Tiszta vizet a nyílt kártyák közé

Para-Kovács Imre

2014. 03. 19. · Hócipő 2014/06

A helyzet tök egyszerű: ha a választásra jogosult magyar állampolgárok teljes létszámban képviseltetik magukat a demokrácia nagyszerű ünnepén, akkor ez a kormány nagy valószínűséggel megbukik, ha viszont 50 százalék körül lesz az arány, akkor maradnak, és egy pillanatnyi kétségünk se legyen: még van néhány nagyszerű ötletük.

Döntetlenre játszani bénaság, persze depressziós pillanataimban én is megelégednék azzal, hogy legalább ne legyen kétharmaduk, azonban a beteg és tendenciózus választási törvény olyan mértékben díjazza a győztest, hogy ezt kiszámolni majdnem lehetetlen, bazírozni rá pedig vesztes stratégia.

A rendszerre ráeresztett viccpártok természetesen azt a célt szolgálják, hogy a szavazó elbizonytalanodjon, nézegesse a másfél méter hosszú cédulát, próbálja megtalálni azt a pártot, amire eredetileg szavazni akart, aztán vagy sikerüljön neki, vagy ne, de mindegy, mert minden elszúrt szavazat a kormánypártnak kedvez, mint ahogy minden nem létező párt listájára és egyéni jelöltjére is csak az öngyilkos hajlamúak szavaznak, tudva tudván, hogy ezek a voksok egyenesen a kukába kerülnek.

Én például mélyen és régen hiszek abban, hogy a magyar demokráciát kizárólag a Palóc Nők Magyarországért Mozgalom tudná helyreállítani, mint ahogy a gazdaság megoldásának kulcsa is a kezükben van, azonban most fájó szívvel eltekintek attól, hogy támogassam őket, mert a rendszer nem teszi számomra lehetővé, hogy öntökönszúrás nélkül rájuk szavazzak. Fáj is, mit mondjak, tényleg baromira.

A kérdést persze úgy is feltehetjük, hogy szükséges-e most lépni, vagy ráér leváltani a Fideszt négy év múlva, amikor majd jobban kikristályosodik a helyzet, kialakulnak a pártok, meg izé… mi lesz még négy év múlva? Az időhúzás azért nem működik, mert akkor is e szerint a választási törvény szerint fogunk választani, esetleg ott, ahol túl erős volt a baloldal, még szabnak kicsit a körzeteken, egyébként meg semmivel sem lesz több esély a kormányváltásra, mert ugyanebből a készletből kell gazdálkodni majd akkor is.

Ahogy tehát a bevezetőben jeleztem, a demokratikus ellenzék lehetősége a totális mozgósítás, a Fideszé pedig a Kubatov-lista, azaz minden saját szavazót elvinni az urnához, minden ellenzékit otthon tartani. Egyik oldal sem érhet el százszázalékos sikert, de a dolog nem lefutott, mivel nálam nagyobb statisztikusok is állítják, hogy a nem válaszolók, illetve azok, akik nem akarnak elmenni szavazni, elsősorban a kormánnyal elégedetlenek, és csak másodsorban az ellenzékkel. Ebből tehát lehetne valami, főleg mivel a szavazók szervezett szállítása immár nem tilos, így aztán lesznek még helyi csodák, nem beszélve a körzeti parajelenségekről. A kérdés csak az, hogy van-e a baloldalnak annyi felülete és pénze, hogy hatékonyan mozgósítson, illetve akadnak-e szabad buszok a választók szállítására. Ezt nem viccből kérdezem, mert tényleg ijesztő a városkép: kormánypárti plakátok, jobbikos reklámok és valahol hátul, a sarokban eldugva néz rám szomorúan Bauer Tamás.

Tesztjelleggel megkérdeztem egy nagyon buta ismerősömet a CÖF plakátjáról, mármint a legendás, bohócos képzőművészeti alkotásról, és erősen birkózott az értelmezési kerettel, voltak felvillanásai, de végül csak nagy nehézségek árán sikerült dekódolnia, hogy ez valószínűleg nem ellenzéki üzenet. Abban azonban teljesen biztos volt, hogy valami általános politikaellenes megnyilvánulás, nem kötötte konkrétan a baloldalhoz a szereplőket. Ebben tehát még bízhatunk: a CÖF mozgósít helyettünk is, aztán hátha.

Arra nincs ötletem, hogy azokat, akik rühellik a szavazást, hogyan lehetne kimozdítani otthonról, de a bizonytalanokban rejlik még némi potenciál, mert a külpolitika például kifejezetten Orbánék ellen dolgozik az elmúlt hetekben, ahogy március 15. is, mintha az oroszok direkt akarnák meggyöngíteni a Fidesz hatalmát, olyan arrogánsak és agresszívek, amilyenek a rendszerváltás óta nem voltak. Kár, hogy a Békemenet nem indult el a magyar-orosz barátság jegyében, mert arra ráment volna 5-6%, ha nem több, de még így is van benne tartalék.

Egy újságírónak nem feladata, hogy konkrét politikai kérdésekben eligazítsa az olvasót, most azonban választás lesz, és talán érdemes részletesebben beszámolnom arról, hogy én mit fogok tenni. Egyéniben nem kérdés, mivel nincs második forduló, nincs mérlegelés: a legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavazok, aztán majd tovább szidom őket, ha túl vagyunk ezen. Listán valamivel cizelláltabb a történet, mivel itt elméletileg nyugodtan szavazhatunk bármelyik ellenzéki pártra, amelyik 5% fölé várható, a kérdés csak az, hogy jelenleg hány ilyen alakulat létezik. Itt tényleg óvatosnak és okosnak kell lenni. Okosabbnak, mint eddig bármikor.