A csikkszedés szociológiája

Para-Kovács Imre

2014. 05. 14. · Hócipő 2014/10

Közegészségügyi kockázata mindig is volt a csikkszedésnek, de ez nem rettentette el az embereket. Gyorsan leszögezném azt is, hogy Kádár alatt, de még Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején is szedték a csikket, nem akarom tehát ezen mostani írásommal az sugallni, hogy Orbán Viktor uralkodásához köthető a csikkszedés.

Például még javában az MSZMP Politikai Bizottsága irányította fásult, de folyamatosan felüdülésre vágyó népünket, amikor a békásmegyeri panel nyolcadikáról figyeltük a helyi járatot, hogy mikor érkezik. Reggel hat óra lehetett, amikor a lakótelep szorgos népe dolgozni indult, mi pedig a busz eltávolodása után gondosan felszedtük a hosszabb csikkeket, mert ha a busz indul, akkor az emberek elég hosszú cigarettákat dobnak el.

Később én már nem nagyon szedtem csikket, de a jelenséggel folyamatosan szembesültem, lehetett itt MDF-kormány vagy egyéb, a kiemelt helyeken, amilyen például a Moszkva tér volt, mindig vadászta valaki a rigót (a szokásosnál nagyobb csikk, fiatalabb olvasóim kedvéért). Legdurvább élményem az volt, amikor egy nemrég még népszerű és rendkívül tehetséges gitáros bóklászott a sínek között, hogy dohányzás iránti szenvedélyét kielégítse anyagi lehetőségek híján.

A Moszkva tér azért is különösen jó terep, mert gazdagok és szegények találkoznak rendszeresen, tömegközlekedési csomópont, ráadásul nemzeti dohánybolt is van itt dögivel.

A középosztály csikkszedésével azonban csak most ismerkedtem meg, amikor úgy alakult, hogy közösségi térben (pontosabban tér előtt) kell dohányoznom, azaz összejövünk dohányosok, és hódolunk undorító szokásunknak. Eközben figyeltem meg, hogy az egyik lakótárs, aki egyébként munkahellyel rendelkezik, öltözéke rendezett, nos, ez a polgár óvatosan, ügyelve rá, nehogy a többiek kiszúrják, le-lecsap a nagyobb cigarettavégekre, majd szolidan belehelyezi a saját dobozába.

A kezdeti szégyent és rejtőzködést az idő múltával felváltotta valami dacos magabiztosság. Már nem próbálta eltitkolni tevékenységét, válogatott, választott és bedobozolt, nem volt benne semmi kényelmetlen vagy feszengő, mert tudta, hogy amit csinál, az a társadalom számára hasznos, habár az ő számára egészségtelen.

Nem győzöm feltartott mutatóujjal hangsúlyozni, leszögezni és nyomatékosítani, hogy a legjobb, amit mindannyian, cigarettavásárlók és csikkszedők tehetünk, az, hogy leszokunk a dohányzásról, azonban ez egy lassú folyamat, még akkor is, ha kormányunk felelősségteljes és jövőbe mutató munkássága nyomán felére csökkent az eladott dohánytermék, növelve ezzel népünk általános egészségi állapotát, és minden bizonnyal példát mutat a jövő nemzedékeinek és más országoknak is.

Vagy ha nem, hát kisnyúl.

Ezzel a tevékenységével egyébként hősünknek társadalmi megítélése nem szenvedett csorbát, lassan mindenki elfogadta, hogy ez így van, azonban pszichológiailag érdekes helyzetet eredményezett, mert ezentúl a csikket nem csak úgy beledobtuk a hamutartóba, hanem attól függően, hogy használhatónak ítéltük-e meg méretét, óvatosan a szélére helyeztük, illetve meggondoltuk, hogy beleszívjunk-e egy utolsó slukkot, vagy ezzel már teljesen elhasználjuk, azaz tönkretesszük, és akkor nem leszünk-e felelőtlenek, esetleg gonoszak.

Nem könnyű dilemmák ezek.

Azóta jobban figyelem a város más pontjain is, hogy változott-e a csikkszedők szociológiai összetétele, nem mintha eddig külön kasztot alkottak volna, de némileg pontosan meg lehetett tippelni, ki fog lehajolni a félig szívott cigiért, és ki nem. Jelentem: módosult kissé a rendszer, bár továbbra sem drága öltönyös menedzserek kapkodják a cuccot, és nem budai úriasszonyok, van azonban némi eltolódása munkások javára a hajléktalanok felől.

Ez rosszabb, mint elképzelni képesek vagyunk.

Tisztában vagyok vele, hogy egyszer majd a bőség asztaláról mindenki érdemei szerint vehet, de a jelenlegi helyzetben ez négymillió polgártársunknak nem adatik meg, és itt nem kizárólag a csikkekre gondolok. Sokkal fontosabb dolgok vannak még, amiből nem jut, csak azokat viszonylag ritkán lehet megtalálni buszmegállókban és köztereken.

El sem tudom képzelni, mi lesz a folytatás, de a jelenlegi helyzetet látva én galambvadászatra tippelek.