll támadás alatt, az európai ember szabadsága és életformája. A jelenlegi európai politika nem tudja megvédeni az európai embereket, mondta Párizsban Bástya elvtárs, tegyük hozzá, hogy érdek nélkül, hiszen Európához neki semmi köze, saját népét félázsiainak tekinti, ő maga és bandája pedig egészen az, mármint a lehető legrosszabb értelemben, bár ezt hozzátennünk nyilván fölösleges.

Viszont Európába az út Magyarországon át vezet, és mi ezt az utat lezártuk, mert mi vagyunk a védőbástya, és erről nekünk pecsétes papírunk van. Konstanzi bullának nevezik, 1417. szeptember 19-én adták ki a bíborosok, benne van, hogy Magyarország a hívők pajzsa és bevehetetlen fala, úgyhogy mindenki bekaphatja, ha szabad így mondanunk.

Nem fogjuk megengedni, legalábbis amíg én vagyok a miniszterelnök, addig biztosan nem, és amíg ez a kormány van, addig biztosan nem fog megtörténni, hogy a bevándorlók célpontjává váljon Magyarország, hangoztatta Bástya elvtárs, nekünk pedig semmi okunk arra, hogy ebben akár csak a legcsekélyebb mértékben is kételkedjünk.

Olyan országot hozott ő létre az aranykalásszal ékes magyar rónán, hogy azt senki épelméjű potenciális bevándorló céljának nem tekintheti, sőt hovatovább közbenső megállónak se nagyon. Kandahár nyomornegyedeinek elcsigázott lakói közül a legtájékozatlanabbak és legbambábbak is csak akkor kérnek nálunk menedékjogot, ha az embercsempésznek sikerül elhitetnie velük, hogy ez már Dánia. Az okosabbak ide a lábukat be nem teszik, Bástya elvtárs országa tehát igenis pajzs & bevehetetlen erősség. Reálisabb megközelítésben madárijesztő. Tavasszal ugyan a fecskék visszatérnek, ám ha Bástya elvtárs sokáig boldogít minket, és erre minden reményünk megvan, eltűnnek azok is.

Szomorú, de az általunk védelmezett Európa Bástya elvtársat mégse védelmezőnek, hanem belső ellenségnek tekinti. Hovatovább ott tartunk, hogy Rogán országvédelmi akciótervének mintájára Európa-védelmi Akcióterv van készülőben, az uniós intézmények bejárata fölé pedig fokhagymakoszorút fognak akasztani avval a céllal, hogy távol tartsa a gonoszt, azaz Bástya elvtárs szellemét, és mindazt, amit ő képvisel. Európának ennél jobb ötlete egyelőre nincs, pedig töri a fejét immár öt esztendeje.

Amerika más, azt kenyérre lehet kenni, már amióta Szijjártó olajágat nyújtott át neki. Korábban az amerikai sajtó csupa tragikus hír volt, jön vissza a polar vortex, negyvenhétmillió amerikai éhezik, pusztulnak a denevérek Albanyban, vaddisznók özönlötték el Atlantát, aztán jött Szijjártó az olajággal, azóta olyanokat írnak, hogy Alaszkában Jézust látták megjelenni a sarki fényben, hamarosan forgalomba kerül egy chilei bioméz, amely minden sebet és betegséget meggyógyít, a Google Street View mutatni fogja a mennyországba vezető utat és így tovább.

Korábban sanszos volt, hogy nem olajággal jövünk, hanem tengeralattjárókkal, repülőgép-hordozókkal és partra szállító járművekkel, mint hetven éve is, de mi békeszerető nép vagyunk, Amerika ezt méltányolja, és megkönnyebbülten vigyorog. Pedig nem tudja, hogy bár most is roppant erősek és félelmetesek vagyunk, még erősebbek leszünk. Megmondta Bástya elvtárs, hogy a magyar gyerekeknek keménykötésű, munkabíró és erkölcsös felnőttekké kell nevelődniük, ellenkező esetben tökön lesznek rúgva. Azt is mondta, hogy szilárd morális alapokkal bírván képeseknek kell lenniük arra, hogy a jót és a rosszat világosan megkülönböztessék egymástól. Ez utóbbit nemigen tudjuk értelmezni, ha ugyanis csakugyan felnő egy ilyen nemzedék, akkor onnantól kezdve Bástya elvtársra és bandájára cudar világ köszönt, márpedig ő ennél elővigyázatosabb. Legyen az alja nép strapabíró, dolgos, derék, engedelmes, igénytelen és főképpen tisztelettudó. Ez a legfontosabb.

Vasárnap délelőtt a templomban, délután a stadionban, este a közmédia előtt. Nem pofázik, nem blogol, vallást nem gyaláz, általánosabban fogalmazva bizonyos közösségi szimbólumokat feltétlen tiszteletben tart. Hogy egészen pontosan melyeket, az majd Bástya elvtárs mindenkori legfrissebb napiparancsából lesz megtudható, némely esetben utólag, amire nyilván rá lehet kúrni. Az élet nem habos torta. Öröm látni viszont, hogy a véleményszabadság ilyeténképpeni korlátozásához az MSZP és az LMP is asszisztált. Nem mintha eddig bármiféle illúziónk lett volna velük kapcsolatban, de mi, egyszerű magyar emberek, mindig megnyugszunk, ha látjuk, hogy felebarátainknak valamely nagyobb csoportja csakugyan olyan, amilyennek őket gondoljuk. Mert akkor mégse vagyunk teljesen hülyék.

Figyelemre méltó viszont, hogy ez a pré-lumières idea Franciaországban is felbukkant és szinte ugyanazon a napon. Letartóztattak ötvennégy olyan személyt, akik a terrorizmust „védelmezték vagy dicsőítették” a Facebookon, a Twitteren vagy különféle kommentekben, azaz véleményt nyilvánítottak. Hülye és gonosz véleményt ugyan, de véleményt. Mármost a véleményszabadság annyit jelent, hogy saját hülye és gonosz nézeteimet azok tartalmától és szellemi színvonalától függetlenül szabadon hirdethetem. Ha nem, akkor nincs véleményszabadság, hanem setétség van, akkor Szent Mihály útján Bástya elvtárs szelleme suhan. Párizs akkor elesett.

Kara Musztafa 1683 nyarán ostrom alá vette Bécset, viszont rohadtul nehéz dolga volt neki, hiszen az odavezető úton a keresztény Európa utolsó védőbástyája tornyosult. Hogy félreértés ne legyen, a védőbástya mi voltunk, ez a körülmény pedig konkrétan abban nyilvánult meg, hogy Kara Musztafa seregét két magyar fejedelem csapatai erősítették, az egyik csak a hátországot biztosította, a másik viszont aktívan részt vett a császárváros ostromában a törökök oldalán. Apafi Mihály volt az egyik, Thököly a másik, a mai Magyarországon mindkettejükről számos közterület van elnevezve.

Így védtük mi Európát az utolsó csepp vérünkig, sőt tovább.

Bécs mégsem esett el, ugyanis I. Lipót és Sobieski János egyesült haderői az utolsó pillanatban közbeléptek.

Párizs jövője ma még bizonytalan.