Tanácsok kitiltottaknak

Selmeczi Tibor
2014. 10. 29. · Hócipő 2014/22
Első és legfontosabb tanácsom, hogy ne rágjátok magatokat. Az csak viszi a csít. Ami megtörtént, megtörtént. Ahogy anyám mondta egykor, kár belesírni a kiömlött levesbe. Ki lettetek tiltva Amerikából, annyi baj legyen. Meg kell találni a dolgok szebbik oldalát. Azért merészelem ezt mondani, mert magam is voltam egykor kitiltott.

Még 1973-ban néhány versem miatt kitiltottak Pestről, és rendőri felügyelet alá helyeztek. Ti nem vagytok Pestről kitiltva, csak Amerikából, az meg még ráadásul messze is van. Jó, nem mindenkinek könnyű, ma is vannak túlkapások. A volt benzinkutas emberünk például nem nyaralhat Horvátországban, viszont nincs rendőri felügyelet alatt, már ha az Interpolt nem számítjuk annak. A kitiltás régen olyan mellékbüntetéssel járt együtt, hogy nem látogathatott az ember – idézem a határozat szövegét – gyűléseket, politikai, zenei és sportrendezvényeket, mozit, színházat, klubokat, presszókat és egyéb nyilvános helyeket. Ja, és távbeszélőt sem tarthattam üzemben. (Pedig akkor még nem is volt mobiltelefon.)



Figyelmesen elolvasva az apró betűs részeket, annak idején én például nem járhattam focimeccsekre, ez komoly büntetés volt. Ti viszont most járhattok, ami még nagyobb büntetés!

Úgy emlékszem vissza azokra a hónapokra, mint életem anyagilag talán legfelhőtlenebb időszakára. Mivel szinte sehova nem mehettem be, nem is költöttem semmit. A rakodómunkási fizetésemből (1300 Ft mínusz 12% katonaadó) rengeteget megspóroltam. Aztán később, hogy 86-ig nem kaptam nyugati útlevelet, megint csak tömérdek pénzt megtakarítottam.

Szerintem ez lenne a pozitív hozzáállás a mostani áldozatoknak is, hiszen aki nem mehet Amerikába, az többek között Las Vegasba se utazhat, és már nincs is kitéve csábításnak. Sokkal olcsóbb felkeresni Vajna András György pesti kaszinóit. Egy dunai hajókázás is kevesebbe kerül, mint ugyanaz a washingtoni Potomac folyón. Nagy Kanyon helyett ajánlom a kiskörei víztárolót, a New York-i Shopping Mall helyett pedig a CBA-t. Olajat persze, főleg amerikai gyártásút, azért ne nagyon vegyetek. Javaslom helyette inkább a paleo diétát, abban mi itthon zsírral főzünk. És mint tudjuk, nálunk le van minden zsírozva: mindenki azzal főz. Lehet liba, lehet disznó!