Mécs Imre Szárszón a szabadság téri szoborról

2014. 06. 25. · Hócipő 2014/13
– Magyar Rambókat szólaltatunk meg, akik az igazival szemben veszítenek, mint én fogok majd a bíróságon a producerrel szemben, s nem győznek le ezer vietkongot. Ám ott végül veszítettek az amik, mi viszont, remélem, nyerni fogunk. Ők máris, erkölcsi értelemben. Ilyen a Mészáros Lőrinccel szembeforduló felcsúti juhász, aki egy családi ügy miatt nem hozta el a békemenetét, mármint a birkáit, a kishantosi hölgy, Setét Jenő és Császy Zsolt, és ilyen Mécs Imre. Kérlek, öt percre hagyd abba a fényképezést, és fáradj fel. Hányszor voltál eddig kint a Szabadság téren az elmúlt időben?

– Hetvenhatodik alkalom lesz ma, hetvenen biztos ott voltam.

– Én csak kétszer, kézen fogva sétáltunk körbe, fiatalok is voltak köztünk, ezért nem mondom, hogy mint az öregek napközije. Velünk szemben készenléti rendőrök álltak, és mosolyogtak az egészen. Hiszen nem a Fradi és az Újpest kemény magjával, a Szabadság tér 2006-os szabadságharcosaival álltak szemben – hanem többnyire idős emberekkel, s egy kicsit mulatságosnak tartották a helyzetet, nevetgéltek is, ahogy őrizték a csodálatos Gábriel arkangyalt, mire elfogott egy pillanatra a düh, és gondoltam, hogy így, térddel az egyikbe, de nem akartam utána bemenni velük rabosításra. De valamit tennem kellett, ezért odasúgtam a fülébe: minden rendőrvicc igaz! Ettől egy kicsit elszégyellte magát. Imre, te sok mindent végigéltél, és sok mindent végighaltál, meddig voltál halálos zárkában?

– Kilenc hónapig.

– Miért mész ki ma is? Hetvenhatodszor.

– Mert muszáj. Szívesen lennék nyugdíjas, járnék pecázni, vagy akárhova, de muszáj kimenni, mert olyan aránytalan félelem alakult ki, ami mindig a diktatúrák előszelét jelzi. Amikor nem arányosan félnek az emberek. Nem mernek elmenni egy tüntetésre, nem mernek elmenni az igazukért. Egyszerűen megállítanak bennünket az utcán számtalan esetben, és azt mondják, de jó hogy csinálják! És kérdezem, miért nem jönnek el? Hát tudja, a főnököm szólt, nehogy meglásson a tv-ben. Kicsi a valószínűsége, hogy valakit is felelősségre vonnának, és mégis félnek. Olyan dolog ez, mint a régi-régi pártállami időkben, ha valaki fölvette a telefont és kattogott, abban a pillanatban mondta, na, lehallgatnak. Pedig nem tudtak országosan csak 300 telefont lehallgatni, ha akarták. Mégis milliók féltek ettől. Ezért is veszélyes ez.

Nagyon fontos, ami ott történik. Egy 150–200 fős lelkes csapat jár oda ki. Önként hoztak létre egy kis holokausztmúzeumot, lenn a flaszteron, odahordták a képeket, a köveket, amikre rá vannak írva – rituális kövek – a hozzátartozók nevei. Számtalan irat, fénykép, cipők, minden más. Állandóan friss virágot hoznak, és valami hihetetlen módon ezt naponta megismétlik. Most már annyira ismertté vált ez az egész emlékmúzeum és tüntetés, hogy az idegenvezetők a gruppékat odahozzák, és megmutatják. S ez a felcsúti őrült, a geszti bolond szinonimájára, ez állandóan húzza a dolgot, ki akar fárasztani bennünket, közben az ügynek dolgozik. Akarata ellenére.

Mert egyre több ember szembesül egy igazi embertelen holokausztkiállítással. Egyre több ember kezd el gondolkodni azon, hogy ennek a szerencsétlen, jobb sorsra érdemes magyar népnek nem volt módjában, hogy szembenézzen a múltjával, és most végre itt lenne az alkalom, hogy mi is felzárkózzunk a németek, franciák, hollandok, norvégok, dánok és a többiek mögé, hogy szembenézzünk, és akkor elkenik a felelősséget. Mindenki felelős, csak mi nem vagyunk. Mindenki nézzen szembe a hibáival, csak mi ne nézzünk.

XXIII. János pápa elrendelte, hogy a miséken, amikor a közgyónás van, a bűnök mellé fel kell sorolni a mulasztásokat. Mert az egész szörnyűségnek, ami történt, a legfőbb tanulsága az érzéketlenség, a mulasztás. Hogy ki mindenki mulasztott iszonyatosan sokat. Ki nem adott egy tányér bablevest, egy szelet kenyeret, ki nem bújtatta el a kisgyerekeket, és így tovább. Tehát a mulasztások. És ez a mulasztás folyik állandóan. Hát meddig mulasztunk még? Még csak 80 éves vagyok. Muszáj. Muszáj. Nem mulaszthatunk. Példamutató ez a dolog, és fiatalok is vannak köztünk. Középkor, az eléggé hiányos. De egyszerűen eljönnek, és azt mondják, nem tudunk jönni, mert félünk. Mert a főnökünk kirúg, mert a főnökünk is fél. Annyira centralizált a rendszer, és még jobban centralizálódik, hogy egyszerűen nem tudnak jönni. Van egy csomó bátor felszólaló. Kitűnő emberek jönnek el hozzánk. És ilyen kis szabadegyetemmé is válik, mert a rituálé az, amit Teddy is látott, hogy kezdünk a körbejárással, mikor élőláncot alkotunk, időnként megkíséreljük, hogy a kordont áttörjük, időnként EU-s zászlócskákat tűzünk a molinóba, amivel kárt okozunk, és ezért eljárást is indítanak ellenünk.

Tegnap oda jutottam el, hogy az egyik törzszászlóst megkértem, ugyan már szúrja be, mert én nem férek oda, és szerencsétlen annyira megilletődött, hogy fogta, és legfölülre tűzte. Kb. 50-60 rendőrt foglalkoztatunk. A parancsnokaikat váltogatják. Mert szegények nem bírják. Alezredesek, ezredesek. A honvédelmi bizottság elnöke voltam, ilyen alacsony rangú tisztekkel nem is találkoztam, csak tábornokokkal. A rendfokozatokat is most tanulom meg, hogy törzs­zászlós, meg egyéb. És időnként okítom is szegényeket. Népnevelést tartottunk tegnap is, és mondtuk nekik, hogy ez a kormány nem tekinti magukat embereknek, hiszen az önök tanúvallomását megsemmisítették. Ha önök azt mondták, hogy belerúgott magába egy tüntető 2006-ban, akkor ezt a bíróságnak nem szabad figyelembe venni. Ezen meghökkentek. De tegnap egy súlyosabb eset történt, a XVII. kerületből vezényeltek egy alezredest oda parancsnoknak, aki elég tájékozatlan volt. Amikor a hölgyeink a kis zászlócskákat föl akarták szurkálni, nem engedte, élőláncba fonódtak a rendőrök, és elkezdték lökdösni a hölgyeket, fogdosni, durválkodni. Nem mindegyik, voltak rendesebbek, mint az én törzszászlósom is. De egyszerűen fejetlenség van, nem mernek intézkedni. A hölgyvezetőink pontosan tudják a jogokat, és az engedélyt is lobogtatják, hogy nekünk azon a területen szabad mozgásunk van. Tehát ez a helyzet. A nagy vezető nyilván a kifárasztásunkra törekszik. Meglepődhet, gondolom – most szimulálom az ő személyiségét magamban, nehezen megy –, hogy ezek előbb-utóbb el fognak fáradni. Jön a vakáció, el kell menni a gyerekekkel nyaralni, és így tovább. Csak abba fogják hagyni.

Eljutottunk oda, szinte mindenki bírálta ezt az őrült tervet, amit szerintem csak ő találhatott ki, és senki más agyában nem foganhatott meg egy ilyen abszurd gondolat. Akadémikusoktól kezdve, újságírókig szinte mindenki szidja ezt a tervet. Féltünk az akadémikusoktól, s kiderült, hogy nem kell tőlük félni, mert józanul gondolkodnak, és remek érvekkel bombázzák ezt a marhaságot.

De minden erővel el kell érnünk azt, hogy ez a populáció, a mi nemzetünk, ez szembenézzen a múltjával. És tényleg, keressük meg azt, ami jó volt, és mérhetetlenül ítéljük el, ami rossz volt. Addig nem tudunk előrejutni.

Ahogy Setét Jenő mondta, amíg nem adjuk meg mindenkinek a jogát, és amíg nem tudunk a saját hibáinkon felülkerekedni. Ez a legnehezebb. Nagyon nagy késésben vagyunk, de tovább nem papolok, köszönöm szépen.

A Szárszói Találkozó valamennyi hozzászólása megtekinthető videón (összesen öt és fél óra) a szarszoitalalkozu.hu-n és a YouTube-on.