Csendbiztos

Para-Kovács Imre

2014. 12. 23. · Hócipő 2014/26

Ha elfogadom Magyar Bálint definícióját a maffiaállamról (márpedig igen, mivel magam is sokat tököltem a meghatározással, és tényleg ezt érzem a legpontosabbnak), pontosabban a posztkommunista maffiaállamról, akkor rögtön érthetővé válik a meglévő rend hazugsága és háttere. Egy akkora cápa érkezett az akváriumba, hogy a kisebbek kussolnak és rettegnek. A központi maffiát nem lehet legyőzni, megkerülni vagy átverni, csupán együttműködni vele.

Ha milliárdokat keresnek áfa-csaláson a nagymenők, akkor eltüntetik a zsebtolvajokat az utcáról. Rend van. Persze itt még ez sem sikerül, de elméletileg működhet. A Kommunisták és a nácik rendet csináltak, rend volt Berlinben és rend volt Bukarestben, csönd volt az utcán, ha nem indulókat énekeltek, és nem voltak koldusok.

Öregszem, de még mindig szeretem a rendetlen nagyvárosokat, csak már nem a betört kirakatok, a kutyaszar rendetlenségét, hanem a csirkéket a buszon és a nyíratlanul burjánzó köztéri növényzetet. A rend valahogy mindig üres, főleg a félelem rendje, ami ráadásul büdös is.

Gyorsan le kell szögeznem: Magyarországon nincs rend. A magyar maffiaállam rendetlen maffiaállam, szerteszét hagyja a szemetet, nem zár össze rendesen, bénázik, alulteljesít, de ettől még létezik. A kirakatok betörve, a kutyaszar a járdán, hangoskodás, hajléktalanok a helyükön.

Nagy fellángolások vannak, szegények elüldözése a közterekről, bódébontás, aztán bódéépítés. Itt sohasem lesz rend. Sem a szabadság nem szül nekünk, sem a terror nem képes teremteni, mert nálunk még a terror is rendetlen, mondhatnám: magyaros. Pacuha rendpártiság, folyamatos kikacsingatással.

A nagyhal pihen, a kishalak megeszik egymást.

Rend és rend között a különbség elmondhatatlan, és az a lényeg, hogy amikor az állam azt mondja, hogy rend, akkor éppen mindig a másikra gondol, és nem arra, amelyikre te. Az erdőben bujkáló hajléktalanoktól nem lesz rend a városban, csak valami sötét bűntudat. A félelem csöndje olyan hangos, hogy megőrjít, a rendről való beszéd hamis és átlátszó, mint valami valóságra tapadt nyálka, amiben letépett karok és megfojtott szabadságdarabok úszkálnak.

Az egyenlet, miszerint ha rend a lelke mindennek, akkor mindenki legyen rendőr – nem működik. Rendpárti rendőrök, korrupt rendőrök, becsületes rendőrök és közömbös rendőrök irtanák egymást az utcákon. Még szerencse, hogy nem lenne lakosság, mert ők is rendőrök lennének.

Orbán azt hazudta, hogy ő az élni és élni hagyni elv jegyében kormányoz, de nem tette hozzá (hogy legalább valami igazságszemcse legyen a beszédében): mindez a pártján belüli helyzetre vonatkozik. Aki nincs a körben, az nincs, de ha mégis, akkor rendetlen. Ellene kell a rend.

Ez a helyzet szüli a kényszerlázadókat, kényszerforradalmárokat, akik semmi mást sem szeretnének, mint rendet, a fotel, a kert és a kutyaszarmentes utca rendjét, amikor a rendőrök azért rohannak, hogy leszedjék Amálka néni macskáját a fáról, és a bűnözők a börtönbe kerülnek, ahonnan megtérve, tisztességes szakmával és világos tudattal jönnek ki, hogy elkezdjenek egy új életet.

Elég furcsa lenne, ha ezen dolgok eléréséhez vért kellene ontani, és ordítva, Kalasnyikovval rohangálni az utcán. Már csak azért is, mert az olyan kezdet lenne, ami ismét magában hordozná a véget.

Ez a kormány imád a rendről beszélni. A főpolgármester odavan a rendért, a belügyminiszter kifejezetten rajong érte, valószínűleg még szabadidejében is rendet csinál, a miniszterelnök maga a rend, ahogy viseli, forgatja, rendezgeti, akárcsak valami kiskertet, babusgatja az ő rendjét. Jó gazda. Az ő rendjük tényleg létezik, csak éppen inog. Az ő rendjük (a fejükben és a képzelt országukban) úgy jó, ahogy van, borotvaélen táncol, folyamatosan igazgatni kell, de erre már feltalálták a fortélyos félelmet, nincs semmi új a Nap alatt.

Volt már olyan helyzet, amikor a maffia a rendőrséggel együttműködve próbált valami sorozatgyilkos nyomára bukkanni, mert rontotta az üzletet. Zavarta a rendet. Lehet, hogy nálunk más lesz, a lefejezett maffia és a lakosság kénytelen összefogni a hatalom ellen, hogy végre rend legyen.

A káosz egyébként szép. De a káosz mindig demokratikus.