Boncz Géza 70 lenne

Farkasházy Tivadar

2014. 11. 26. · Hócipő 2014/24

De már 14 éve nincs közöttünk. Hárman mindig számon tartottuk egymás születésnapját, mivel igen könnyű volt megjegyezni. Koltai Robi 43-as, Boncz 44-es, én 45-ös, Koltai december 17-én, Boncz 16-án, én 15-én születtem. Trunkó, Majláth Mikes és Nádas van még így, ők május elsején, másodikán és harmadikán gondolhatnak egymásra. Gézára viszont egyre gyakrabban gondolnak a kollégák, s nagy örömömre az emberek is, pedig életművének jó része a többi kabaréval a Magyar Rádiónak nevezett temető mélyén pihen. Ő szabadított rá a pódiumokra, amikor 1980-ban látta, hogy a szerkesztői fizetésből nem tudok megélni.
– De Géza, én rettenetes leszek a színpadon.
– Nyugi, vannak nálad sokkal rosszabbak is.
Hálából, de inkább viccből mindig így konferáltam be: – Következik a legnagyobb élő magyar humorista, a 192 centis Boncz Géza.

Az 1974-es első Humorfesztivál dobogója

Egy kicsit komolyan is gondoltam, kevesen tudják, de mindenkinek szórta a poénokat, tucatnyi kolléga élt belőle, ráadásul a legjobb társaság volt, minket pedig nehéz megnevettetni, hisz a trükköket és a kliséket mind ismerjük. Ahogy a hatvanas évek végén a Kexhez és a Syriushoz jártak penitenciára a náluk sokkal jobban futó magyar rocksztárok, mi is istenítettük Gézát, szabadon lopva tőle, ám annál kevesebbet törődve vele.

Mert sokakat megcsinált, de magát sosem tudta igazán, mivel előzékenyen mindenkit maga elé engedett.

Géza operaénekes-paródiája

A márianosztrai rádiókabaré előtt egy cellában két nézővel

Trolit sajnos nem tudok rólad elnevezni a 70. alkalmából, mint tettük Sztálin generalisszimusszal, de legalább egykori lapod hasábjain hadd rójam le hálámat, hogy annyit lehettem veled.

Ha egyszer valaki feldolgozza a nyolcvanas évek humorát, kikerülhetetlen lesz a személye, elég néhány mellékelt írását elolvasni, s azt a négy sort, amely nekem ugyanolyan himnusz, mint egyeseknek Bródy Sárga rózsája, másoknak pedig a nézhetetlen Honfoglalásból Koltay Gergely remek dala, a Szállj, szállj, sólyom szárnyán. A Fogarasi–Lehr–Boncz-féle Atléta trió Égi lovas feldolgozásának négy sorában minden benne van, mert egy költő veszett el benne.

Alapszervből Alaszkába
űztek engemet
Mert a titkár szeme alá
nyomtam bélyeget
Keletiből indulok,
a célom vadnyugat
Onnan szidom én
a tundra anyjukat.

Büszke vagyok rá, hogy mind a tévébe, mind a rádióba be tudtam csempészni a nyolcvanas évek közepén, bár lehet, hogy rosszul emlékszem, és az MTV végül mégis kivágatta, de a rádiókabaréban tuti elhangzott 1985-ben, amikor még hol volt a rendszerváltás.

– Alapszervből Alaszkába űztek engemet...
(Lehr-szóló vécédeszkán)

Rengetegen tudnak Boncz stílusában írni, csak amíg állítólag Udo Jürgens, 1960-as osztrák énekes csak hetedik lett egy Udo Jürgens hasonmásversenyben, a Bonczok közül magasan ő a legjobb.

A személyzetis, aki műbőr kalapban nagykanállal ette a rántott húst.

Folytassam? Minek. A műbőr kalap mellett viharkabátot is szeretett a színpadon viselni, ebben ment vízért a 83-as Televáróban, s közben leült Nádassal beszélgetni.
– Maga pesti?
– Igen.
– Akkor ismeri a Szabóékat!

Az orosz mesét a közönség kórusban mondta utána, mint a református hívők a zsoltárokat, de a többit is, mert mindig azt az öt számot adta elő, lusta volt a többi ötven írásából egy hatodikat megtanulni. A Vasmariska egy szovjet turnén születhetett, Lehr Ferivel járták be az ott tanuló magyar diákok koleszait, hazatérve mesélte, hogy három városban is elvitték a helyi Lenin Múzeumba, s mindenhol megmutatták nekik azt a kabátot, amelyet átlőtt a merénylő. A másodikban csak csodálkozott, de a harmadikban már megkérdezte:
– Tessék mondani, ha Lenin elvtárson a merényletkor ennyi kabát volt, akkor hogy vitte át a golyó?

Moldova mondta, ha egy történet jó, sohase kutasd a valódiságát.

A másik kettőnek viszont tanúja voltam, Moszkva felé repültünk, néztük a ragyogó napsütést a felhők felett, Géza lekukucskált a Tupoljev ablakából a gomolygó felhők közé, és egy nagyot sóhajtott:
– Odalent meg szocializmus van.

A szállodában kinyitotta a vizet, eleresztett egy galambocskát, és belekiáltotta a csapba:
– Ezt fejtse meg, őrnagy elvtárs!

Pedig volt egy aranykoszorús szocialista brigádunk is, Jaroslav Hasekről neveztük el, kettős céllal, egyrészt időnként szórakoztatni a Magyar Rádió nem műsorkészítő dolgozóit, akikkel a menők közül a kutya se törődött, másrészt nagy névadónk életét tanulmányozni Prágában az U Flekutól az U Kalicháig, vagyis a Kehelyig, amelyet ugye a Svejkből mindenki ismer. A Szent Tamás is a kedvenceink közé tartozott, ezért rádiós vezetőnk, Gábor Laci lelkére kötöttük, hogy az Óvárosban foglaljon nekünk szállodát, hogy közel legyünk Havel és Hrabál történelmi kocsmáihoz, ám a sofőr egy olyan hotelhez vitt minket, amely előtt egy vadnyúl üldögélt, és el sem futott a közeledtünkre, mire Boncz:
– Mondd, ez biztos az Óváros?

Pár évvel korábban még nem volt szállodára pénzünk. Drezdából jöttünk a Daciámmal, ahol a Zwinger Gobelintermében vettük fel a Rádiókabarét, mivel mindig adtunk magunkra, s Prága felé szembejött velünk a teljes Vörös Hadsereg, a frász tört ki, hogy a röhögéstől nekimegyek egy tanknak, mert Géza végigközvetítette az 56-os forradalmat, s a 68-as prágai tavaszt. Jarosik bácsinál aludtunk, kettőnknek egy közös fotelágy jutott, Gézában akkor már több deci pálinka volt, és rögtön rám feküdt. Másnap mindenki imádkozott, hogy épségben hazavigyem őket, hiszen a kialvatlanság erősen látszódott rajtam, ráadásul a határon közölték, hogy nem vihetem ki a fiaimnak vett focilabdát, mire teli csüddel belőttem a kukoricásba.
– A maguké!
Ott akartak tartani, ám közöltem a góréval, hogy a vámos gyalázta a magyar népet, így inkább elengedtek, volt egy másik kimeneteli lehetősége is a történetnek, de hazardíroztam.

Az Ünnepi meghívót az 1982-es szilveszteri kabaré egyik ékkövének szántuk, de a műsor átvevésekor a Rádió pártitkárnéja közölte, hogy ez méltatlan a Magyar Rádióhoz, vegyük ki. Nem volt mit tenni, végül visszakönyörögtük a sokkal kevésbé hallgatott februári Farsangi fánkba. Garas Dezső adta elő, hogy éljen a megbonthatatlan konzerv, és szabadítsuk ki a rács mögül Alvarez Pistike fejét. Ma nem tűnik oly nagy bátorságnak, pedig minden benne van a korból. Igazán akkor borultam ki, amikor egy ótvaros csasztuska hallatán – előadója maradjon titokban – a párttitkárnő a gyönyörűségtől elalélt:
– Micsoda asszociációk!

Géza nem vette a szívére, én ordítoztam, belőle ezek úgy jöttek, utálta, ha elméleteket gyártok hozzá. Amikor egyszer túlságosan telebeszéltem a fejét, rám mordult:
– Ne szerkessz, baszd meg!

Amikor meg kerestek, csak ennyit mondott:
– A Farkasházy? Elment mondanivalóért.

Nem volt nála jobb barátom a Rádiókabaréban, pénzünk alig, így mindig ő mondta meg, melyik lemezt vegyem meg, mert kettőre sosem tellett. Tőle tudtam meg, hogy létezik David Bowie, Mike Oldfield, a Genesis, a Pink Floyd.
– De milyen zene?
– Ne törődj vele, el van rakva neked.

1994-ben a 129-ek előtt rúgtak ki a Rádióból, így nem lehettem ott, amikor megkapja a Karinthy-gyűrűt, a Pollack Mihály téri parkolóban vártam, ahol a kezembe nyomott egy fa súlyemelőt.
– Mi ez?
– Első osztályú Csúcs László-díj. Ő kitüntetett engem, én meg téged.

Húsz év múlva, 1994-ben Boncz Karinthy-gyűrűt kapott odabenn...

...én a parkolóban Csúcs László-díjat tőle

Ma már kevesen emlékeznek rá, a későbbi MIÉP-es politikust nevezte ki akkor Antall József a Rádió hóhérának, amúgy kedvtelésből súlyt emelgetett Markossal.

Egyszer három haknit ígért a szervező, útközben lett kettő, a végére maradt egy, ráadásul a Nemzeti-díj napján, amikor számomra névsorolvasás van a Galoppon, a guta kerülget, pláne, amikor beküldjük Gézát, mert nem tudtuk, melyik hévízi SZOT-üdülőben lesz. Az egész lénye hihetetlen nyugalmat árasztott, de ahogy jött ki, éreztük, hogy valami nem stimmel.
– Nem ez az üdülő?
– Nem, de nem ez a probléma.
– Hanem?
– Nem Hévíz, Hajdúszoboszló.

Rá egy évre nagyon siettem, mert Hajdúszoboszló után fél órával már Debrecenben kellett kezdenünk. A Dacia egyetlen extrája egy papundekli volt, amit télen a porlasztó elé kellett rakni, hogy ne fagyjon le, viszont akkor felforrt a víz, így a Dacia-tulajok mindig szabadon választhattak, hogy mi miatt robbannak le. Így még az a kis lámpa se létezett, ami megvilágítja, hova kell bedugni a slusszkulcsot, én meg nagyon siettem, dugom, dugom, de nem találok lyukat, Géza úgy fél percig türelemmel vár, majd megszólal:
– Próbáld egy sorral előrébb.

Amúgy elég ritka, hogy egy vezető a hátsó ülésre száll be.

Kevesen tudják, de múzsa is volt. A nyolcvanas évek legmeghatározóbb kettőse, akiket százéves korukban bekövetkező haláluk után vitrinbe kéne rakni, hogy mindenkit emlékeztessenek a létező szocializmusra, a Hugyos Józsitól Talpas Lajos nagykereplői tanácselnökig, talán kitalálták, Markosról és Nádasról van szó, szinte szárnyaltak, ha Géza beszállt harmadiknak. A három öreg a szekéren és társai a kor teljes szociológiai lenyomata. Pláne amikor Katona Jani volt a negyedik. A Telepohár 1982-ben született, Verebes rendezte, Marton őrjöngött, hogy megcsaljuk, ám akkor már válófélben voltunk, fütyültem rá.

– Mondd el, hogy volt! (Telepohár, MTV 1982, próba)

Géza nemhogy nehezen tanult, de még a lapozás is probléma volt nála, a Falugyűlés gépírónőinek ki volt adva, hogy Márton gazda szövege sosem kezdődhet alul, mert akkor fél percre leállt a jelenet.

Markosra vártunk a Fészekben vasárnap délután hármasban a kávéfőzőnővel, hogy kitaláljuk a számukat, ami igen fontos volt, hiszen akkoriban még nemigen engedtek be minket a tévébe, később is elég ritkán. Gyuri másfél óra múlva jelentkezett, hogy polgárőrként most tett ártalmatlanná egy kocsitolvajt, így még másfelet késik. Akkor ittam az ötödik kávémat, Géza is az ötödiket, de mást, s közben mesélte, hogy a fiától bármit kérdez, Dani nem szól egy szót se, csak előredugja a kezét.
– Megvan a figurád! – mondtam sugárzó arccal, arról fogalmam sem volt, hogy ez a mozdulat lesz a névjegye, annak örültem, hogy olyat találtam ki neki, amit könnyen meg tud tanulni, mivel egy kukkot sem kell hozzátenni, ha a többiek kérdezik.

Talán A három öreg a szekéren a Rádiókabaré törzshelyén, a Márványteremben
(Nádas épp katona).

– Most menj oda, és mérd meg! (Teletelep, MTV 1989)

A Rádiókabaréban is megtörtént, ám erről igen kevesen tudnak. Akkor lopták el a Szépművészeti Múzeumból Raffaello Esterházy Madonnáját. Selmeczi kérdezte a három teremőrt, Boncz egy hajlekötőben jött be, ami nem kifejezett rádiós poén, de mindenki kuncogott, hogy mi lesz ebből. Ráadásul csak Markos és Nádas nyomta, Géza egy szót sem szólt. A közönség elég intelligens volt hozzá, hogy itt óriási poén lesz a vége, hisz Csehov óta tudjuk, ha a színpadon ki van akasztva egy puska, az előbb-utóbb eldördül. Ám a szám befejeződött, mind a négy meghajol, s kimegy anélkül, hogy Bonczból egy árva kukk is kijött volna.
– Géza, az istenért, mi történt?
– Ez a gazember ellopta a hangomat!

Kiderült, hogy Markos Gyuri, aki előbb szólalt meg, Boncz gondosan kitalált hangján kezdett el beszélni, s a végig improvizációra épülő számban Géza hamarjában nem talált egy másik hangot, s míg ezen tépelődött, elveszítette a fonalat. A közönség kicsit csodálkozott, amikor a végén hajlekötőben meghajol és kimegy velük, de ha valaki előássa a pincéből ezt a remekművet, úgy hallgassa végig a Notre Dame-i teremőröket, hogy Markos, Nádas és Selmeczi mellett ott áll Géza negyedikként, talpig hajlekötőben.

Hócipő kezdőcsapat 1989-ben
(Farkasházy, Sinkó, Bandó, Verebes, Boncz)

A többi háromszáz Boncz-történetről legközelebb.