Időkerék Juhász Károllyal
Murányi András
2008. 07. 02. · Hócipő 2008/14
Volt, hogy valami indulófélét játszott el neki a zenekar salzburgi elsősége után, tudniillik a rendezők - nem gondolván a magyar motoros győzelmi esélyére - kihagyták a szórásból hazánk himnuszát. De a most boldog üzletemberként dolgozó Juhász Károly életében akadt más emlékezetes pillanat is, amíg a villamoson utazó pálinkaszagú bácsiktól a Népligeten át eljutott a 80 köbcentisek Európa-bajnoki ezüstérméig, továbbá - több kategóriában - a hazai címekig, nem utolsósorban a gyorsasági vb-futamokig. Például Londonban, amikor a bobby kopogtatni kezdett...
Egy cseh fékpofát kért Drapáltól.
Megvan még?
Már nincs.
Mi történt?
Két éve, a költözésnél összetört. Milyen pezsgő volt? Orosz. Amúgy mondhattam volna, hogy de igen, még megvan, ugyanis nem egy különleges pezsgőről van szó. Hogy mást ne mondjak, nem volt rajta gyártási szám, következésképpen bármelyik szupermarketben vehetnék egy olyat, amelyikre ráfoghatnám: igen, igen, ez az...
...az, amelyet közvetve Drapál Jánostól kapott...
Igen.
Mikor is?
Másfél órával a nyolcvanöt augusztus tizenegyediki, pöstyéni verseny előtt.
Feláll a szőr a hátamon.
A rajt előtt egy csehszlovák versenyző fékpofát kért Drapáltól, csakhogy neki éppen nem volt fölösleges alkatrésze, így hozzám fordult, tudnék-e segíteni. Tudtam. A használt, de jó állapotú fékpofát Jancsi átadta a cseh srácnak, aki a gesztust pezsgővel viszonozta. Pontosabban csak viszonozta volna, mivel az üveget Jancsi elhárította azzal, hogy hát Karcsi segített, az én kocsimban viszont már gombostűnyi hely sem volt, pláne nem egy törékeny palacknak. A pezsgő ezután vándorútra indult, végül kikötött nálam azzal, hogy jó, de a verseny végén együtt megisszuk.
Nem itták meg.
Nem. A díjaim között őriztem, egészen a költözésig.
- Felettem Drpál!
Drapál pöstyéni haláláról e rovatban is sokan beszéltek már, de azt senki nem tudta megmondani, mi történt pontosan.
Én láttam.
És akkor Juhász Károly rajzolni kezdett. A kanyarnál, ahol az eset történt, roppant vascső állt; a szerkezetre részint hatalmas teherautó-gumikat húztak, részint - egy másik vascsőig - molinót erősítettek. Drapál a kanyarnál - amelyet a kelleténél nagyobb ívben vett be - vállal hozzáért a molinóhoz; ezzel még nem lett volna probléma, ám feltehetőleg nem látta, esetleg nem mérte föl a felirat takarásában lévő csöves-gumis építmény helyét, vagy ha igen, már nem maradt ideje a korrigálásra. Jancsi nem is frontálisan kapta el a gumit... Mindenesetre az ütközéstől a motor szinte letapadt az aszfaltra, Jancsi pedig óriásit repült. Jó húsz méterrel haladtam mögötte, úgyhogy a szemem előtt zajlott az ütközés, amely után még vissza is néztem. Nem tudtam, mi van. Két kört mentem még, utána tudtam meg, hogy Jancsi súlyos állapotban van, valószínűleg meg fog halni. Kisvártatva pedig már arról értesítettek bennünket, hogy meghalt. Porkoláb Gyulával és Fábián Endrével hármasban azonosítottuk Jancsit, majd rangidősként nekem jutott az a borzasztó feladat, hogy elmondjam a szörnyű hírt a családnak.
- Pepi elhasználta a térképet.
Hosszú út vezetett odáig, hogy Drapál pályatársa és a klaszszis utáni, mind amatőrebb korszak meghatározó motorosa legyen?
Suszter volt az apám, háztartásbeli, később jegykezelő az anyám, laktunk társbérletben is… Az iskolában mechanikai műszerésznek és gépi forgácsolónak tanultam, s mondhatom nyugodtan: nagy hasznát vettem, hogy kitanultam e két szakmát. Egyrészt mert a motorozáshoz elengedhetetlenek a műszaki ismeretek, másrészt, mert amikor tizenkét évesen, reggelenként gyakorlatra indultam, láttam, mi az, amit el kell kerülnöm. A villamoson csupa idős, száj- meg pálinkaszagú, kedvetlen, büdös szaki utazott; atyaég, ez nem élet, ezt nem akarom… De ennél is nagyobb hatást tett rám, amikor kiköltöztünk a Népliget mellé, és megláttam azt a sok motorost. Egy darabig néztem őket, aztán megszólítottam egy bácsit: tessék mondani, mit csinálnak itt? A bácsi pedig szépen elmesélte. Aztán hozzácsapódtam egy helybéli, nyolc-tíz tagú bandához, ahol rajtam kívül mindenkinek volt motorja, és rögvest megkaptam az alapvető információkat, mi is zajlik a Népligetben. És hogy az a bácsi, akit megszólítottam, az speciel a motorsport nagyjainak egyike, idősebb Reisz János... Később lett nekem is egy motorom, hogy aztán már büszkén feszítsek a többiek mellett. Tudatosan tettem mindent, amit jelez, hogy fél év múlva már a Honvéd SE kötelékéhez tartoztam, egy esztendővel később pedig második lettem életem első felnőttversenyén. Úgy, hogy még nem volt jogosítványom.
Nyert Eb-ezüstöt, bajnokságokat, ment vb-futamokat; mire a legbüszkébb?
Arra, hogy még most is elismerik azt a szakmai tudást és tapasztalatot, amelyet fölhalmoztam. Ha kimegyek egy versenyre, kikérik a véleményemet, és érzem, hogy hitele van a szavamnak. Tudni kell, mikor szóljon az ember, és fontos, hogy ne két mondatot mondjon, amikor egy is elég. Olykor egy „gyere, öreg, menjünk fagyizni” sokkal többet ér, mint ha teledumáljuk a delikvens fejét. Kivált, mert a mai világ a profizmusról szól, itt a gyerekeknek már úgy kell megfelelniük, hogy közben csak pillanatokra lehetnek olyanok, akik igazából szeretnének lenni: boldog fiatalok. Talmácsi és Tóth Imre sokat tudna erről mesélni.
- A harmadik kapta a kivehető ajtós NDK turmixgépet.
Régen…
…más volt. Bejött a néző a depóba, kolbászolgatott, húzogatta a karokat; a mai motorsportból kiveszett az emberi dimenzió. Más kérdés, hogy cserébe kaptunk egy show-t, és ez nemcsak a nézőknek tetszik, hanem bizonyos fokig a srácoknak is. Ebben a nagy profizmusban olyasmi már nem fordulhat elő, mint ami velem életem első külföldi futamán, Ausztriában, ahol hiába nyertem, nem tudták eljátszani a Himnuszt, tudniillik a rendezők magyar győzelemre nem készültek. Valami indulófélét kerítettek helyette…
Jó sztori.
Az talán még jobb, amikor Böröczky Józsival és Vágó Sándor szerelővel a Donington Parkban volt jelenésünk, ám a lakókocsival előzőleg megálltunk az utolsó pihenőhelyen, Londonban. Pepiék azt mondták, mennek a Sohóba, én csak aludjak nyugodtan, majd hazajönnek, és reggelre már ott is leszünk a helyszínen. Megbeszéltük azért, hogy visznek magukkal térképet, mert ha netán eltévednek, tudják, hová kell visszatérni. A Temze partján, a minisztériumok közelében állítottuk le a kocsit; Pepiék el, én meg nekiálltam aludni. Reggel aztán hallom, hogy kopogtatnak az ajtón. Pepiék sehol sem voltak, az ajtót pedig nem mertem kinyitni, így csak az ablak szegletéből láttam, hogy egy bobby kopogtat. Na, mondom, ez teljes gáz; nem tudok angolul, rossz helyen állunk, már ott kellene lennünk, Pepiék nincsenek… A bobby néhányszor még visszatért, diszkréten kopogtatott... Majd azt hallom, hogy a bobby fakutyaként röhög a kocsi előtt. Persze, Böröczky nevettette, mégpedig azzal a történettel, hogy miért nem sikerült visszatalálniuk a kocsihoz. Az úgy volt, hogy elmentek a Sohóba, ettek-ittak, aztán Pepire jött a szapora. Az automata vécé pennyt kért minden műveletért, így a vécépapír kiadásáért is, igen ám, csakhogy Pepinek elfogyott az aprója, így az utolsó műveleteket már a térkép letépett darabjaival hajtotta végre.
- A Bözsi kastélya előtt mégsem verhettük föl!
Csak nem?
Csak de. Azt a részt sikerült vakon kiválasztania, amelyen a lakókocsi helye és környéke volt bejelölve.
Add már uram az esőt
- Csináljatok ezzel a motorral valamit!
Drámaírók összes művei is legföljebb karcolatok ahhoz a sztorihoz képest, amelyet szombaton „írtak” a szemünk előtt. Lehet ezt fokozni? - kérdezték egymást részint az asseni depó hivatalosságai, részint a képernyő előtt ülők. Olyannyira lehetett, hogy a címvédő Talmácsi Gábor hozzávetőleg a semmiből bizonyult a legjobbnak a gyorsaságimotoros-világbajnokság Holland Nagydíjának 125 köbcentis vetélkedésében. „Különleges érzés kerített hatalmába” - említette Talmácsi a futam végén, utalván a viadal azon szakaszára, amelyben immár másodjára szólították aszfaltra a szereplőket. Hogy ez a kvázi pluszfíling pontosan miben jelentkezett, azt alighanem az érintett tudja csupán, mindenesetre az ötkörös záró etapot a nemzet száguldója a tizenegyedik helyről kezdte, és elsőként fejezte be. Előzőleg amúgy nem történt egyéb, ha „csak” annyi nem, hogy Talmácsi a tizenharmadik pozícióból nyitotta a versengést, s bár kapaszkodott erősen, a kilencedik körre visszaesett: tizenegyedikként haladt a mezőnyben. Nagyjából ekkor fogalmazódott meg az a kérdés, hogy akkor most mi lesz, erre tessék: az állandósuló eső miatt a rendezők rögvest a boxba parancsolták a fellépőket, a szerelők pedig - kihasználva a váratlanul jött szünetet - állítgattak kicsinyt Talmácsi motorján.
- Előbb is szólhattam volan!
Nyilván ez a beavatkozás is közrejátszott abban, hogy a magyar sportoló a már említett „második versenyre” jobb kondíciókkal jött ki, mindazonáltal, ugye, motivációja szinte az egekbe szökött: körülbelül darálni kezdte az előtte haladókat. Kisvártatva Talmácsi már ott „állt” a dobogón, hogy aztán kivételes küzdeni tudása és akaratereje révén felülmúlja összes riválisát. „Az új rajt új lehetőséget adott. Éreztem, hogy van esélyem, és eszembe sem jutott elengedni ezt a lehetőséget. Kemény sprintet nyomtam a végén, bejött a taktikám, fejben végig ott voltam, és - végre! - az idén először győzni is tudtam. Boldog vagyok, ez a siker már nagyon kellett mindenkinek” - nyilatkozta az összetett negyedik helyére feltörő „Talma”, és most, váratlan fordulattal hadd tegyük közzé egy személyes élményünket. Hogy tudniillik amikor pénteken fölhívtuk Talmácsi sajtósainak egyikét, Várnai Andreát, ugyan mondja már el, mi a helyzet, a kolléga azt mondta: noha a legutóbbi, a Donington Parkban tartott futamon Gábor kiesett (azaz folytatta odakinti nullás szériáját), nincs gond, az érintett higgadtan hajtatott át lakókocsijával Hollandiába, ahol majd megmutatja. És tényleg.