Népek kivonulása

Megyesi Gusztáv
2015. 01. 21. · Hócipő 2015/02
Az nagyon is érthető, hogy amikor André Goodfriend amerikai ügyvivő azt írja az egyik közösségi oldalon, hogy „ebéd közben több más dologgal együtt Szent István intelmeiről beszélgettünk, ami a sokszínűség előnyeiről szól”, majd részletesen citál az Intelmekből, akkor az egész kormányoldal idegbajt kap, s vértolulásos arccal ordítja, hogy éppen ti, amerikaiak mertek pofázni az idegenek befogadásáról, ti, akik nem veszitek emberszámba az Amerikába belépőket, a mexikói határról nem is szólva... stb.

Az a tény, hogy Goodfriend ügyvivő Szent Istvántól idéz passzusokat, nemcsak azért idegesítő a kormányerőknek, mert hamarosan megérkezik Budapestre a Hollywoodban háromszáz fős, A kategóriájú partin elbúcsúztatott Colleen Bell nagykövet asszony, és nehogy már a „Láttyátuk feleim szümtükkel mik vogymuk” felütéssel kezdje bemutatkozását a köztársasági elnöknél, mert ez már akár casus bellinek is felfogható. Hanem mert örökös miniszterelnökünk, Európa erős embere, éppen Goodfriend előtt nem sokkal fejtette ki, hogy „nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani”.

Ami nem mellesleg talán a hosszú ideje vívott szabadságharcunk halálos tőrdöfése is a hamarosan és remélhetőleg már minimum szellemi hűbéresként hazánkba látogató Merkel asszonynak a szívébe, aki viszont azt mondta: „Németország szívesen lát mindenkit, aki elfogadja a törvényeket és nyelvtudást szerez, és a kormány mindent megtesz a bevándorlók integrációjának sikeréért, vallástól és a származástól függetlenül.”

Ám ugyanezen a napon, az örökös miniszterelnök megnyilvánulásának órájában Áder János köztársasági elnök is szent­istvánozni kezdett, pontosan úgy, mint Goodfriend ügyvivő: „Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.” Ha nem tévedünk, akkor ez egyértelmű rebellió, nyíltszíni befekvés Goodfriendnek, az amerikai ellenségnek. Ráadásul tévedés azt hinni, hogy a köztársasági elnök egyéni partizánakciójáról van szó. Alig tíz hónappal ezelőtt, amikor két jordániai gazdasági menekült, akik anyagi okokból jöttek Magyarországra, hogy aztán előbb egyszeri és kétkezi pénzváltóként, majd nem sokkal később tizenkét belvárosi szálloda tulajdonosaként hirdessék Allah dicsőségét, 2,1 milliárd forintért megvették a Párizsi udvart, az akkor még polgármester Rogán Antal így szólt a megnyitón az egybegyűltek előtt: „a Mellow Mood csoport (ennek alapítója a két pénzváltó jordániai menekült úr) garancia arra nézve, hogy a régi ékszerdoboz nem megy veszendőbe”. Sőt, előtte két évvel még az örökös miniszterelnök is részt vett Schmitt Pállal a két jordániai menekült pénzváltó úr által üzemeltetett Buddha bár megnyitóján, Németh Lászlóné miniszter asszony pedig ki is tüntette őket.

Tehát az a Rogán Antal, aki most arról beszélt örökös miniszterelnöke nyomán, hogy „Magyarországon nem indokolt a gazdasági menekültek beáramlása, Magyarországnak sem érdeke az olyan gazdasági menekültek befogadása, akik olyan tradíciókat hoznak magukkal, melyek idegenek a magyar hagyományoktól”, nem sokkal előtte még mai véleményének éppen az ellenkezőjét vallotta.

Ettől függetlenül tény, ami tény: az idegenek merőben új kultúrát hoznak be Magyarországra, ami nem biztos, hogy jó. A Buddha bárban például nem volt disznóhús, de még szalontüdő vagy körömpörkölt, sőt harcsapaprikás se, mert a jordán urak tisztátalan állatot nem esznek, és csakis pikkelyes halat fogyasztanak, plusz evés közben nem szívják meg az orrukat, és nem nyúlnak át a másik tányérjába, hogy „jaj, hadd kóstoljam meg a tiedet, hogy mi az, gyere, én is adok az enyémből”.

Ha csak kicsi következetesség van az országvezetésben, akkor a jordán urakat rövidesen ki fogják utasítani az országból.

Sajnos alacsonyabb rendű, s pláne népes bevándorlóseregről nem tudunk beszámolni, már olyan bevándorlókról, akik itt akarnak maradni, ugyanis minden menekült, ha lehet, mihamarabb tovább akar állni. Valószínűleg arról van szó, hogy a Korán egyik megbúvó, s csak mostanában napvilágra kerülő passzusa egyértelműen tiltja nemcsak a disznó és az alkohol fogyasztását, de a Magyarországra történő menekülést is, nyilván a népesség életben maradása érdekében. Feltehetően a különféle ázsiai vallásokkal is ez a helyzet, különben miért állt volna meg például a kínaiak bevándorlása; feltehetően érzi az egész világ, hogy hamarosan elsöprő erejű változások veszik kezdetüket Magyarországon.

Minthogy a kormány erőteljes, acélos léptekkel halad a múlt felé, hogy újabb és újabb értékekre leljen, s az ősi tradícióknak megfelelőn formálja át az országot, a Magyarországra települt népcsoportok közül az alábbiak kitessékelése várható már a közeli jövőben: besenyők, németek, szászok, kunok, jászok, románok, ruszénok, törökök, görögök, zsidók, cigányok, bosnyákok, svábok, szerbek, szlovákok, szlovénok, kínaiak, vietnamiak, arabok, itt ragadt afroamerikai és afrikai négerek, valamint egyéb nációk, amelyek an­nak ­idején mind gazdasági okokból települtek be vagy telepítették őket Magyarországra.

Mint látható, a pirézek egyelőre maradnak. Nyilván abból a megfontolásból, hogy a románok, az oroszok, az arabok és a kínaiak után mégiscsak őket utálják a legjobban a magyarok, bennük látják lustaságuk és tehetetlenségük legfőbb okát, rajtuk tehát ezután is kiélhetik a gyűlöletből és megvetésből táplálkozó harci ösztöneiket; ellenség nélkül a magyar már rég kihalt volna.