Nyelvtudományi fordulat
Váncsa István
2014. 03. 19. · Hócipő 2014/06
„Sztálin elvtárs nyelvtudományi munkáinak, mint egyéb munkáinak is, a földrajz számára sok irányban van rendkívül nagy jelentősége. A földrajzi tudomány igen sok ágában, az etnográfiában, a népességföldrajzban, a történeti földrajzban, stb. egy vagy más formában szerepelt a nyelv fogalma. Ezen a téren Sztálin elvtárs pontos és világos meghatározásai szinte vezető fonalul szolgálnak, amely a szovjet tudósokat kutatásaik során rávezeti a helyes útra.” (A természeti földrajz néhány elméleti kérdéséről. A szovjet természeti földrajzi osztály ülésének rövid jegyzőkönyve. Földrajzi értesítő, 1951.)Sztálin apánk, bár ezt ma már sajnálatos módon egyre kevesebben tudják, polihisztor is volt egyebek között, számos tudományágban alkotott maradandót, mármint a nagy Szovjetunió és a béketábor tudósai szerint. Ehhez képest meglepő, hogy Marxizmus és nyelvtudomány. A nyelvtudomány néhány kérdéséhez című korszakos munkája nem mindenestül marhaság, ám ez ma már indifferens, sőt megjelenését követően is az volt.
Amikor a diktátor belepancsol valamibe, ami nem rá tartozik, akkor pusztít. Sztálin apánk jeles dolgozata a nyelvészeti strukturalizmusra mért nehezen kiheverhető csapást, aminek halálos áldozatai voltak, egyebek között Magyarországon is. Ahol fát vágnak, hullik a forgács. Vele ellentétben Viktor apánk nem saját kezűleg rakja rendbe a nyelvtudomány megzakkant gépezetét, hanem e célra Magyar Nyelvstratégiai Intézet néven központi hivatalt hozott létre, persze azt ő fogja irányítani, ha nem is közvetlenül. „Az Intézet irányítását a miniszterelnök a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján látja el”, olvasható a Magyar Közlöny ez évi 33. számában, vagyis a kormányfői bölcsességet Lázár János szórja mannaként az egyszerű tudósemberek elé.
Ami azt illeti, szükség is lesz rá, minthogy az intézet teendőinek legmagasabb szintű felvázolása néhol kissé talányosra sikeredett. Lássuk csak: „A Kormány a magyar nyelvi örökség föltárása, a nyelv és azzal összefüggésben a kultúra mélyebb megismerése, ápolása, gondozása, fejlesztése és a 4. § (1) bekezdésében meghatározott feladatok ellátására létrehozza a Magyar Nyelvstratégiai Intézetet (a továbbiakban: Intézet). „Nyelvész körökben gyakorlatilag teljes konszenzus érvényesül arra vonatkozólag, hogy a nyelv ápolásának, gondozásának, fejlesztésének ideája mindenestül hülyeség, de ha a Nemzeti Együttműködés Rendszere másképpen óhajtja, akkor legyen. Mindent a kuncsaftért. Hanem az kérdés, hogy vajon „a kultúra mélyebb megismerése” kinek a feladata leend? Az intézeté? Akármit gondolunk is a benne majd dolgozó tudományos káderekről, annyit azért fel lehet róluk tételezni, hogy a magyar kultúrát kellő mélységben ismerik. A kormányzaté? Amennyiben akár Orbán Viktorban, akár Lázár Jánosban valaha is felmerült volna az a gondolat, hogy a kultúrából mégiscsak meg kéne ismerni valamicskét, akkor nem így festenének, de főképp nem így festene az ország. Az ifjúságé? Akkor nem kellett volna a közoktatást véglegesen szétbarmolni, de persze mit várjunk azoktól, akik olyanokat írtak bele a rendeletbe, mint például „új magyar nyelvi tankönyvprogram nyelvészeti szakmai alapjainak kidolgozása, különösen gyermekbarát, az otthonról hozott anyanyelvi készségeket fejlesztő általános iskolai nyelvtankönyvek szakmai alapvetése, kidolgozásának összehangolása kultúránk egységes szövetével” és így tovább. Elképzelem ezt a két ragyogó szellemet, Orbán Viktort és Lázár Jánost, amint a magyar nyelvstratégia (?) által követendő fényes ösvényt kijelölik, és beleborzongok. Nyájas olvasóm most nyilván arra gondol, hogy ilyesmi egyszerűen nem lehetséges, senki tudóst ilyesmibe nem lehet belevinni, ám ez tévedés. A tapasztalat azt mutatja, hogy mindenre van ember, és minthogy a tudós is ember, tudós is mindenre van. Olyan, amilyen. És nem kell belevinni, belemegy magától. Nézzük csak:
„A néprajzi kutatók politikai fejlődését szolgálta a Közoktatásügyi Minisztérium szervezésében folyó kétéves ideológiai tanfolyam, amelyen valamennyi néprajzi kutató részt vett. Emellett az egyes intézmények keretében rendezett szakmai-ideológiai viták hozzájárultak az általános elvek tisztázódásához, az ideológiai ismeretek szakmai alkalmazásához, a tárgyalt kérdés megismeréséhez. Kiemelkedő volt ebből a szempontból Ortutay Gyula: Sztálin nyelvtudományi munkásságának jelentősége a folklorisztika számára c. előadása, amely a hozzászólásokkal együtt nyomtatásban is megjelenik. Az előadás feltárta azokat a téves marrista eszméket, amelyek a folklorisztikában is jelentkeztek és Sztálin elvtárs tanításának fényénél cáfolta a burzsoá néprajztudomány számos tévelygését.” (A „marrista” szó nem a „marxista” elírása, hanem Nyikolaj J. Marr [1865–1934] orosz nyelvész addigra már erősen vulgarizált tanítását jelöli, amelyet Sztálin apánk ostorozni kegyeskedett.)
Viktor apánknak, mint mondtam, nyelvtudományi munkássága nincs ugyan, de hát ő a gyakorlat embere. E minőségében létrehozta és Magyarországon mintegy hivatalos nyelvvé tette az orwelli newspeak viktoriánus változatát, ami persze kialakult volna magától is, de nem két hét alatt. Viktor apánk tehát nyelvi fronton is megvívta a maga győzedelmes háborúját, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet feladata eszerint nyilvánvalóan a konszolidáció leend.
Tudósember számára nincs ennél hálásabb feladat.
„Az a tizenkét hónap, amely 1950. június 20-tól, Sztálin Marxizmus és nyelvtudomány című első megnyilatkozásának a megjelenési napjától eltelt, a szovjet és vele a magyar nyelvtudomány történetében nem egy közönséges esztendő, hanem egy új korszak indulása. Ezért mindenesetre üdvös megvizsgálnunk, hogy ez az indulás megfelelő volt-e, megtettük- e valóban azt, amit a fordulat után meg kellett tennünk vagy megtehettünk volna” – mondta Pais Dezső a Sztálin nyelvtudományi munkái megjelenésének egyéves fordulója alkalmából tartott akadémiai ülésen. Előadásának a címe a legjobb: „Mit tettünk és mit tegyünk a nyelvtudomány ügyében a Sztálin teremtette fordulat után?”
Van egy jó hírem. A magyar nyelvtudománynak az Orbán teremtette fordulat utáni teendőire vonatkozólag nincs szükség akadémiai ülésre, szükségtelen törni a tudós fejeket. A teendőket majd Lázár János ismerteti, és az nem jó tanács lesz, hanem parancs.