Az idei tárlat

Bakács Tibor Settenkedő

2014. 09. 17. · Hócipő 2014/19

Hadd osszak meg egy titkot, Putyin legjobb magyar tanítványa nem O. Viktor, bár közszolgálati funkciója miatt a cím járna neki, hanem Szegő György. Ő a Műcsarnok igazgatója, azért fontos most a neve.

Legalábbis a valósághoz fűződő különös kapcsolata Szegőnek gyanút ébresztett bennem, hogy én ezt már láttam valahol. Ezt a médiatechnikát, amikor nem számít a valóság, mert azt ugyanis gyártják, méghozzá tévéstúdióban. Moszkva–Budapest, élő adásban vagyunk.
Szegő György: A művészet ne kritizáljon, a feszültségkeltés helyett a gyönyörködtetésre kell helyezni a hangsúlyt. • Ne legyen valláskritika, mert „nem kell a felekezetek közt szítani a feszültséget.” • A „technikai médiumok művészete” helyett a hagyományos technikákra – a festészetre – kell koncentrálni, mert ennek 8–10 ezer éves hagyománya van. • Az, amit a nyugati világ ma kortárs képzőművészetként tálal, „szappanbuborék, ami ki fog pukkanni.”
Ha azt írom, hogy propagandagépezet, avítt, XX. századias íze van, amiben Goebbels kezdő marketinges egy hipermarket élelmiszerlánc osztályán. Az oroszok mindig is tudták a valóságot meg a legendát gyártani Eisenstein óta (saját troll: na bazeg, a Bakács megint zsidózik), és igazán megy nekik, a digitális kamerák+tigrisekkel birkózó diktátor belülről is sugároz.

Majd ha Viktor két vállra fekteti a pornográf dalok énekeseit, majd akkor mondhatjuk, utolérte Putyint, de addig az új igazgató értette meg leghamarabb Magyarországon, mit is szeretne a Vezér Lelke az elkövetkező húsz-harminc évre a képző- és murális művészetek „kiskertjében”. ( Tudom, hogy a „területén” szó az elfogadott, de rám is hat a hóvirág motívum. Vagyis a képzavar saját, nem közszolgálati koppintás. Még valamit. A Vezér Lelke meg egy fekete frizurájú konkrét személy, de az teológiai nonszensz, hogy a tiszta lélek pusztán egy test, vagyis hiába van, ő nem számít, csak a Vezér.)

Ebbe a buliba önként beszállok, engem is vonz a virtualitás, főleg ha idővel valóság lesz belőle, és mondjuk ki, ebben a Fidesz sokkal jobb, mint az idióta ellenzékiek, akik még mindig azt hiszik, hogy más e-mail címéről kommunikálni a legjobb megoldás.

Megtörtént velem, fiatal, cinikus koromban, hogy a végzős képzősök megkértek egy kis happeningre, írjam meg hamarabb a megnyitóbeszédemet, mielőtt a képek elkészülnek, és diplomát kapnak. Szerettek volna röhögni, mondom, fiatalok, és cinikusak voltunk a hatalommal szemben, megtörtént, felolvastam, senki nem vett észre semmit, csak pár táblakép festő és szobrász – akik gondolom, mára éhen haltak – röhögött a falakat nézve.

Magyar táj magyar ecsettel. Hölgyeim, Uraim, Tisztelt Miniszter, majdnem.

A 2016-os tárlat végre megnyugtató eredményt hozott. Mielőtt belemennék a részletekbe, hadd mondjam meg, az egész tavaszi tárlat egységes, kompakt jó anyag, olyan, amit már régóta vártunk a Műcsarnok visszafoglalása óta. Nincs meg benne a szenzációhajhászás színes buborékja, amit, valljuk be, lelkünk mélyén már kicsit untunk, hanem benne van a táj őszinte szeretete, azé a magyar tájé, amit mindenki ismerhet, ha végigsuhan a Kiskunság tájain. Hogy is mondta Petőfi, Arany? Ákosnak van egy sora, amely pontosan kifejezi a korszak finom melankóliáját, amely mégis élni akarást sugároz a szénaboglya tövében.

De jelen van a nagyon erős vidéki avantgárd is, amely nem adta föl a kocka és a henger síkban való pikturális ábrázolását, vagyis jó érzés, hogy pont a magyar modernség ragaszkodik a gyökerekhez. Így volt ez a reformkorban, Horthy alatt is, ezt őrizték a székelyek versben, a csángók némán.

A táj újra élni kezdett, és milyen fura, nem csak a jobb vetőmagok és a trágya miatt, hanem mert a festők is bekeverték a színeket. Ők döntöttek az árnyalatról, mert a művészet minden korban szabad. S ha szabad, akkor létrejön a csoda, egymásra hatnak. Azért is szebb a magyar táj, mert végre a magyar festők is elénk tárhatják, mit tudnak kezdeni azzal, ami eteti őket. „Az anyaföld”. Nekem nagyon tetszett ez a kép, Kerékbárczy Samori László, „Samo” munkája, amiről azonnal eszembe jutott Millet: Imádkozó parasztok című képe, amit Van Gogh is másolt. Szépek azok is, de eléggé szomorú, ez ennél szebb, mélyebb, gazdagabb. A föld nem csak sáros altalaj, hanem ugródeszka az ég felé.

Szerintem ez az üzenete a kiállításnak Nyugat felé, ahova soha nem tartoztunk, hiába üzengetnek nekünk azok Párizsból, Berlinből, akik elhagyták e földet. Az anyaföldjüket. A csillogás nem kívül, hanem a lösz mélyén gyökeredzik. Helyes döntés volt, hogy megfestette az év borászát, a homoki bor Mozartját Hajdusági Mátyusko. Az ő gesztusfestészetbe hajló ecsetvésése mutatja a kiutat az értelmetlen vitában, mi volt előbb, a kép vagy a valóság. Ezennel megnyitom a tárlatot, és szeretnék gratulálni a miniszter úrnak. Majdnem Tibi vagyok.

Arra gondolok, hogy a jobb festők mind alkoholisták, így nem lesz meg bennük a Lélek feketesége. Tehát, barátaim, imádkozzunk festőbarátainkért, mert most ők vannak terítéken. A Tárlat később nyílik.