Tapasz

Farkasházy Tivadar

2008. 07. 30. · Hócipő 2008/16

Naponta mutatják a csepeli csónakház dicsőségtábláját, rajta két világbajnok, s két edző, egyikük, Séra Miklós tavaly halt meg. Csépai doktort húsz éve ismertem meg, világbajnoki ezüstérmes kenus volt, közel a két méterhez, minden lány megfordult utána, a térdem szakadt be, mosolyogva legyintett, nekem így is jó lesz, felesleges operálni, ha találkoztunk, már messziről intettem, hogy még mindig igaza van. Tavaly hiába kerestem a Sportkórház folyosóján, amikor a nevét említettem, elfehéredtek az arcok, ott halt meg egy pillanat alatt.

Tíz éve a Napkeltében kellett kérdezgetnem két kenust, olimpiai bajnokok, tízszeres világverők voltak, s botcsinálta riporterként kitaláltam valamit, hátha az ötlet pótolja a tudást. Jól leszúrtam őket, hogy nem viszik semmire, folyton kikapnak, sehol egy elsőség. Zavartan mentegetőztek, szponzoruk viszont rögvest kilátásba helyezte, hogy azonnal megszünteti rovatát a Hócipőben, hiába magyaráztam, hogy vicc volt, senki sem fogja komolyan venni, hiszen eredményeik önmagukért beszélnek. Sok év múlva jöttem rá, hogy igaza volt, Kolonics ugyanis sosem fényezte magát, tizenötszörös világbajnokként és kétszeres olimpiai bajnokként is úgy járt a világban, mint egy nyeretlen kétéves. Termetre is mindennek nézte az ember, csak kenusnak nem, az óriás Pulai más tészta volt, már messziről egy görög istennek látszott.

Kétezer szilveszterén az egyik csatornán a friss olimpiai bajnokoknak kellett mindenféle kunsztot csinálni, nekem kellett rábeszélnem őket, hogy ráadásul ingyen is tegyék. Miközben mindenki ilyenkor próbál egy kis pénzt keresni a dicsőséghez. A kajakosok és kenusok gumimatracokon lapátolva próbáltak Erős Antónia nyomába eredni, persze Kolót vettem rá elsőnek, hogy a többieknél már hivatkozhassak rá. Tarjánban aztán focizhattam is vele, szerintem azt sem tudta, hogy mi a fault.

Hócipő - 2001. január 10.

Apró kis dolgok ezek egy nagy emberről, aki sosem előzött meg senkit, csak a versenyben. Most mindenki a perceket méri, vádol és visszavádol, rémüldözik azon, hogy GPS-szel sem rendelkezik a mentőszolgálat, találomra küldözgetik a kocsikat, s a kórházak ősrégi módszerekkel vizsgálják azokat, akik ott kezdik a hajrát, ahol más már elájulna. Semmi sem fogja feltámasztani, és a halál sosem kap értelmet. De talán az is hozzájárul az emlékéhez, ha végre szembenézünk önmagunkkal, a rémes egészségügyi vitával, a felesleges népszavazással, a Sportkórház bezárásának őrületes tervével, s végre elkezdünk törődni a lényeggel, egyre fogyó életünkkel.