Hogyan csináljunk talált tárgyat

Selmeczi Tibor

2014. 05. 28. · Hócipő 2014/11

Nem panaszkodhatom, jól keresek. Ráadásul egész nap! És mindig van némi sikerélményem, csak egy példa: a fürdőbérletemnek ugyan teljesen lába kelt, de keresés közben meglett a nagymami keresztlevele! Az ember időnként mindent elveszít, és ez a korral jár. Azzal a felgyorsult, millió kütyüvel, kaotikus információval megterhelt korral, amiben élünk. (Megjegyzem, régebbi korokban is tűntek el dolgok, a Szovjetunióban például volt még Elveszett Vonatok Minisztériuma is, de ezt a mai fiatalok el se hiszik, nekik ez ugyanolyan viccnek tűnik, mint szüleik gyerekkora.) Az elvesztés első fázisa az, amikor rendet rakunk, vagy amikor gondosan eltesszük a színházjegyet, beutalót, taj-kártyát, hogy ne legyen ott az íróasztali dzsuvában. Egyszer persze minden előkerül, de akkor már olyan, mint egy rosszul postázott elnöki kegyelem, aminek csak az örökösök örülnek. Magyarán, minden elveszítésben benne vagyunk. Nyakig. Tudattalanunk ugyanis tiltakozik minden megjegyzendő új információ ellen, ezért aztán sokszor használja a „delete” gombot.

Védekezni úgy lehet a probléma ellen, hogy 1. cetlire írjuk, mit hova tettünk, 2. a cetlit biztos helyre tesszük, 3. alapos munkával keresgéljük a cetlit. Van, aki ilyenkor Brüsszelt okolja, van, aki Gyurcsányt, de az a legfontosabb, hogy ne saját magunkat szidalmazzuk, mert az viszi a csít. És az köztudottan megbetegít. Eddig tartott a háztartási (életviteli) tanácsom, kiegészítve azzal, hogy mindig legyünk optimisták. Hogy miért? Ezt egy rövidke példával illusztrálnám a saját életemből.

Május elején Farkasházyval leültünk dumálni a Szent István parkban, aztán ki-ki ment a maga dolgára, én viszont ott felejtettem a táskámat a padon. Jó kis táska volt, száz forintért vettem egy katonától a Pecsában, vállra akasztható, olyan, amiben sok minden elfér, csak a benne levő gázálarcot kellett kidobnom.

Ha a TEK látja meg, tuti, hogy felrobbantják

A táska hiányát már aznap észleltem, pedig sok érdekes dolog volt benne. Néhány Hócipő, egy saját könyvem, no meg a számlatömböm, amiben mindössze két üres lap volt, igaz, azok előre lebélyegezve, hiszen az ember lusta, nem kell bélyegzőt is cipelni. Kisebb pánik tört rám, hiszen egy profi adócsaló akkora kézpénzfizetéses ÁFÁ-t tud ilyennel csinálni, hogy életem végéig nyöghetem a törlesztést az adóhivatal felé. Egyik könyvelő szerint azonnal jegyzőkönyv, és rohanás a NAV-ba, a másik szerint nem érdemes odamenni, mert még megkérdik, hogy ki javasolta, és akkor ő vizsgálatot kap a nyakába.

Én a harmadik utat választottam, és néhány órás keresgélés után fohászkodni kezdtem. Kicsi az esélye ugyanis, hogy egy oligarcha lelje meg a ronda szütyőmet, turkálós ember meg kidobja a szemétdombba, ott pedig csak a NAV turkál, ők meg csak nem fognak a terhemre számlát gyártani. Optimizmusomat végül is siker koronázta. Ahogy a költő mondja, „az évek szálltak, mint a percek”, és egyszer csak kapok egy hívást Ónódi Gyuritól, a Heti Hetes főszerkesztőjétől (már éppen arra gondoltam, hogy ismét behívnak a műsorba, és milyen kínos lesz magyarázkodnom, hogy momentán nincsen számlatömböm, de szerencsére erről szó sem volt), aki örömmel újságolta, hogy megvan a táskám! Történt ugyanis, hogy a Szent István téri vécés néni megkérdezte az éppen arra járó Ábel Anitát, hogy véletlenül nem ismer-e engem. Mert leadták neki a táskámat.

Innen már ment minden, mint a karikacsapás. Optimizmusomat siker koronázta. A táskám tartalma a legfontosabb számlatömbbel együtt szinte hiánytalanul meglett. Egyedül a könyvemet tette el emlékbe, ami teljesen jogos, hálából tőlem még a Farkasházy egyik könyvét is megkaphatta volna.

Rekonstrukció (a könyv photoshoppal)

Összesítve, ha valaki a villamoson éppen a képen is látható sárga könyvet tartja a kezében, akkor könnyen lehet, hogy ő a becsületes megtaláló. Kérem, adják át neki üdvözletemet. Ami pedig Ábel Anitát illeti, neki ezer köszönet és hála! Máskor is számítok rá, egyúttal üzenem, hogy most éppen a noteszom nincs meg, de ezért külön ne fáradjon, azóta nem jártam arrafelé.