A magyarok ellensége
Megyesi Gusztáv
2014. 07. 09. · Hócipő 2014/14
– Igen, én kértem meg Orbán Viktort – mondja Krizsánné a kertkapuban állva –, hogy amikor Brüsszelben majd sor kerül a voksolásra, Juncker ellen szavazzon. Ez volt a feltétele annak áprilisban, hogy az urammal a Fideszbe helyezzük a bizalmunkat.– Így van – bólogat Krizsánné férje, miközben sárdarabokat ver le a csizmájáról –, Junckert semmi esetre sem akarjuk.
– Mi bajuk van Junckerral?
Egymásra néznek, majd a férfi megböki asszonyát: – Mondd te.
– Nézzék, én nem akarok senkit se rágalmazni, de a kertünkből egyre-másra tűnik el az uborka. De most már a paradicsom is, mégpedig éjjel. Ő persze tagadja, de a múltkor is itt ment el a kertünk mögött, sejtelmesen mosolygott, és most már a kamránk sincs biztonságban.
– Azt is mondjátok el – jön egészen a kerítéshez Zsófika néni, a szomszédasszony –, hogy nekem a biciklim tűnt el. Én se akarok senkit se igaztalanul megvádolni, de Juncker vitte el. Mielőtt bementem a kisboltba, odaláncoltam a kerékpáromat a póznához, és mire kijöttem, már nem volt ott. Jó, tegyük fel, hogy nem Juncker volt. De akkor kicsoda? Cui prodest? – Azt tessék nekem megmondani – szól közbe egy kalapos úr, aki épp elkarikázott Krizsánék háza előtt, tovább is ment volna, de a vitára megfordult, mert közösségi ember –, hogy csak azóta vannak itt a bajok, mióta ez a Juncker feltűnt. Addig békesség volt a faluban, és csak a nemzeti érdek érvényesült. Megnősült Laci fiam, eladtuk a tehenet, az emberek pedig jókat beszélgettek, még Békemenet is alakult.
– És nem volt acsarkodás – mondják többen is nagyokat bólogatva.
– Valamint sárdobálás.
– Árokásásról meg nem is hallottunk – felel rá a túloldal, amely a beszélgetés kezdete óta benépesült. Összefogott a magyar, igazolják vissza mindannyian a magyar miniszterelnöknek a Bild című német újságban megjelent szavait, miszerint „megígértem a választóimnak, hogy Juncker útját állom”.
– Épp ideje volt – mondja erre egy férfi, aki fehér inget visel kihajtott gallérral most is, hogy nincs rajta zakó, majd hozzáteszi: – Nyugodtan írja le a nevemet, Kocsis Pál vagyok. Kocsis Pál. A lányom tizenöt éves. Nem engedhetem meg, hogy amikor este a buszpályaudvarra megérkezik, ez a Juncker kísérgesse.
– Az az ember táppénzcsaló – közli egy botra támaszkodó asszony. – Azt írta az újság, hogy amikor ez az ember, mert én a nevét nem vagyok hajlandó kimondani, Luxemburg miniszterelnöke volt, egy baleset után két hétig kómába került, de gyorsan felépült. Kacagnom kell. Táppénzbe vetette magát, közben pedig ott nyírta röhögve a füvet a kertjében, és különmunkát vállalt, a beépített beteglátogató pedig direkt elfordította a fejét.
– Megmondom őszintén – hajol át most már egészen hozzánk a kerítésen Zsófika néni –, hogy nekem az a sok tetoválása se tetszik. Az én fiam most múlt harminc és fél éves, de ha egyetlen tetoválást föl merne tetetni magára, kitekerném a nyakát. Lehet, hogy maradi vagyok, de nem tudni, mi lesz a hármas metróval, és az RTL Klubból csak a mocsok jön, úgyhogy ne szóljon már bele Juncker a magyarok dolgába.
– Kocsis Pál vagyok – mondja erre Kocsis Pál kihajtott fehér ingben –, és csak annyit akarok mondani, hogy a húgomat, amikor a kútról a vizet hozza, nem hagyja békében.
– Azt már mondtuk, Feri – mondja Kocsis Pálnak egy negyven év körüli nő, aki a gyedet hagyta ott a kedvünkért, hogy átjöhessen a túloldalról megosztani a gondolatait.– Két hónapja ígéri Juncker, hogy kifesti a szobánkat, mert be van ázva. A tetőt még Vivien Reding hozta rendbe a nagy májusi vihar után Asselborn külügyminiszterrel, de idézőjelben mondom, hogy rendbe hozták, mert azóta is beázik. Kirámoltatta velem Juncker a bútorokat, hogy akkor szombaton jön és kifest, aztán tologathattam vissza mindent a fájós derekammal.
– Igen, mert Juncker csak hálapénzért gyógyít, a magunkfajta egyszerű embert lenézi. Nézzék meg, mit művelt a magtárban is.
– Juncker? – kérdi közben kissé kiabálva egy nagyon öreg ember a kerekesszékéből, miközben épp áttolják a túloldalról. – Én láttam a Junkert, Gyenesdiásnál zuhant bele a Balatonba. Egy Messerschmittet is lelőttek, de azt nem láttam, csak mesélték, hogy a pilóta kiugrott, de a nádasban aztán elkapták. Kétmotoros Junker JU 88-as gép volt, kettő közül is felismerném.
– Pisztáciusz atya már ott tart – súgja oda nekünk a kerítésen közben még jobban áthajoló Zsófika néni –, hogy ki se prédikálja a vasárnapi miséken Junckert, mert már nem látja értelmét. Az Úr irgalmazzon neki, mondja mindig Pisztáciusz atya, és nagyon el van keseredve.
S csakugyan: bár nincs sok időnk, a templomkert felé nézünk, ahol valóban egy nagyon szomorú pap körvonalai bontakoznak ki, el van keseredve.
Fölvetődik persze a kérdés, hogy most, amikor a magyar miniszterelnöknek mégsem sikerült Juncker útját állnia, és 26:2 arányban vereséget szenvedett tőle Brüsszelben, nem fordult-e ellene a falu, hiszen nem teljesítette választási ígéretét. De a falu nem ilyen. Újra bizalmat szavazott neki, igaz, csak azután, hogy konzultáltak Kohl kancellárral és idősebb Bush elnökkel, Orbán minden körülmények között tántoríthatatlan híveivel. A 84 éves és súlyosan beteg német kancellár például már áprilisban levélben gratulált a magyar miniszterelnöknek a kiemelkedő gazdasági sikereihez, most pedig egyenesen azt ígérte a magyaroknak, hogy Horn Gyulát feltétlenül összehozza Adenauer kancellárral. Ami azért is érdekes, mert szinte ezzel egy időben idősb Bush elnök videoüzenetben hívta meg hivatalos amerikai látogatásra személyes jó barátját, Kossuth Lajost.