Meg van nyitva (olimpia, 0. nap)
Megyesi Gusztáv
2008. 08. 08.
Nem tudom, hogy az olimpiai megnyitóknak van-e még közük a sporthoz. Jó, a megnyitó utolsó kétharmadában végül is sportolók vonulnak be a stadionba, sportolók esküsznek fel sportolók nevében a tiszta, sőt abszolút makulátlan versenyzésre, utána sportolók hozzák be az olimpiai lobogót, és szintén sportolók a fáklyát, amivel aztán szintén sportoló lobbantja fel az olimpiai lángot.Ám az egész ceremónia alatt a sportolók a sporttól teljesen idegen tevékenységet folytatnak: álldogálnak, mégpedig legalább két órát a gyülekezőnél a stadionon kívül, aztán félórás séta és integetés, obligát mosolygás után újabb egy órát, míg végre elvonulva lazíthatnak.
Li Ning, a háromszoros olimpiai bajnok tornász tevékenységét, aki végül is lobbantott, nem említem, értékelése szakavatott artistaképző szakemberek kompetenciája.
Tulajdonképpen az volna már régen a legjobb, ha a megnyitók teljesen különválnának az olimpiától. El tudok képzelni olyan világnagy stadiont, ahol minden nap megnyitó zajlik a jelentkező országok rendezésében, és idény végén a zsűri, valamint na jó, legyen: internetes szavazás dönti el, hogy ki volt a legjobb. Mert ez így tarthatatlan.
Arról van szó ugyanis, hogy bármit gondolunk is a megnyitó-kultúra technikai határairól, a legfantasztikusabb olimpiai megnyitó is felülmúlható. Az vitán felül áll, hogy ma estétől a pekingi minden idők legkáprázatosabb, legjobban sikerült olimpiai megnyitója. Előtte viszont az athéni, az előtt meg a sidneyi volt, és így tovább, végestelen végig, a lista alján nyilván az 1896-os megnyitó kullog, viszont bármi pénzt hajlandó vagyok rá föltenni, hogy a londoni meg le fogja pipálni a pekingit. Ezt onnét tudni, hogy minden olimpiai megnyitó másnapján elhangzik, hogy az előző este látottakat egyszerűen nem lehet felülmúlni. Ám a NOB elnöke vagy bármelyik vezetője még sohasem nyilatkozott olyat, hogy bizony ez a mostani megnyitó gyengébbre sikeredett, de legalábbis semmivel se jobb, mint a négy évvel ezelőtti.
Nem, mindegyik tökéletes a maga formájában, s csakugyan jobb, de főleg drágább az előzőnél. Ám mindenekelőtt híven tükrözi a ...mit is?
Ma este többször elhangzott, hogy Kína ezzel a mérhetetlenül drága megnyitóval akarja bizonyítani a világnak, hogy rengeteget fejlődött, és fölveszi a versenyt Amerikával meg Európával. Minthogy ezt kínaiak mondták, betudom a szerénységüknek, mert egyébként csakis amerikai meg persze európai képes komolyan gondolni, hogy Kínának bármit is bizonyítania kellene kulturálisan vagy éppen technikai fejlettségben; már nehogy megsimogassa a világ Kína fejét, hogy jól van kisöcskös, szépen haladsz.
Igen, a megnyitón látottakat tudja Kína, mármint az a része, amelyik erre az eseményre ezt a feladatot kapta. Ezt meg azért mondom, mert a szuperlatívuszok mellett kvázi ellenérvként jönnek a sirámok, hogy impozáns volt ugyan a megnyitó, ám nem ez Kína igazi arca. Mintha bárki is állította volna, hogy a Madárfészekben látottak tulajdonképpen Kína hétköznapjainak a keresztmetszetét adták. Mintha rendeztek volna már a világon bárhol is olyan megnyitót, amelynek keretében már mindjárt az első képben háromezer rendőr rohan be a porondra és veri szét az embereket, hogy aztán egy líraibb részben éhezők fetrengjenek bádogviskós díszletek előtt, és az utolsókat rúgják.
Nem, ez úgy volt jó, ahogy volt, magával ragadta az embert, el is bódította, mint minden nagyszerű darab, amit tehetséges emberek állítanak színpadra. De aztán ennyi, és nem több. Az egész ceremóniából szamárság volna bármiféle következtetést levonni, mondjuk a Kínai Kommunista Párt tevékenységére vonatkozóan, pláne azt állítani, lám azért a diktatúrának is vannak szép mozzanatai. Egyáltalán, semmiféle következtetés levonására nem tartom alkalmasnak a megnyitót, hacsak a magyarok szereplését nem veszem.
Mert magyar nézőnek a négyórás ceremónia csúcspontja ugyebár mindig a mi fiaink, lányaink felbukkanása a maratoni kapuban. Ezúttal 82 küldöttséget kellett megvárnunk, mire bevonult a magyar küldöttség, mégpediglen az itthon könnyednek, sportosnak, mégis elegánsnak, ugyanakkor magyaros jellegűnek minősített öltözékben. Nem akarnék most tekintélyalapon a The Guardian honlapjára hivatkozni, amely a magyar sportolónőket a legízléstelenebbül felöltöztetett társaságnak minősítette, de tény, hogy ilyen hülye, Túró Rudira hajazó ruhába csak vidéki lánygimnáziumok ballagására szoktak ivarérett lányokat öltöztetni, ámbár én ezt se ízléstelennek, hanem inkább rém unalmasnak találtam. Ami még hagyján, de Schmitt Pál a magyar férficsapat fehér zakó-sötét nadrág összetételben úgy festett a dísztribünön, mint valami Váci utcai bár fizető pincére, akinek intésére épp négyszázezer forintot készülnek számlázni öt üveg sörért a beosztottai.
Úgyhogy egy közhely gyorsan okafogyottá vált a pekingi játékokon, mármint, hogy a megnyitón a mi lányaink voltak a legcsinosabbak.
Amúgy a ceremónia óta egyetlen közleményre várok, gondolom hárommilliárd embertársammal: mi lett Li Ninggel, aki huszonkilenc emelet magasában meggyújtotta a lángot, majd egyszerűen eltűnt. Leszedte valaki?