Búcsú a kondéroktól

Hogyan tűnt el a magyar konyha?

A jövő héten öt elkeseredett büfés a Parlament előtt tüntetést szervez a zsíros kenyér megmentéséért. Hárman a pirospaprikás változatért küzdenek, de az ügy súlyára tekintettel, befogadták a hagymások szakadár frakcióját is. Fontosabb ügyről van szó. A valamikori kulináris nagyhatalom utolsó védelmi vonaláról.

A büfések akkor kezdtek szervezkedni, amikor kiderült, hogy nemrég nemzetközi kutatócsoport érkezett Magyarországra; titkos küldetésük során el kellett végezniük a magyar konyhaművészet teljes revízióját. A felülvizsgálatot a kormány kezdeményezte, miután felmerült, egyesek állítólag külföldi recepteket próbáltak meg a helyi kreativitás fényes termékeként rásózni a nemzetre és az univerzumra.

A tudósok beterjesztették a jelentésüket, a kormány pedig azonnal titkos nemzetközi kongresszust hívott össze a témáról.

A kiszivárgott információk szerint a helyzet több mint lehangoló. Ősi magyar étkekről derült ki, hogy semmi közük a honfoglalókhoz. A kutatók levéltári forrásokkal bizonyították például, hogy a köleskását a magyarok nem a távoli pusztákról hozták magukkal, kényelmesnek és ésszerűnek nem nevezhető értelmetlen vándorlásaik során. A feltárt bizonyítékok szerint egy Krajcsik nevű szlovák kifőzdés volt az, aki a magyaroknak először tálalt föl köleskását, és a magyaroknak nagyon ízlett (volt, aki háromszor szedett), és feleségeik azonnal elkérték a receptet. A férfiak pedig megígérték, hogy cserébe küldenek egy fúrógépet, amint valaki feltalálja az áramot.

A nyereg alatt puhított hús legendáját a Szerb Tudományos Akadémia konyhaügyi különbizottsága rombolta le avval a lelettel, amelyikből kiderül, hogy Obradovics - Leskovac akkori pljeskavicakirálya - éppen a mai Debrecen környékén sütögette pecsenyéjét valami alkalmi vásáron, amikor a honfoglalók megérkeztek. Azonnal megkóstolták az apróra szeletelt, fűszerekkel egybegyúrt és faszénparázson kisütött tenyérnyi húsdarabokat, és annyira megtetszett nekik, hogy telepakolták hűtőtáskájukat, ami pedig oda sem fért be, azt a nyereg alá dugták. A bejelentést csupán az albán küldöttek vitatják, akik szerint a pljeskavicaárus valójában albán volt, aki a korabeli szerb elnyomás elől menekült a baráti Magyarország terültére. Az albánok egyúttal jelezték: fel sem merülhet, hogy holmi nyereg alatt szállított húst hungarikumnak ismerjenek el, lévén az az albán nemzet arculcsapásával lenne egyenlő. Vagy még annál is rosszabb.

Az amerikaiak szerint a slambuc egyáltalán nem magyar étel. Először - nagyon régen, talán százötven éve is annak már - egy Slambuck nevű tehenész főzött magának ilyet, mert unatkozott. Az amerikaiak szerint ugyanis ilyet még éhes ember sem lenne képes kitalálni. A receptet beküldte a Tehenészek és Birkapásztorok Lapjához, és az a Magányos Csillag Alatt című társasági rovatban meg is jelent. Innen vette át a magyar testvérszövetség lapja, a Gulyás és Pásztor, és terjesztette el előbb előfizetői körében, majd a teljes népességben. Ennél is rosszabb hír, hogy a Gulyás és Pásztor elmulasztotta megfizetni a szerzői jogdíjat, így azt most - kamatostul - a költségvetésből kell állni, ellenkező esetben a washingtoni kormányzat elküldi tengerészgyalogosait, hogy keressék meg a magyar tömegpusztító fegyvereket. A kormány érvei - miszerint a kannás bor előállítása jelentősen visszaesett - nem látszanak meghatni az USA vezetését.

A tarhonyát a luxemburgiak csinálták ki, mondván, ők olyan kicsi ország, hogy hosszabb tésztát sose tudtak nyújtani.

Elfogadták a török, az arab és az izlandi küldöttség észrevételeit is. Az angolok minden magyar ételre azt mondták, hogy azt Nigela már rég megfőzte.

Az olaszok pedig az egyik Örs vezér téri egységben ettek pizzát, amitől úgy elkeseredtek, hogy a diplomáciai kapcsolatok megszakításával fenyegetőztek. A pizzéria tulajdonosa csak rontott a helyzeten, amikor védelmébe vette termékét, és közölte, hogy ez az úgynevezett magyar pizza, és azért ilyen, mert itt pont így finom. A halászlére a kínaiak jelentkeztek be, ami a kongresszus résztvevői szerint sem volt fair, elvégre Kínában a cement kivételével bármit elkészítenek. A pekingi küldöttség vezetője sejtelmesen mosolyogva jelezte, hogy készek lennének tárgyalni, és a vízummentességért cserébe megfontolnák, hogy lemondjanak vízben, hagymával, sóval és paprikával főzött halról mint kínai szellemi termékről.

A kongresszus kiszivárgott hírére különbözően reagáltak a magyarok: volt, aki nem bánta, úgy vélve, ez is a magyar felsőbbrendűséget bizonyítja, illetve azt, hogy elődeik a világűrből érkeztek. Hiszen ahhoz, hogy a világ minden tájáról összeszedjék a legjobb ételeket, nyilvánvalóan repülőre volt szükségük a magyaroknak. Vagy minimum nukleáris meghajtású rollerre.

A büfések viszont akkor estek kétségbe, mikor a spanyolok hosszas tanakodás után közölték: a zsíros kenyeret egy hosszú nevű spanyol nemes találta fel, amikor hajótörés után egy közepesen felszerelt pékség és nyolcvan bödön disznózsír kíséretében vetették partra a hullámok a Csendes-óceán szigetvilágában.

Márpedig a zsíros kenyér a nemzeti önismeret alappillére. Ezért kezdték el a büfések tiltakozó akciójukat. A zsíros kenyér nélkül nem különbözünk más, egészségtelenül táplálkozó népektől. Márpedig a magyar annál büszkébben táplálkozik egészségtelenül, hogy ebbe beletörődhessen. Miért akarnánk sovány, morózus nemzet lenni? Mi kövéren szeretünk morogni! Védjük meg koleszterinszintünket! Ragaszkodjunk elzáródó ereinkhez! Aki magyar, velünk fal!

Csak hájainkat veszíthetjük.