Rézfaszú baglyok

Megyesi Gusztáv

2014. 12. 10. · Hócipő 2014/25

Az még rendben van, hogy a kormánysajtó nem kis utánajárással kiderítette, hogy Várady Zsolt, a netadóellenes tüntetés egyik szónoka tizenegy évvel ezelőtt, feltehetően a legveszélyesebb kolumbiai kokainbárókkal szövetkezve, szabad szemmel nem látható mennyiségű, 0,19 gramm növényi anyagot birtokolt 0,002 THC hatóanyag-tartalommal; aki bűnös, azt le kell leplezni.

Ráadásul Várady a Margitszigeten bukott meg, amely akkor még a szocialista vezetésű Angyalföld fennhatósága alá tartozott. A magyar ember már ennek hallatán képes megbízható ellenséget látni Váradyban, értve ezen, hogy stabilan lehet gyűlölni, minden rossznak az okozóját látni benne. Ha nem volna Várady, istenem, de szépen élnénk – sóhajtanak fel sokat látott családapák –, nem kellene a kocsira ilyen drága biztosítást kötni, és a tető se ázna be. – És a fiunk is rendesen tanulna – teszi hozzá a feleség, miután a gyereket aludni küldte, de még beszól neki: – Ha nem tanulsz rendesen, elvisz a Várady.

November végére szépen kialakult az országban a Várady-ellenesség, tudta a nép, ki miatt senyved ő. No de akkor a kormánytévé bejelentette, hogy a tüntetések egy másik szónoka és szervezője, Gulyás Balázs szintén évekkel ezelőtt kiment édesanyjáért a Ferihegyi reptérre, de közben nem adott elsőbbséget egy autónak, és összeütközött vele. A büntetést kifizette, és az ügy lezárult. Ez még a krimiken felnőtt közönséget is sokkolta. A gyerekhez bemenvén immáron azt mondták este az anyák: – Ha nem tanulsz rendesen, nem a Várady, hanem a Gulyás fog elvinni.

Nem akarjuk feszíteni a húrt, de a gyereknek még idegbeteggé válni se lett ideje a Gulyással való fenyegetés által, amikor a Hír TV gyorshírben jelentette, hogy Kalocsai Kinga PM-aktivista rövid időre a Parlament épületéhez láncolta magát, de nem büntették meg, mert közkegyelmet kapott.

– Mi nem adtunk volna neki kegyelmet – mondták az emberek a péknél, a Tescóban és a benzinkutaknál a Battonyától Nemesmedvesig terjedő gyűlölethullám keretében, már persze csak azok, akik követni tudták az eseményeket.

És még nem volt vége. Egy kötélverő arról panaszkodott, hogy ha már sajnos ő maga csak gondolatban akaszthat, legalább adjanak időt az embereknek, hogy az ellenséget az utolsó porcikájáig kigyűlölhessék. Ám egy nap arra ment haza, hogy már nem Kalocsai Kinga viszi el a rossz gyereket, s nem ő lopja el a tűzifát a kötélverő udvaráról éjjel, hanem Nemes Balázs, akiről bemondták a híradóban, hogy néhány évvel ezelőtt elhasalt egy vizsgán; igaz, csak azután közölték az információt, hogy figyelmeztették a lakosságot: a most következő képkockák a nyugalom megbontására alkalmasak, ezért gyerekek csak a szülők jelenlétében nézzék.

Jó, akkor legyen Nemes Balázs. Délutánra azonban kiderült, hogy Nagy Emília középiskolai tanárnő a nemzet fő ellensége, aki szintén egy tüntetésen szólalt fel. Sőt ő arra vetemedett, hogy annak ellenére sem fogadta a Hír TV stábját, hogy azok bejelentés nélkül keresték fel az iskolában tanítási idő alatt, azt hazudva a portán, hogy azért jöttek, mert a tanárnő ellen csalás miatt vádat emeltek. Csalás miatt ugyan soha senki nem emelt vádat Nagy Emília ellen, viszont az nem lehet véletlen, hogy ónos eső tört az országra, és a kötélverő kisebbik fia már a második cipőjét nőtte ki idén; Nagy Emília nyilvánvalóan a nemzet megrontója.

Az a probléma, mondja egy szexuálpszichológus, aki a swingerpartik folytán a tömegpszichózishoz is ért, hogy tömegesen nem lehet egyszerre harmincnál több embert gyűlölni. Legjobb egyet, de azt nagyon. A szakirodalomban ezért is Gyurcsány Ferenc a konstans. Aki hosszú ideig azt a szerepet töltötte be a néplélekben, mint annak idején az ördög, a krampusz, a mumus, a bubus, a lidérc, a mókár, a garabonciás, a rézfaszú bagoly vagy a vasorrú bába. Azzal a különbséggel, hogy míg a Fehér Ház az elnökkel az élen Gyurcsány Ferenc kottájából játszik, addig soha, egyetlen nagyhatalom vezetői se táncoltak úgy, ahogy például a rézfaszú bagoly muzsikált. A kormánypárti tábornak tehát vagy meg kellene tanulnia óránként ellenséget váltani, vagy pedig olyan embert keresni, aki a mai fő ellenségek legjobb tulajdonságait ötvözi. Példának okáért fiatal korában volt már a zsebében növényi anyag, ment már ki az édesanyjáért a Ferihegyi reptérre, bukott már meg vizsgán, láncolta már magát középülethez, s került már olyan helyzetbe, hogy nem fogadott olyan embereket, akikről fogalma sem volt, hogy meg akarják látogatni.

Erre mindenképpen figyelni kell a jövőben, különben szétesik az egész kormánytábor, nem fognak rendesen és egységesen gyűlölni. Holott anélkül nem lehet alkotómunkát végezni. Ezt azért említjük, mert szerkesztőnk meséli, hogy a Rákosi-korszak Ludas Matyi című szatirikus hetilapjait lapozgatva talált egy karikatúrát, amelyen egy kovács irtózatos erővel üti kalapácsával az üllőt.
– Miért ütöd ekkora erővel a vasat? – kérdezik a társai.
– Mert közben Rajkra és bandájára gondolok – feleli a kovács.

– Miért korrumpálsz ilyen lendülettel? – kérdezheti majd egyik kormánypárti vezető a másiktól, és akkor valóban eléggé nehézkes lesz azt felelni, hogy azért, mert közben Váradyra, Gulyásra, Kalocsai Kingára, Nemesre és Nagy Emíliára gondolok.

Holott nyilván miattuk.